Vissza a tartalomjegyzékhez
V. A zsidó nép szabadulása Egyiptomból
Mit tett Isten ebben a korszakban?
Isten csodálatos módon,
nagy hatalommal szabadította meg népét az egyiptomiak fogságából.
Elhívott egy embert,
Mózest,
aki által a szabadítást végezte,
és aki a nép vezetője lett.
Mivel az egyiptomiak politikai és gazdasági okokból nem akarták engedni,
hogy a zsidók kivándoroljanak az országból,
mindent megtettek,
hogy visszatartsák őket.
Az Úr azonban csapások által megtörte az ellenállásukat,
és így kénytelenek voltak elengedni Izráelt.
Amikor a nép elindult Egyiptomból,
és a fáraó serege mégis utánuk eredt,
hogy visszahozza őket,
az Úr csodálatos módon kettéválasztotta a Veres-tengert.
Így a zsidók biztonságban haladhattak tovább,
az egyiptomi hadsereg pedig a vízbe veszett.
A korszak üdvtörténeti jelentősége:
Az Úr a szabadulás véghezvitelében nagy szabadítónak bizonyult.
Mivel együtt érzett népével,
és mivel terve volt velük,
ezért kivezette őket Egyiptomból hatalmas kézzel.
Ez a zsidó nép történetében az egyik legfontosabb esemény volt.
Az Egyiptomból való szabadulás a bűnből való szabadulás előképévé lett.
Ahogy Mózes által Isten megszabadította népét Egyiptomból,
úgy szabadítja meg Jézus Krisztus által bűneikből azokat,
akik hisznek benne.
Jézus Krisztus születése előtt ezt mondta az angyal róla Józsefnek:
Mária „Fiút fog szülni,
akit nevezz el Jézusnak,
mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”
A zsidó nép kivonulása Egyiptomból a 2Móz 1-15.
fejezeteiben van leírva.
Időben a kivonulás Kr.
e.
1850 körül történt.
Az éhínség idején Jákób és családja leköltözött Egyiptomba Józsefhez,
aki gyakorlatilag akkor az országot vezette.
A család letelepedett egy állattartásra alkalmas vidéken,
amit Gósen földjének neveztek.
Itt a Jákób családja elszaporodott és nagy néppé lett,
az Úr Ábrahámnak adott ígérete szerint.
Az Egyiptomból való szabadulás történetét a következő mozzanatokra lehet felosztani:
1.
Izráel fiai elszaporodnak Egyiptomban
2.
A egyiptomiak elnyomják Izráelt
3.
Mózes születése
4.
Mózes öntelet viselkedése és menekülése
5.
Mózes elhívása
6.
Mózes visszatér Egyiptomba
7.
Mózes és Áron a fáraó előtt
8.
A tíz csapás
9.
A páska,
az Egyiptomból való szabadulás ünnepe
10.
Kivonulás,
üldözés és szabadulás
1.
Izráel fiai elszaporodnak Egyiptomban
         Kattints a képre a kinagyításhoz     (CC-BY-NC-ND-4.0) KCA - fmosoft.com
A térkép nemkereskedelmi célokra szabadon használható, a forrás megnevezésével, változtatás nélkül


Ábrahám utódai valójában Egyiptomban váltak néppé.
Amikor Jákób családja letelepedett Egyiptomban,
összesen hetvenen voltak (1Móz 46,27).
Négyszáz év alatt a zsidók nagyon elszaporodtak,
úgyannyira,
hogy a kivonuláskor a húszévesnél idősebb,
hadköteles férfiak száma 603.550 volt (2Móz 1,7; 4Móz 1,46).
Ha azonban a nőket és gyermekeket is beszámítjuk,
a zsidók száma másfél millió lehetett.
Több évszázadon át Gósen tartományban laktak,
ahol pásztorkodással foglalkoztak.
Időközben Egyiptomban is változtak az uralkodóházak,
és olyan fáraók léptek trónra,
akik nem emlékeztek Józsefre,
sem arra,
amit ő Egyiptomért tett.
Kezdtek félni a zsidóktól,
mert sokan voltak,
és attól tartottak,
hogy háború esetén az egyiptomiak ellenségeihez fognak pártolni (2Móz 1,8-10).
Ezekben az eseményekben látjuk,
hogy Isten betartja az Ábrahámnak tett ígéretét.
Isten azt ígérte Ábrahámnak,
hogy leszármazottai sokan lesznek,
és nagy néppé válnak.
Pontosan úgy történt,
ahogy Isten ezt korábban megmondta (1Móz 15,5).
2.
Az egyiptomiak elnyomják Izráelt
Az egyiptomi király,
a fáraó,
mivel félt a megszaporodott zsidóságtól,
egy tervet gondolt ki arra nézve,
hogy a zsidókat féken tartsa,
erejüket csökkentse,
és amennyire lehet,
beolvassza az egyiptomi lakosságba.
Az első terve a zsidók kényszermunkára való fogása volt.
Építkezésnél dolgoztak,
az építkezéshez szükséges téglákat kellett előállítaniuk,
„ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük,
hogy kényszermunkával sanyargassák őket” (2Móz 1,11).
Raktárvárosokat építettek az egyiptomiak számára,
mint Pitóm és Ramszesz.
A nehéz munka ellenére a zsidók tovább szaporodtak és erősödtek.
A második lépés a zsidók elnyomásában a munka megnehezítése és megnövelése volt:
Ezért kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait.
Kemény munkával keserítették az életüket:
sárkeveréssel,
vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával;
sokféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket (2Móz 1,13-14).
Mivel ez sem hozta meg a várt eredményt,
ezért Egyiptom királya egy ördögi tervet eszelt ki:
elhatározta,
hogy megöleti a születendő fiúgyermekeket.
A bábáknak (szülésznőknek) azt a parancsot adta,
hogy amikor a zsidó asszonyok szülésénél segédkeznek,
akkor,
ha fiú születik,
öljék meg,
ha pedig lány,
hagyják életben.
Azonban a bábák nem fogadták meg a parancsot,
hanem minden gyermeket élni hagytak.
Ekkor a fáraó megparancsolta,
hogy minden születendő zsidó fiúgyermekkel úgy végezzenek,
hogy dobják őket a Nílus folyóba.
Ezt meg is tették egy ideig (1Móz 1,22).
 
Ezek az események bemutatják,
hogy Isten népét mindig is üldözi az ellenség.
A zsidókat a történelem folyamán többször ki akarták irtani,
de Isten megvédte őket.
Ugyanígy van ez Isten újszövetségi népével,
a gyülekezettel is.
Az ördög és a világ támad ellene,
de nem pusztíthatják el,
mert az Úr megvédi népét (Jn 16,1-4;
Jn 10,28;
Mt 5,10-12).
3.
Mózes születése
Ebben az üldözéssel teli időben született Mózes,
aki a zsidó népet majd ki fogja vezetni Egyiptomból.
Mózes Amrám és Jókebed harmadik gyermeke volt,
Áron és Mirjám után.
Ők a Lévi törzséhez tartoztak (2Móz 6,20).
A fiúgyermekek megölésének rendelete érvényben volt ugyan,
de a szülők nem akarták vízbe fojtani gyermeküket.
Ezért egy ideig titokban nevelték.
Amikor ezt nem lehetett tovább tenni,
készítettek neki egy ládát gyékényből,
bekenték szurokkal és gyantával,
hogy víz ne menjen bele.
Belefektették a gyermeket,
és a ládát a Nílus vizére bocsátották,
mint egy csónakot.
Ezt azzal a hittel tették,
hogy Isten majd gondot fog viselni a gyermekről (Zsid 11,23).
Isten gondviseléssel válaszolt a szülők hitére.
A folyón a ládában úszó gyermeket épp a fáraó lánya találta meg,
amikor fürödni ment.
Szolgáival kivétette a vízből,
saját gyermekének fogadta és Mózesnek nevezte el.
Hogy a dolgok még jobban alakuljanak,
Mirjám,
a kisbaba nővére,
aki ott leskelődött a közelben,
felajánlotta a fáraó lányának,
hogy szerez egy zsidó nőt,
aki fel tudná nevelni a gyermeket,
és szoptatná,
amíg kicsi.
A fáraó lánya igent mondott.
Így került Mózes vissza szülőanyjához,
aki felnevelte a gyermeket,
mert Mirjám az édesanyját ajánlotta be a fáraó lányának.
Amikor Mózes már nagyobb lett,
el kellett hagynia a szülői házat,
és bekerült a királyi palotába.
Ott,
a király lányának fogadott fiaként,
megismerkedett a kor minden tudományával,
és uralkodóhoz méltó életet élt.
A Mózes születéséről szóló történetből levonhatunk néhány lelki tanulságot:
–Akinek hite van,
az nem enged a gonosz támadásának.
Mózes szülei,
mert hittek az Úrban,
nem engedelmeskedtek a fáraó rendeletének,
és nem ölték a folyóba a gyermeküket.
Isten ezért megtartotta a gyermeket,
sőt Izráel szabadítójává tette.
–A hívő ember csodálatos módon megtapasztalja Isten gondviselését.
Ez történt Mózes szüleivel is.
Amikor fiukat a vízre bocsátották,
még nem is gondolhatták,
hogy a királyi palotában fog kikötni.
Aki az életére tört,
annak a királynak a palotájában és költségén lett Mózes felnevelve és felkészítve a rá váró feladatra.
–Isten az ellenséget is fel tudja használni terve előmozdításához.
Épp úgy,
ahogy a fáraóval tette.
A fáraó nem tudhatta,
hogy aki a palotájában van,
az fogja majd kiszabadítani a zsidókat Egyiptomból.
4.
Mózes öntelt viselkedése,
menekülése
Mózes a fáraó palotájában lett ifjú,
majd érett férfiú.
Egy idő után ráébredt arra,
hogy ő nem egyiptomi,
hanem zsidó.
Sajnálni kezdte népét,
mert nagyon szenvedtek a kényszermunka miatt.
Amikor felnőtt,
egyszer megölt egy egyiptomi embert,
aki egy zsidó társát verte.
Később két veszekedő zsidót próbált kibékíteni,
de azok nem hallgattak rá,
sőt megfenyegették,
hogy miért avatkozik a dolgukba:
talán nem akarja őket is megölni,
mint a múltkor az egyiptomit?
(2Móz 2,11-14)
Ebben az időben Mózes igen sokat gondolt magáról,
és anélkül,
hogy Isten küldte volna,
„azt gondolta,
megértik a testvérei,
hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket.
De nem értették meg.”
(ApCsel 7,25).
Amikor Mózesről kitudódott,
hogy zsidó,
és hogy egy egyiptomi felügyelőt is megölt,
menekülnie kellett az országból a fáraó haragja elől.
A Sinai-pusztában bujdosott.
 
Mózes életéből látjuk,
hogy igaz a példabeszéd:
„Az összeomlást gőg előzi meg,
a bukást pedig felfuvalkodottság” (Péld 16,18).
A pusztában élt egy nép,
akiket midiániaknak hívtak.
Ezeknél talált menedéket Mózes.
A midiáni főpapnak,
Reuélnek (akit Jetrónak is neveztek) a lányát,
Cippórát vette feleségül.
Mózes negyvenéves volt,
amikor elmenekült Egyiptomból,
és a pusztában is vagy negyven évig tartózkodott.
Ez idő alatt apósának a juhait őrizte.
Egy fia is született,
akinek Gérsóm volt a neve.
Egyiptomban ez alatt a negyven év alatt a zsidók sorsa még rosszabbra fordult.
Meghalt az a fáraó,
akitől Mózes a pusztába menekült,
de a következő sem volt kíméletes a néppel szemben.
A nép a szolgaság miatt sóhajtozott és Istenhez kiáltott.
Isten meghallgatta kiáltásukat,
és hamarosan szabadítót küldött nekik,
éppen Mózes személyében.
 
Különleges szolgálathoz Isten különleges elhívása szükséges.
A szolgálat akkor lesz eredményes,
ha Isten szavára és segítségével tesszük,
nem a saját elgondolásunkból,
mint Mózes.
Számunkra ez azt jelenti,
hogy csak megtért emberként szolgálhatunk,
és akkor,
ha erre a Szentlélek felkészít.
Ezért a szent élet és az Úr iránti engedelmesség a szolgálat elengedhetetlen feltétele.
5.
Mózes elhívása
Hogy negyven év alatt mi minden történt Mózessel a pusztában,
erről a Biblia nem számol be.
Azt tudjuk,
hogy amikor már vagy negyven évig élt ott,
valami szokatlan dolog történt vele.
Amint a Hóreb (Sínai-hegy) környékén legeltetett,
egyszer csak arra figyelt fel,
hogy egy bokor ég,
mégsem ég el.
Közelebb ment,
hogy lássa,
mi ez,
mert ilyet még nem látott (2Móz 3,1-3).
Ekkor megszólította Isten Mózest az égő bokorból.
Mózes addig is hitt Istenben,
de Isten még nem szólította meg őt,
ezért nem ismerte Istent személyesen.
Mózes figyelmét Isten először a szentségére hívja fel:
„Oldd le sarudat a lábadról,
mert szent föld az a hely,
ahol állasz!”
(2Móz 3,5).
Mózes megalázkodik,
Isten pedig megmondja neki,
hogy el kell mennie Egyiptomba,
és ki kell vezetnie a népet onnan,
hogy a szolgaságuk megszűnjön,
és szabad népként éljenek azon a földön,
amit az Úr még Ábrahámnak megígért.
Az Úr úgy mutatkozott be Mózesnek,
mint az „atyáinak Istene,
Ábrahám Istene,
Izsák Istene és Jákób Istene”.
Mózes nagyon megszeppent,
de Isten azt is elmondta,
hogy meghallotta a zsidó nép kiáltozását a szenvedésük miatt,
ezért elküldi Mózest,
hogy kiszabadítsa a népet.
El kell mennie a fáraóhoz,
meg kell mondania,
hogy Isten azt mondja,
hogy engedje el a népet,
és ne sanyargassa tovább őket.
Mózes számára ez igen nehéz feladatnak tűnik,
és megkérdezi Istentől,
mi a neve,
hogy megmondhassa a népnek,
ki az az Isten,
aki elküldte őt.
Az Úr akkor ezt mondta:
Vagyok,
aki vagyok.
Majd azt mondta:
Így szólj Izráel fiaihoz:
A Vagyok küldött engem hozzátok (2Móz 3,14).
A „Vagyok” azt jelenti,
hogy Örökkévaló,
vagyis:
Isten volt,
van és örökké lenni fog.
Mózes még mindig vonakodik,
mert attól fél,
hogy a zsidók nem fognak hallgatni rá így sem.
Akkor az Úr csodatevő erőt ad Mózesnek – a botja kígyóvá változik,
a keze leprás lesz,
majd meggyógyul – hogy így győzze meg a hitetlenkedő zsidókat (2Móz 4,1-9).
Az Úr azt is mondta Mózesnek,
hogy testvérét,
Áront,
is segítségül adja mellé,
amikor a fáraóhoz kell mennie,
és ki kell vezetnie a népet.
Így indul vissza Mózes Egyiptomba,
hogy most már az Úr parancsára elvégezze a rá bízott szolgálatot (2Móz 4,18-19).
Isten minket is tanít Mózes elhívásának történetéből:
–Isten nem siet szolgáinak felkészítésében.
Mózes negyvenéves volt,
amikor elmenekült Egyiptomból,
de még negyven évig kellett a pusztában élnie.
Mózes megtanulta,
hogy csak akkor végezheti a szabadítás szolgálatát,
amikor Isten hívja,
akkor azonban nem utasíthatja vissza a küldetést.
–Alázatra és bizalomra tanít.
Mózes azt is megtanulta,
hogy alázatos legyen,
és türelmesen bízzon Istenben.
–Amikor Isten el akar hívni valakit,
talál módot arra,
hogy felkeresse.
Mózes elmenekült a fáraótól,
de Istentől nem tudott.
A puszta magányában,
elzárva az emberektől,
Isten rátalált,
hogy szolgálatba állítsa.
–A komolyan gondolkodó ember nem hamarkodja el az ígéretet.
Így járt Mózes.
Mielőtt találkozott volna Istennel,
könnyen vállalkozott volna a szabadítói szolgálatra.
Később meglátta a feladat nagyságát,
saját alkalmatlanságát,
és nem hamarkodta el szavait.
–Isten ellát azokkal az erőforrásokkal,
amik szükségesek a szolgálatunkhoz.
Mikor Mózes még Egyiptomban volt,
arra gondolt,
hogy van elég ereje,
és elég ügyes ahhoz,
hogy megszabadítsa a népet.
A pusztában már nem volt semmije:
se ereje,
se kapcsolatai,
se katonai vagy politikai hatalma.
Csak az az erő és tekintély,
amit Isten adott neki.
Ez pedig bőven elég volt a feladat elvégzésére.
Valójában az isteni erő kellett,
mert emberi erővel nem tudta volna elvégezni szolgálatát.
6.
Mózes visszatér Egyiptomba
Mózes az Isten parancsára visszatér Egyiptomba családjával (feleségével és fiával) együtt.
Mikor még úton volt,
az Úr szólt Áronnak,
Mózes testvérének,
hogy menjen eléje.
Találkoztak is a Hóreb-hegynél.
Itt Mózes elmondta Áronnak mindazt,
ami vele történt,
és amit Isten neki mondott.
Egyiptomba érkezve,
Áron bemutatta Mózest a nép vezetőinek,
és elmondta nekik,
hogy miért jött.
A nép elhitte,
hogy Isten küldte Mózest,
és nagyon örvendeztek a szabadulás kilátásának.
„Amikor meghallották,
hogy az Úr gondjaiba vette Izráel fiait,
és hogy meglátta nyomorúságukat,
meghajoltak és leborultak” (2Móz 4,31).
7.
Mózes és Áron a fáraó előtt
Mózes és Áron hamarosan megjelent a fáraó előtt,
kérték,
hogy bocsássa el a népet.
Azt mondták,
hogy ünnepelni kívánnak a pusztában:
imádni akarják Istenüket,
és áldozatot akarnak bemutatni neki.
A fáraó keményen szólt,
és visszautasította kérésüket,
mert kemény volt a szíve.
Hallani sem akart arról,
hogy több mint egymillió alattvalóját elveszítse,
akik ingyen munkaerőt jelentettek neki.
Istennel dacolva válaszolt Mózesnek és Áronnak:
Kicsoda az Úr,
hogy hallgassak szavára és elbocsássam Izráelt?
Nem ismerem az Urat,
és nem bocsátom el Izráelt… Mózes és Áron,
miért akarjátok elvonni a népet a munkától?
Menjetek,
folytassátok a kényszermunkát!
(2Móz 5,2. 4)
Ezután a nép sorsa még rosszabbra fordult.
A fáraó azt parancsolta,
hogy a zsidóknak ne adjanak szalmát a vályogvetéshez,
hanem szerezzék azt be maguknak a mezőről.
Ennek ellenére a kötelező téglamennyiség megmaradt.
Természetesen,
a nép ilyen feltételek mellett nem tudta teljesíteni a kiszabott munkát,
ezért megverték őket.
Hiába panaszkodtak a fáraónál,
ő keményen válaszolt:
Lusták vagytok,
lusták!
Ezért mondjátok:
El akarunk menni,
áldozni az Úrnak.
Menjetek csak,
és dolgozzatok!
Szalmát nem adnak nektek,
de a kiszabott vályogot be kell adnotok (2Móz 5,17-18).
A nép vezetői Mózes és Áron ellen fordultak,
mert azt gondolták,
hogy ők a hibásak a kialakult helyzetért.
Azt mondták:
ha nem akarták volna kiszabadítani a népet,
akkor nem alakultak volna így a dolgok.
Mózes és Áron nagyon megszomorodott ezen,
de az Úr megvigasztalta őket.
Újból megígérte nekik,
hogy bár pillanatnyilag a nép sorsa rosszabbra fordult,
ő akkor is ki fogja szabadítani népét az egyiptomiak fogságából:
Népemmé fogadlak titeket,
és a ti Istenetek leszek,
és megtudjátok,
hogy én,
az Úr vagyok a ti Istenetek,
aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától.
Azután beviszlek benneteket arra a földre,
amelyre nézve megesküdtem,
hogy Ábrahámnak,
Izsáknak és Jákóbnak adom azt.
Azért nektek fogom adni örökségül.
Én vagyok az Úr (2Móz 6,7-8).
Ezen a történeten keresztül láthatjuk,
hogy
–Az ellenség nem akar egykönnyen lemondani Isten választottairól.
Sőt,
erősebb támadásba kezd ellenük,
amikor meg akarnak szabadulni.
Amikor Mózes kérte a fáraótól,
hogy engedje el a népet,
még keményebb szolgaságra fogta őket.
Sok emberrel megtörténik,
hogy megtérésük előtt még mélyebben merülnek a bűnbe,
és a Sátán még nagyobb erővel akarja őket fogni.
De az Úr hatalmasabb,
mint a Sátán.
Ha Izráel népét ki tudta szabadítani,
a megkötözött lelkeket is szabaddá tudja tenni Jézus Krisztus által.
–Az elkeseredésben megvigasztal Isten,
és előre tekintésre ösztönöz,
hogy lássuk,
mit fog ő tenni.
Mózes és Áron csalódott volt,
amikor az első szabadítási kísérletük következtében még nagyobb lett az elnyomás.
De az Úr megvigasztalta őket azzal,
hogy megerősítette ígéretét a nép kiszabadítására.
A lelki munka nehézségei között mi is elfáradunk,
és néha csalódunk.
Az Úr azonban megvigasztal bennünket,
és megérteti velünk,
hogy az övé a végső szó és győzelem.
8.
A tíz csapás
Hogy a fáraó szíve megtörjön,
és elengedje Isten népét,
az Úr tíz csapást,
azaz veszedelmet hozott Egyiptomra.
Mindegyik csapás után meglágyult egy kicsit a fáraó szíve,
kérte Mózest és Áront,
hogy imádkozzanak a csapás megszűnéséért,
és akkor el fogja engedni Izráelt.
De a fáraó akarata nem tört meg,
mert amikor megszűnt a csapás,
visszavonta ígéretét.
Így ment ez egészen a tízedik csapásig,
amikor végre a fáraó megtört és megparancsolta,
hogy a zsidók minél hamarabb hagyják el az országot.
A tízedik csapásban ugyanis a fáraó,
és minden egyiptomi család elveszítette az elsőszülött fiát.
Egyiptomot a következő csapásokkal verte meg az Úr:
(2Móz 7,14-10,29; 12,21-33)
1.
A vizek vérré változnak.
Mózes botjával érintette a Nílus folyót,
és annak vize és minden álló- és folyóvíz vérré vált.
Sőt még a tartályokban és az edényekben lévő vizek is.
A halak elpusztultak és megfertőzték a vizeket.
2.
Békák.
A Nílusból rengeteg béka jött elő,
és mindent ellepett.
Ez nagyon kellemetlen és irtózatos volt.
3.
Szúnyogok.
Amikor Áron az Úr parancsára botjával megütötte a földet,
a föld pora szúnyogokká változott,
úgyhogy a szúnyogok ellepték egész Egyiptom földjét.
4.
Bögölyök (nagyméretű legyek).
Az egész országot ellepték a bögölyök,
úgyhogy az egyiptomiak nagyon szenvedtek miattuk.
5.
Állat-járvány (dögvész).
Az egyiptomiak állatai (lovak,
szamarak,
tevék,
szarvasmarhák,
juhok) elpusztultak.
6.
Hólyagos fekély.
Mózes és Áron kemencekormot dobott az ég felé,
ami porfelhőt idézett elő egész Egyiptom fölött.
Ez a por viszont hólyagos fekélyeket (kiütéses seb) okozott emberen és állaton.
7.
Jégeső.
Nagy jégeső volt,
amilyen nem volt „Egyiptomban alapításának napjától fogva”.
A jégeső elvert mindent,
ami a mezőn volt:
embert,
állatot,
a mező füvét és fáit.
8.
Sáskajárás.
Nagy sáskahad jött Egyiptomra,
és megettek mindent,
amit a jégeső még meghagyott.
9.
Sötétség.
Amikor Mózes Isten parancsára kinyújtotta kezét az ég felé,
három napig olyan sötétség lett Egyiptomban,
hogy azt szinte „tapintani lehetett”.
10.
Elsőszülött fiak és állatok halála.
Mivel a fáraó még mindig hajthatatlan maradt,
ezért egy utolsó és nagy csapás érte Egyiptomot.
Minden ember és minden állat elsőszülöttje meghalt,
a fáraótól kezdve a közemberig és az állatokig.
Nagy jajveszékelés támadt Egyiptomban,
mert minden háznál volt halott.
A fent említett tíz csapás csak az egyiptomiakat érte,
a zsidóknak semmi bántódásuk nem volt.
Az Egyiptomot ért csapások azt mutatják,
hogy Isten akaratának nem lehet ellenállni.
Akik ezt mégis megpróbálják,
azokat Isten megbünteti,
ahogy a fáraót és az egyiptomiakat.
Amikor Isten meg akarja szabadítani népét,
senki sem tud ellenállni.
 
Az Úr Jézus Krisztus is azért jött,
hogy az ördög munkáját lerontsa,
és az embereket megszabadítsa a bűnből.
Ebben senki sem tud neki ellenállni.
Hála és dicsőség neki!
9.
A páska,
az Egyiptomból való szabadulás ünnepe
Az első páska-ünnepet a zsidók a tízedik csapással egy időben ünnepelték.
A csapás éjszakáján egy öldöklő angyal jött,
hogy az elsőszülötteket elpusztítsa.
Hogy Izráel népének gyermekei megmeneküljenek az öldöklő angyaltól,
Isten azt parancsolta,
hogy a zsidók öljenek le egy „hibátlan,
hím és egyéves” bárányt.
Ennek a báránynak a vérével kellett megkenni az ajtófelet.
Amikor az öldöklő angyal eljött a tízedik csapás éjjelén,
nem ment be azokba a házakba,
ahol a vér az ajtófélfára volt kenve (2Móz 12,1-14).
Az Úr további parancsa az volt,
hogy a levágott bárányt keserű füvekkel elkészítve egyék meg.
Semmit nem volt szabad reggelre hagyni.
Azért keserű füvekkel,
hogy emlékezzenek arra,
milyen keserű sorsuk volt Egyiptomban,
ahonnan megszabadultak.
Az utolsó csapás éjjelén,
amíg az egyiptomi elsőszülöttek meghaltak,
a zsidók azt ünnepelték,
hogy Isten megszabadítja őket az egyiptomiaktól és szabadok lehetnek.
Ez az éjszaka volt számukra az utolsó Egyiptomban.
Az öldöklő angyal elment a zsidók házai mellett,
mert látta a bárány vérét az ajtófélfán.
Az „elmenni” héber nyelven „paseh”,
innen ered ennek az emlékünnepnek a neve:
a páska.
Isten megparancsolta,
hogy ezt az emlékvacsorát minden évben ismételjék meg az év első hónapjának a tízedik napján.
Így keletkezett a zsidó páska-ünnep,
amikor az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztek Izráel fiai (2Móz 12,24-28).
A páska alkalmával levágott bárány,
a páskabárány,
az Úr Jézus Krisztust szimbolizálja (Jn 1,29-31).
Ahogy a páskabáránynak meg kellett halnia ahhoz,
hogy a zsidó elsőszülött gyermekek életben maradjanak,
úgy kellett az Úr Jézus Krisztusnak szenvednie és meghalnia,
hogy mi is éljünk lelkileg,
és ne haljunk meg bűneinkben.
A páska ünnepe a keresztyének számára az úrvacsorának és Jézus Krisztus áldozatának előképe.
A páskabárány Jézus Krisztust jelképezi,
aki Isten Báránya volt,
és aki hordozta a világ bűneit.
Az Úr Jézus a zsidók páska-ünnepén halt meg,
és akkor támadt is fel.
Így a zsidók páskája egybeesik a keresztyének feltámadás-ünnepével (húsvét),
amikor megemlékeznek Jézus Krisztus feltámadásáról a halálból.
Takarítsátok ki a régi kovászt [bűnt],
hogy új tésztává legyetek,
hiszen ti kovásztalanok vagytok,
mert a mi húsvéti bárányunk,
a Krisztus,
már megáldoztatott (1Kor 5,7).
10.
Kivonulás,
üldözés és szabadulás
A tízedik csapás éjszakáján a fáraó megparancsolta,
hogy a zsidók azonnal hagyják el Egyiptomot.
A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront,
és ezt mondta:
Induljatok,
menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt,
menjetek és tiszteljétek az Urat,
ahogyan kívántátok.
Vigyétek juhaitokat és marháitokat is,
ahogyan kívántátok,
csak menjetek!
Kérjetek áldást rám is!
Az egyiptomiak is erőltették,
hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból,
mert ezt mondták:
Így mindnyájan meghalunk (2Móz 12,31-33)!
A zsidók elindultak azon az éjszakán,
de nemcsak azért,
hogy az Úrnak áldozzanak a pusztában,
hanem azért is,
hogy bevonuljanak abba az országba,
amit megígért az Úr már Ábrahámnak,
hogy neki és utódainak fogja adni.
Mivel az izráeliek nem ismerték az utat,
ezért az Úr vezette őket.
Nappal felhőoszlop formájában,
éjszaka pedig tűzoszlop formájában ment előttük.
A nép Ramszeszből indult el,
majd néhány nap múlva megérkeztek Pí-Hahírótba a Vörös-tenger partjához.
A fáraó azonban meggondolta a dolgot,
és sajnálta,
hogy elengedte a zsidókat.
Ezért utánuk ment egy sereggel,
hogy visszavigye őket.
De az Úr megvédte népét.
Az egyiptomiak a tengerhez szorították Izráelt,
de az Úr angyala az egyiptomiak és a zsidók közé állt.
Ugyanúgy a felhőoszlop is.
A felhőoszlop sötétséget hozott létre,
így az egyiptomiak nem tudták elérni a zsidókat.
Mózesnek parancsolt az Úr,
hogy nyújtsa ki botját a tenger felé.
Amikor ezt megtette,
az Úr erős keleti szelet támasztott,
amely kettéválasztotta a tengert úgy,
hogy Izráel fiai szárazon mehettek át a tengeren.
Az egyiptomiak üldözőbe vették a zsidókat,
és bementek utánuk a kettévált tengerbe.
Az Úr újból közbelépett,
mert akadályozta az egyiptomi harci kocsik haladását,
így nem érték utol a zsidókat.
Ott küszködtek a kettévált tenger közepében.
Majd parancsolt az Úr Mózesnek,
hogy botját ismét emelje a tenger felé.
Amikor ezt megtette,
a vizek visszatértek a helyükre,
és elborították az egyiptomi sereget,
ami teljesen elpusztult.
Amikor a zsidók látták,
hogyan veszítette el az Úr az egyiptomiakat,
és hogy ők most már szabadok,
hála- és magasztaló énekbe kezdtek:
 
 
Énekelek az Úrnak,
mert igen felséges,
lovat lovasával a tengerbe vetett.
Erőm és énekem az Úr,
megszabadított engem.
Ő az én Istenem,
őt dicsőítem,
atyám Istene,
őt magasztalom.
Az Úr vitéz harcos,
az Úr:
ez a neve (2Móz 15,1-3).
 
A zsidó nép kivonulásának történetében sok üzenet van számunkra:
–Isten vezeti,
és nem hagyja el népét.
Isten megkönyörült a népén,
kiszabadította az egyiptomi fogságból.
Majd vezette őket,
megóvta az ellenség támadásától,
így csodálatos módon és biztonságosan át tudtak kelni a tengeren.
Isten mindig népe mellett áll (Ézs 43,2-3).
–Az ellenség nem mond le azokról,
akik megszabadultak.
Ezt láttuk a fáraó személyében.
Nehezen engedte el a zsidó népet,
végül mégis kénytelen volt ezt megtenni.
Mégis meggondolta magát,
és üldözőbe vette Izráelt.
A mi ellenségünk,
a Sátán is hasonlóképpen cselekszik.
Nehezen engedi az embert megtérni,
de a megtérésünk után sem hagy békét nekünk.
Az Úr azonban hatalmasabb,
mint a Sátán,
és meg tud szabadítani minket is.
–A hit szükségessége kilátástalan helyzetekben is.
Amikor Izráel népe az egyiptomiak és a tenger közé szorult,
hitre volt szükségük,
hogy bízzanak Isten ígéretében a megszabadulást illetően.
Emberileg semmi kilátásuk nem volt,
de az Úr csodálatos módon közbelépett,
és átvezette őket a kettévált tengeren.
Amikor mi is emberileg kilátástalan helyzetbe kerülünk,
fontos,
hogy ne csüggedjünk el,
mert az Úr segít ilyen körülmények között is.
–Az Úr kész csodát tenni népe érdekében.
Az Úr csodálatos módon átvitte a népet a tengeren,
mert meg akarta őket szabadítani.
Hasonló helyzeteket látunk Isten újszövetségi népének az életében is,
amikor az Úr csodálatosan közbelépett,
hogy megszabadítsa őket.
–Ha Isten velünk,
ki lehet ellenünk (Róma 8,31)?
Egyiptom az akkori világ nagyhatalma volt.
A zsidók egy parányi nép volt hozzájuk képest.
Mégis megszabadultak,
mert Isten velük volt,
ő szabadította meg őket.
Ez emberileg nem lett volna lehetséges.
Isten népének ma is sok ellensége van,
de nem győzi le az ellenség,
mert velük van az Úr (2Kor 8,4-11).
–A szabadulás örömmel és hálával jár.
A zsidók örömünnepet tartottak,
amikor megszabadultak az egyiptomiaktól.
Amikor mi is megszabadultunk bűneinkből,
az örömünnep volt számunkra.
Ma is örvendezünk,
amikor az Úr megbocsát,
vagy valamilyen nehéz helyzetből kiment.
Ilyenkor az öröm mellett ne felejtsük el hálánkat is kifejezni az Úrnak.
Az igazi hála a teljes elkötelezettség Isten iránt.
Kijelentések Istenről,
emberről
Az egyiptomi fogságból való szabadulás története által hasznos kijelentéseket kapunk.
Istenről megtudjuk,
hogy annyira szereti népét,
hogy kész őket kiszabadítani.
Meghallotta a nép kiáltását és szabadítót küldött nekik.
A csapások leírásában és a Veres-tengeren való átkelés történetéből látjuk,
hogy ő a nagy Szabadító,
akinek senki sem állhat ellent.
Ahogy Izráelt megszabadította annak idején Egyiptomból,
úgy szabadítja meg ma is a bűnösöket a Sátán hatalmából.
Az emberrel kapcsolatban megértjük,
hogy amint a zsidóknak szükségük volt a Szabadítóra,
úgy nekünk is szükségünk van Jézus Krisztusra,
aki megszabadít bűneinktől.
Az Egyiptomból való szabadulás a megváltás dicsőséges előképe.
 

Ismétlő kérdések
  1. Hogy került Jákób családja Kánaánból Egyiptomba?
  2. Mi történt Izráel fiaival Egyiptomban? Miért fordult rosszra a sorsuk?
  3. Miért és hogyan nyomták el az egyiptomiak a zsidókat?
  4. Mondd el Mózes születésének, és kora gyermekkorának történetét!
  5. Mi történt, amikor Mózes negyvenéves lett?
  6. Miért kellett Mózesnek elmenekülnie Egyiptomból, és mit tanulhatunk mi ebből?
  7. Hogy hívta el az Úr Mózest a szabadítói szolgálatra? Mire tanít minket ez a történet?
  8. Mi történt, amikor Mózes és Áron először ment el a fáraóhoz, és kérték, hogy engedje el a népet?
  9. Miért volt szükség, hogy tíz csapás sújtsa Egyiptomot? Melyek voltak a csapások?
  10. Hogyan és miért kellett ünnepelni a Páskát?
  11. Hogyan keltek át az Izráel fiai a Veres-tengeren?
Feladatok
  1. Olvasd el a 2Móz 1-15. fejezeteket!
  2. Keresd meg és jegyezd meg a Bibliádban a leckében idézett igehelyeket! Addig gyakorold kikeresésüket, amíg könnyen megtalálod őket!
  3. Beszéljétek meg a tanulmányi csoportban, hogyan haladt előre Isten üdvterve azáltal, hogy a nép kiszabadult az egyiptomi fogságból!
  4. A leckének több szakasza után leírást találsz arról, hogy mit tanulhatunk mi a történtekből. Mondj legalább egy dolgot, amit te személyesen is megtanultál, vagy meg kell tanulnod a történtekből!