Vissza a tartalomjegyzékhez
XV. Az Úr Jézus Krisztus tanításai
Mit tett Isten ebben a korszakban?
Jézus Krisztus tanítása nagyon fontos a keresztyének számára.
Tanításában az Úr még világosabbá tette előttünk,
hogy ki Isten,
és mit akar velünk és az életünkben tenni.
Az Ószövetségben adott törvényt az Úr Jézus megerősítette és elmélyítette.
Megérthettük,
hogy nemcsak a külső cselekedetek számítanak,
mert a szívünk állapota,
Istenhez való viszonya a legfontosabb.
A szeretet Istene Jézus Krisztus által kijelenti,
hogy szeretetteljes magatartást vár el tőlünk is az emberekkel való viszonyunkban.
A korszak üdvtörténeti jelentősége
Jézus Krisztus tanítása a keresztyén igehirdetés tartalma és a gyülekezet életét irányító vezérfonal:
ha megtartják,
az emberiség boldogságához és lelki jólétéhez vezet.
A hívő életünkben való növekedéshez és a mindennapi életünk megéléséhez állandóan szükségünk van arra,
hogy szem előtt tartsuk és megéljük az Úr Jézus Krisztus tanításait.
Az ő beszédei nem múlnak el,
mindig megmaradnak és minden körülmények között hasznosak.
Az előző leckében foglalkoztuk röviden Jézus Krisztus életével.
Most tanításaiból említünk meg néhányat.
Célunk (ami az üdvtörténet rövid bemutatása) nem teszi lehetővé,
hogy Urunk tanításával részletesen foglalkozzunk.
Tanításából kiragadtunk nyolc témát,
amiket az alábbiakban röviden ismertetünk.
Ezek a következők:
1.
Eljött Isten országa
2.
Az ószövetségi törvény
3.
Isten atyai szeretete
4.
A bűnösökről,
a megtérésről és az újjászületésről
5.
A tanítványság
6.
Istentiszteletünk
7.
Az Egyház
8.
Jézus Krisztus tanítása saját személyéről
1.
Eljött Isten országa
Jézus Krisztus már a legelső prédikációjában az Isten országának közelségéről tanított.
Személyében megérkezett a földre Isten országa.
Már Keresztelő János is azt hirdette:
„Térjetek meg,
mert elközelített a mennyek országa” (Mt 3,2).
Jézus hasonlóan prédikált:
„Térjetek meg,
mert elközelített a mennyek országa” (Mt 4,17).
A „mennyek országa” és az „Isten országa” ugyanazt jelenti,
mégpedig azt,
hogy az ember életében Isten uralkodik,
és Isten akarata teljesedik be.
Eljött az idő,
hogy megvalósuljon a próféta üzenete,
amikor azt mondta,
hogy Isten törvénye nem kőtáblákra lesz írva,
hanem az ember szívébe (Jer 31,31-33).
Az Úr törvényt adott a népnek a Sínai-hegynél,
de ezt a törvényt nem tudták megtartani,
mert az ember szíve gonosz volt.
Inkább a bűnt szereti az ember,
mint Istent.
Bűnei miatt az ember az ördög hatalmába kerül,
mert a bűn az ördöghöz köti.
Ha megtér,
akkor a Sátán uralma alól Isten uralma alá kerül.
Ezután nem a Sátán akaratát,
vagy saját bűnös vágyainak akaratát teszi,
hanem Isten uralma alatt az Isten akaratát.
Ez az Isten országa vagy a mennyek országa.
Az Úr Jézus már első prédikációjában felszólította az embereket a megtérésre,
mert az ő eljövetelével lehetővé vált,
hogy az emberek Isten országába kerüljenek.
Az Úr Jézus sok példázatot is mondott arról,
hogyan kell értenünk Isten országát,
és hogyan működik az.
Hogy lelki természetű,
azt abból is megérthetjük,
hogy az Úr azt mondta:
Isten országa nem szemmel láthatólag jön el,
hanem Isten országa bennetek van (Lk 17,20-21).
A Máté evangéliumában az Úr Jézus egy egész fejezeten keresztül beszél Isten országáról,
ahol hét példázat található.
–A megvető példázata (13,1-23).
Elmondja,
hogy Isten országa az igehirdetés által terjed,
és hogy nem mindenki egyformán fogadja az igét.
–A búza és a konkoly példázata (13,24-30, 36-43).
A búza jelképezi a hívő embereket,
a konkoly pedig a világi embereket.
A hívő embereknek a világiak között kell élniük egészen az Úr Jézus visszajöveteléig,
amikor az ítélet által az Úr maga végzi az elválasztást.
–A mustármag és a kovász példázata (13,31-35).
Ez a példázat arra világít rá,
hogy Isten országa,
bár kicsinek és jelentéktelennek látszik,
nagy hatást tud gyakorolni és nagy erővel tud előre törni.
–Az elrejtett kincs és az igazgyöngy példázata (13,44-45).
Ezzel a példázattal az Úr Jézus azt mondta,
hogy Isten országához tartozni a legnagyobb érték az életben,
amiért minden más kincset érdemes elengedni és odaadni.
–A háló példázata (13,47-50).
Ahogy a halászháló mindenféle halat kifog,
úgy Isten országa is sokféle embert vonz.
Ezek közül azonban nincs mindenki megtérve és újjászületve.
Ahogy a halász a hitvány halakat visszadobja a vízbe,
éppúgy kitűnnek az ítéletkor azok,
akik igazi hívők,
és azok,
akik csak kívülről látszanak annak.
Az Úr Jézus csodáival is jelezte,
hogy elérkezett Isten országa.
A csodák Isten országának jelei voltak.
Jézus egyszer azt mondta az ellenségeskedő farizeusoknak:
„Ha Isten ujjával űzöm ki az ördögöket,
akkor bizony elérkezett hozzátok Isten országa” (Mt 12,28).
2.
Az ószövetségi törvény
Az ószövetségi törvény nagyon fontos szerepet játszott a zsidó emberek életében.
A törvény megtartásához azonban isteni erőre és megújult szívre van szükség.
Az Úr Jézus nem törölte el az ószövetségi törvényt,
hisz azok Isten elvárásait tükrözték az emberek felé.
A törvényt senki sem tudta teljesen betartani,
csak az Úr Jézus:
„Ne gondoljátok,
hogy azért jöttem,
hogy érvénytelenné tegyem a törvényt,
vagy a próféták tanítását.
Nem azért jöttem,
hogy érvénytelenné tegyem,
hanem azért,
hogy betöltsem azokat” (Mt 5,17).
Ő bűntelen életével be tudta tölteni a törvényt,
amire mi nem vagyunk képesek,
mert bűnösök vagyunk.
A hegyi prédikációban látszik,
hogyan mélyíti el Jézus a törvényt.
Jézus azt tanította,
hogy nemcsak az számít bűnnek,
amit elkövetünk,
hanem az is,
ami a szívünkben és a gondolatainkban van.
A Mózes törvényében például meg van írva:
„Ne ölj!”.
Jézus azt mondja,
hogy nemcsak az gyilkosság,
ha valakinek kioltjuk az éltét,
hanem az is,
ha haragszunk embertársunkra (Mt 5,21-22).
Ugyanakkor az is meg volt írva,
hogy „Ne paráználkodj!”.
Jézus azonban azt mondta:
„aki kívánsággal tekint egy asszonyra,
már paráznaságot követett el vele szívében” (Mt 5,28).
Jézus Krisztus sorba veszi a tízparancsolatot,
és mindegyiket megerősíti,
sőt elmélyíti,
kivéve a szombatról szóló parancsolatot.
Jézus Krisztus sokszor megszegte a szombatot a farizeusok és írástudók véleménye szerint.
Szombaton utazott,
a tanítványok élelmet készítettek maguknak szombaton,
és gyógyított is szombaton (Mt 12,9).
Jézus számára a szombat nem a tevékenységektől való tartózkodást jelentette,
hanem Isten akaratának elvégzését.
Jézus Krisztus nemzsidó tanítványai később nem is a hét hetedik napján tartották a pihenőnapot,
hanem a Megváltó feltámadásának emlékére,
a hét első napján pihentek meg.
Ezt a napot az Úr napjának nevezték.
A zsidók Jézus Krisztus idejében már nemcsak azokkal a törvényekkel rendelkeztek,
amiket a Sínai-hegyen kaptak.
Ehhez hozzátettek még különféle szabályokat és magyarázatokat,
olyanokat is,
amelyek ellentmondtak az eredeti törvény lelkületének.
Ezeket a plusz törvényeket hagyománynak nevezték.
Ilyen volt például a templomi ajándék kérdése.
Az ószövetségi törvény előírta,
hogy a szülőket tisztelni kell.
Közben a farizeusok és írástudók azt tanították,
hogy jobb,
ha valaki a templomnak adja azt az ajándékot,
amivel öreg szüleit segíthetné,
minthogy róluk gondoskodjon (Mt 15,1-9).
Ebből is látszik,
hogy Jézus nem a külső cselekedetekre teszi a hangsúlyt,
hanem a szív belső állapotára és a cselekedetek indító okára.
Az ószövetség és az újszövetség közötti különbségek a törvény megtartása szempontjából a következők:
–Amíg az ószövetség előírja az embernek,
hogy mit kell cselekedni,
és mit nem szabad tenni,
addig az újszövetségben,
azáltal,
hogy lelkileg megújulunk az Úr Jézusba vetett hit által,
erőt kapunk arra,
hogy Isten elvárásai szerint éljünk.
Ebben a Szentlélek segít nekünk.
–Az ószövetségi törvények nagy része jelképes volt,
mint például az áldozati és étkezési törvények.
Ezeknek a törvényeknek a beteljesedése az újszövetségben van.
Nézzük például az áldozatokkal kapcsolatos törvényeket:
Ha valaki vétkezett,
egy bárányt kellett áldoznia.
Az a bűnért való áldozat Jézus Krisztus kereszthalálának az előképe.
Mivel Jézus Krisztus,
az „Isten Báránya,
aki hordozza a világ bűneit” (Jn 1,29),
meghalt értünk,
ezért már nem kell betartanunk az áldozati törvényt,
mert Jézus Krisztus eltörölte a bűnt (Zsid 10,14-18).
3.
Isten atyai szeretete
Az Úr Jézus egyik kedves tanítása arról szól,
hogy Isten a mi Atyánk.
Ez Isten szeretetét,
és a velünk való kapcsolatát mutatja be.
Korábban az emberek csak hatalmasnak,
szentnek és a bűn miatt haragvónak tekintették Istent.
Nemcsak a zsidók,
hanem általában más vallásokban is olyannak tartották az Istent,
mint akitől félni és rettegni kell.
Jézus azonban kijelentette,
hogy Isten atyai szeretettel van irántunk.
Íme,
néhány igeszakasz,
amiből látszik,
hogy Jézus mit tanít Isten atyai szeretetéről:
–Mt 5,9:
„Mi Atyánk,
aki a mennyekben vagy...”
Istenhez úgy kell imádkoznunk,
mint szerető Atyához,
aki szívesen veszi,
ha beszélünk vele és kérünk tőle.
–Mt 6,32:
„A ti mennyei Atyátok pedig tudja,
hogy szükségetek van minderre”.
Isten Atyaként gondoskodik gyermekeiről,
szükségleteinket ismeri,
és megadja,
amire szükségünk van.
–Jn 3,16:
„Mert úgy szerette Isten a világot...”
Ez Isten önfeláldozó szeretetét mutatja.
Isten,
mint Atya,
annyira szerette az embereket,
hogy Fiát,
és benne önmagát adta,
hogy megváltson minket a bűnből.
–Lk 15,11-24:
„...
apja meglátta őt,
megszánta,
elébe futott...”
Isten Atyai szívvel várja,
hogy a bűnös ember megtérjen hozzá.
A megtérő bűnöst Isten szívesen fogadja,
megbocsát neki,
és visszaállítja fiúi méltóságába (Lk 15,11-24).
–Jn 15,1-8:
„...
az én Atyám a szőlősgazda...”
Isten,
mint Atya,
elvárja,
hogy gyümölcsözők legyünk,
vagyis olyan viselkedésünk,
életmódunk legyen,
ami akaratának megfelel.
Ő a szőlősgazda,
mi a szőlővesszők,
Jézus Krisztus a szőlőtő.
Akkor tudunk jó gyümölcsöt teremni,
azaz az Atya akarata szerint élni,
ha Jézus Krisztussal közösségben maradunk,
olyan kapcsolatban,
mint amilyen módon kapcsolódik a szőlővessző a szőlőtőkéhez.
Az Úr Jézus Krisztus tehát azt tanította,
hogy Isten különleges szeretettel van irántunk,
és ezt a szeretetet leginkább az apának a gyermekéhez való szeretetéhez lehet hasonlítani.
4.
A bűnösökről,
a megtérésről és újjászületésről
Jézus Krisztus Isten kegyelmét mutatta be a bűnösök felé.
Nem ítélte el őket,
de akik vétkeztek,
az Úr jelenlétében meglátták bűnösségüket,
és közülük sokan megtértek.
Egyszer egy paráznaságon kapott nőt hurcoltak Jézus elé,
és azt akarták,
hogy Jézus is értsen velük egyet abban,
hogy meg kell őt kövezni.
Jézus azonban azt mondta,
hogy aki közülük nem bűnös,
az vessen rá először követ.
Majd amikor a nő vádlói elmentek,
mert Jézus jelenlétében ők is bűnösöknek érezték magukat,
Jézus azt mondta a bűnös nőnek:
„menj el,
és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,1-11)!
Hasonló eset történt Zákeussal is.
Ő vámszedő volt,
és sokat vétkezett,
mert csalt és megkárosította az embereket.
De mivel az összegyűjtött pénze nem tette őt boldoggá,
szeretett volna Jézussal találkozni.
Jézus el is ment a házához,
és vele vacsorázott.
Jézus jelenlétében Zákeus nagyon bűnösnek érezte magát,
és megtért.
Csalással szerzett vagyonát visszaadta azoknak,
akiktől elvette.
Jézus nem ítélte el ugyan a bűnösöket,
de megmondta,
hogy a bűnösöknek meg kell térniük.
A Lukács evangéliuma 15.
fejezetében példázatokban tanít arról,
hogy Isten vágya az,
hogy a bűnösök megtérjenek.
Ha ez megtörténik,
az egész menny örül:
„Nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön,
mint kilencvenkilenc igaz miatt,
akiknek nincs szükségük megtérésre” (Lk 15,7).
Jézus nemcsak példázatokban beszélt a megtérésről,
hanem nyíltan is prédikált róla.
Első prédikációjában ezt mondta:
„Betelt az idő,
és elközelített már az Isten országa:
térjetek meg,
és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15)!
Egyszer hírt adtak Jézusnak arról,
hogy Pilátus kegyetlenül kivégzett néhány embert,
és hogy egyesek milyen tragikusan haltak meg,
amikor Siloámban rájuk esett egy torony.
Erre Jézus kihangsúlyozta a megtérés fontosságát,
és azt mondta:
„mondom nektek – ha meg nem tértek,
mindnyájan ugyanígy elvesztek” (Lk 13,1-5)!
Az Úr Jézus Krisztus arról a belső változásról is beszélt,
ami azoknak a lelkivilágában történik meg,
akik benne hisznek.
A bűnös ember hallja az evangéliumot,
bűneiből megtér Istenhez,
és ekkor Isten Lelke újjászüli őt.
Jézus Nikodémussal beszélt az újjászületésről (Jn 3,1-12).
Az újjászületés olyan munkája Istennek,
amit mi nem tudunk megérteni (8.
v.),
de mégis feltétlenül szükséges ahhoz,
hogy az ember üdvözüljön (3.
v.).
Az újjászületés az ige és a Szentlélek által történik (5.
v.),
mert a víz,
amiről Jézus beszél,
az Isten igéjét jelenti.
Az újjászületett ember szereti Istent,
nem szereti a bűnt,
elfordul attól,
és a Szentlélek vezetése alatt él.
Új természetet nyer,
amelynek következtében Istennek tetsző dolgokat cselekszik a Szentlélek ereje által.
5.
A tanítványság
Jézus Krisztus földi életében tanítványokat gyűjtött maga köré.
Majd amikor visszament az Atyához,
azt a parancsot adta tizenkét kiválasztott tanítványának (az apostoloknak),
hogy menjenek és tegyenek tanítvánnyá minden népet (Mt 28,19).
Mindenki,
aki megtér bűneiből,
és hisz az Úr Jézus Krisztusban,
az az ő tanítványa.
Tanítványnak lenni azt jelenti,
hogy átvesszük a Mester (Úr Jézus Krisztus) magatartását,
lelkületét,
és olyan jócselekedeteket teszünk az emberek között,
amilyeneket ő tett.
A tanítványságot nagyon komolyan kell venni:
Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt,
és ezt mondta nekik:
„Ha valaki énutánam akar jönni,
tagadja meg magát,
vegye fel a keresztjét,
és kövessen engem.
Mert aki meg akarja menteni az életét,
az elveszti,
aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért,
megmenti azt.
Mit használ ugyanis az embernek,
ha az egész világot megnyeri,
lelkében pedig kárt vall?
Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?
Mert,
ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt,
azt az Emberfia is szégyellni fogja,
amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Mk 8,34-38).
A fenti igeszakasz alapján a tanítványság a következő dolgokat foglalja magába:
–Önmegtagadás.
Ez azt jelenti,
hogy nem a saját akaratunkat és vágyainkat helyezzük előtérbe,
hanem úgy élünk,
ahogy Krisztus akarja.
–Kereszthordozás.
Ez azt jelenti,
hogy a tanítvány vállalja annak következményeit,
hogy ő az Úr Jézus tanítványa.
Az emberek gúnyolják,
háttérbe szorítják,
sőt üldözni is fogják a tanítványokat,
de ők ezeket elvállalják Jézus Krisztusért.
–Követés.
A tanítvány követi Mesterét,
vagyis utánozza életmódját.
Úgy cselekszik az emberek között,
úgy beszél,
úgy viszonyul Istenhez,
mint Jézus Krisztus.
Ma a Bibliából láthatjuk,
hogy milyen volt Jézus,
és mit tett,
ezért nagyon fontos,
hogy az igével éljünk.
–Bátorság.
A tanítványnak nem szabad szégyellenie,
hogy Jézus Krisztushoz tartozik,
és nem kell szégyellenie az ige hirdetését.
–Közösség.
A tanítvány szoros kapcsolatban van a Mesterrel.
Jézus ezt a kapcsolatot a pásztor és a juh kapcsolatához (Jn 10,1-5),
valamint a szőlőtőke és a szőlővessző kapcsolatához hasonlítja (Jn 15,1-8).
A tanítványnak arra kell vigyáznia,
hogy ismerje a Pásztor hangját és kövesse őt,
és hogy megmaradjon a Mesterrel szoros életközösségben.
–Küldetés.
Az Úr Jézus azért is választott tanítványokat,
hogy kiküldje őket a szolgálatra (Mk 3,14).
Földi szolgálata alatt az Úr Jézus Krisztus kétszer küldte ki tanítványait,
hogy hirdessék az igét,
gyógyítsanak és ördögöket űzzenek.
Egyszer a tizenkettőt küldte ki (Lk 9,1-2),
máskor pedig hetven tanítványt (Lk 10,1).
Majd mielőtt visszatért volna a mennybe,
tanítványainak kiadta a nagy parancsot,
hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet (Mt 28,18-20).
A mai tanítványok feladata,
hogy másokat tanítvánnyá tegyenek.
A misszióparancs érvényes Krisztus minden tanítványa számára.
6.
Istentiszteletünk
Az Istenben hívő emberek egész élete – tág értelemben véve – istentisztelet.
Mindent,
amit teszünk,
az Úr dicsőségére kell tennünk (1Kor 10,31).
Ezenkívül az istentisztelet azt is jelenti,
hogy egyénileg vagy közösségben Istent imádjuk és dicsőítjük.
Az Úr Jézus Krisztus sokat tanított arról,
hogy milyen legyen az istentiszteletünk.
Az alábbiakban felsoroljuk,
hogy istentiszteletünknek milyennek kell lennie Jézus Krisztus szerint.
a.
Lélekben és igazságban
Jn 4,24-ben ezt olvassuk:
„Az Isten Lélek,
és akik imádják őt,
azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk”.
Lélekben imádni Istent azt jelenti,
hogy úgy imádjuk őt,
hogy a Szentlélek uralma alatt élünk,
azaz megtértek és újjászületettek vagyunk.
Aki Lélekben imádja az Urat,
az nem felszínesen,
szokásból imádkozik,
se nem úgy,
hogy nincs benne a szíve,
hanem teljesen átérezve és átélve,
hogy Istenhez közeledik imádságában.
Igazságban imádni az Urat,
azt jelenti,
hogy az életünk meg lett igazítva Isten kegyelméből (Róm 5,1),
és Jézus Krisztus áldozata árán meg lettek bocsátva bűneink.
Az Úr mindenkinek megbocsátja a bűneit,
aki megtér hozzá.
Aki igazságban imádja az Urat,
annak élete rendben van Istennel és emberrel,
nincs az életében olyan bűn,
amit ne vallott volna meg,
és ne hagyott volna el.
b.
Megbocsátás légkörében
Az Úr Jézus kihangsúlyozta,
hogy amikor Istent akarjuk imádni,
akkor meg kell bocsátanunk az embereknek:
helyes kapcsolatban kell lennünk az emberekkel is,
különben az Úr nem hallgatja meg az imáinkat.
Az alábbi igében az „áldozati ajándék” vitele az Isten imádatát jelenti,
személyesen vagy a hívők közösségében.
Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed,
és ott jut eszedbe,
hogy atyádfiának valami panasza van ellened,
hagyd ott ajándékodat az oltár előtt,
menj el,
békülj ki előbb atyádfiával,
és csak azután térj vissza,
s vidd fel ajándékodat (Mt 5,23-24).
A Mi Atyánk – imádságban pedig így tanított minket Jézus imádkozni:
„és bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”(Mt 6,12).
Ha nem bocsátunk meg embertársainknak,
és nem rendezzük velük kapcsolatunkat,
akkor nem állhatunk Isten elé imában.
Mert,
ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket,
nektek is megbocsát mennyei Atyátok.
Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek,
Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt 6,14-15).
c.
Őszinte imádkozás
Az Úr Jézus azt tanította,
hogy amikor imádkozunk,
legyünk őszinték,
ne legyünk képmutatók.
Isten úgyis látja a szívünket és ismeri gondolatainkat.
Neki mondjuk el imánkat,
és ne úgy imádkozzunk,
hogy az emberekre törekedjünk jó benyomást tenni (Mt 6,5).
Sok és szép szavainkkal sem kell őt elkápráztatnunk.
Nem a szép szavak fontosak,
hanem az,
hogy mennyire őszintén mondjuk,
amit imádkozunk.
Inkább titokban imádkozzunk,
mert amit titokban kérünk,
azt Isten megadja nekünk nyilvánosan.
Amikor imádkozunk,
higgyük,
hogy Isten megadja,
amit kérünk,
mert ismeri szükségeinket (Mt 7,7-14).
Amikor pedig imádkoztok,
ne szaporítsátok a szót,
mint a pogányok,
akik azt gondolják,
hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók,
mert tudja a ti Atyátok,
mire van szükségetek,
mielőtt még kérnétek tőle” (Mt 6,7-8).
Az imádkozásban alázatosaknak kell lennünk,
mint akik ismerjük hibáinkat,
bűneinket,
és Isten nagyságát és szentségét is.
Az Úr Jézus mondott egy példázatot két imádkozóról.
Az egyik nagyon büszkén,
magával eltelve adott hálát Istennek,
és bűnös embertársát lenézte.
A bűnös ember pedig csak hátul állt meg,
és annyit mondott:
„Isten,
légy irgalmas nekem,
bűnösnek”.
Az Úr Jézus azt mondta,
hogy a magát bűnösnek tartó és megalázkodó ember megigazulva ment haza,
míg a másik nem.
Az őszinte alázat tehát nagyon szükséges az imádkozáshoz (Lk 18,9-14).
d.
A böjtölés
Az istentisztelethez hozzátartozhat a böjtölés is.
Jézus idejében gyakorolták ezt,
és ma is gyakorolják a keresztyének.
Amikor böjtölünk,
tartózkodunk az ételtől és az italtól,
és Isten dolgaira,
lelkiállapotunkra,
az imádságra stb.
összpontosítunk.
Amikor megtagadjuk magunktól egy ideig a test számára szükséges táplálékot,
azért tesszük,
hogy a lelki dolgokra jobban tudjunk összpontosítani.
Jézus idejében sokan képmutatóan böjtöltek,
nem azért,
hogy a lelki dolgokra összpontosítsanak,
hanem azért,
hogy lássák őket az emberek,
és hogy megdicsérjék őket.
Ez helytelen.
Amikor böjtölünk,
úgy kell gyakorolnunk azt,
hogy ne is az emberek lássák,
hanem Isten.
Amikor pedig böjtöltök,
ne nézzetek komoran,
mint a képmutatók,
akik eltorzítják arcukat,
hogy lássák az emberek böjtölésüket.
Bizony,
mondom néktek:
megkapták jutalmukat.
Amikor pedig te böjtölsz,
kend meg a fejedet,
és mosd meg az arcodat,
hogy böjtölésedet ne az emberek lássák,
hanem Atyád,
aki rejtve van;
és Atyád,
aki látja,
ami titokban történik,
megfizet neked” (Mt 6,16-18).
Az istentisztelettel kapcsolatban elmondhatjuk,
hogy az őszinte kell,
legyen,
nem formai,
hogy csak az embereknek szóljon,
hanem a Szentlélek által megvalósuló imádat legyen szentségben és alázatban.
7.
Az Egyház
Az Úr Jézus tanított az Egyházról is,
amit az ő követői alkotnak.
Az Egyház,
más néven a Gyülekezet többféle néven szerepel a Bibliában:
Krisztus népe,
Krisztus gyülekezete,
Krisztus teste,
Krisztus menyasszonya,
a Jópásztor nyája stb.
Néhány gondolatban nézzük meg,
hogy mit tanított Krisztus a gyülekezetről:
a.
A gyülekezet Isten családja
Az Úr Jézus úgy beszélt a tanítványairól,
mint akik az ő testvérei.
Egyszer anyja és testvérei felkeresték Jézust,
amikor tanított.
Megmondták neki,
hogy anyja és testvérei itt vannak,
és akarnak vele beszélni.
Ő így válaszolt:
„Ki az én anyám,
és kik az én testvéreim?”
Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé,
és így szólt:
„Íme,
az én anyám és az én testvéreim!
Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát,
az az én fivérem,
nővérem és az én anyám” (Mt 12,46-50).
Az Úr Jézus gyakran tanított arról,
hogy Isten a mi mennyei Atyánk.
Amikor imádkozunk,
Istent így szólíthatjuk meg:
„Mi Atyánk” (Mt 6,9).
Feltámadása után azt mondta:
„Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz,
az én Istenemhez,
és a ti Istenetekhez” (Jn 20,17b).
A Bibliában sok kifejezést találunk a gyülekezetre,
amit lehet egyháznak is nevezni.
Az egyház név a háznép,
háztartás,
család kifejezésből származik.
Az egyház és a gyülekezet lényegében ugyanazt jelenti.
A gyülekezet kifejezés azt hangsúlyozza ki,
hogy Isten minket kihívott a világból,
hogy az ő népe legyünk,
az egyház pedig arra utal,
hogy Isten háza,
családja vagyunk.
A gyülekezet tehát Isten azon családja,
amelyben Isten a mi Atyánk és az Úr Jézus Krisztus Atyja,
Krisztus pedig a mennyei Atya Fia és a mi testvérünk,
mert mi is Isten fiai,
gyermekei vagyunk (Jn 1,12-13).
b.
A gyülekezet alapja
A gyülekezet Jézus Krisztusra épül,
ő az alapja.
Egyszer az Úr Jézus megkérdezte a tanítványoktól,
hogy mit gondolnak,
ki ő valójában.
Péter így válaszolt:
„Te vagy a Krisztus,
az élő Isten Fia”.
Akkor Jézus azt mondta:
Boldog vagy,
Simon,
Jóna fia,
mert nem test és vér fedte fel ezt előtted,
hanem az én mennyei Atyám.
Én pedig ezt mondom neked:
Te Péter vagy,
és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat,
és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta (Mt 16 17-18).
A kőszikla,
amiről itt Jézus beszélt,
és amire építi az egyházát,
az a hitvallás,
amit Péter kimondott:
„Te vagy a Krisztus,
az élő Isten Fia” (Mt 16,16).
Aki vallja,
hogy Jézus Krisztus Isten Fia,
és az ő személyes Megváltója,
az kapcsolódik Jézus Krisztushoz,
és az lehet a gyülekezet tagja.
A gyülekezet nem egy emberi szervezet,
hanem Krisztus népe,
amelyet halála által váltott meg magának az Úr.
c.
A gyülekezet harca
A fenti szakaszban az Úr Jézus kijelentette Péternek,
hogy felépíti egyházát,
ami fölött a „pokol kapui sem fognak diadalmaskodni”.
Ez harcra utal,
és azt fejezi ki,
hogy a gyülekezet győz a pokol erői fölött.
Más helyen az Úr Jézus beszél arról,
hogy a hitetlen emberek nem fogják szeretni a tanítványokat,
hanem bántalmazni fogják őket az Úr Jézus miatt.
Ha gyűlöl titeket a világ,
tudjátok meg,
hogy engem előbb gyűlölt,
mint titeket.
Ha e világból valók volnátok,
a világ szeretné a magáét,
de mivel nem e világból valók vagytok,
hanem én választottalak ki titeket a világból,
azért gyűlöl titeket a világ.
Emlékezzetek arra az igére,
amelyet én mondtam nektek:
Nem nagyobb a szolga az uránál.
Ha engem üldöztek,
titeket is üldözni fognak,
ha az én igémet megtartották,
a tieteket is meg fogják tartani.
De mindezt az én nevemért teszik veletek,
mert nem ismerik azt,
aki elküldött engem (Jn 15,18-21).
A gyülekezetnek kétféle harca van:
védekező és támadó harca.
A gyülekezet akkor áll védekező harcban,
amikor a Sátán támadja világi és testi kívánságok,
különféle kísértések és üldözések által.
A gonosz támadja Isten gyermekeit,
hogy engedjenek bűnös kívánságaiknak,
mint gazdagság utáni vágy,
hiúság,
hatalom,
érzékiség stb.
Az Úr tanítványai úgy tudnak harcolni ez ellen,
hogy még komolyabban ellenállnak,
és a Szentlélekre bízzák magukat,
hogy ő adjon nekik erőt.
A kísértések által az ördögnek az a célja,
hogy rávegyen bennünket,
hogy bűnös dolgokat tegyünk vagy gondoljunk.
A kísértésekben úgy tudunk győzni,
ahogy az Úr Jézus is győzött:
Isten igéjét használjuk.
Van olyan eset is,
amikor a Sátán üldözéssel tör az Úr tanítványai ellen,
amikor felhasználja a hitetlen embereket,
hogy háttérbe szorítsák,
bántalmazzák vagy épp meg is öljék őket.
A tanítványoknak ilyen esetben sem kell félniük,
mert az Úr Jézus megvédi őket,
hogy ne essen bajuk,
vagy pedig az üldözést is lelki hasznukra fordítja (Mt 10,29-31).
A gyülekezet akkor kerül támadó harcba,
amikor az evangéliumot hirdeti.
Ha az evangélium hirdetése által megtérnek az emberek,
akkor a Sátán hatalmából Isten országába kerülnek.
Minden bizonyságtevés,
igehirdetés és megtérés egyben támadás a „pokol kapui ellen”.
Az Úr Jézus azt mondja,
hogy a gyülekezet fog győzni,
mert ő velünk van,
és valójában ő az,
aki harcol általunk.
d.
Fegyelem a gyülekezetben
A gyülekezetben minden testvér Krisztus irányítása alatt kell,
hogy legyen.
Amikor az igét olvassuk és imádkozunk,
az Úrral vagyunk közösségben,
és ő megmondja nekünk,
hogy mit kell tennünk,
és azt is tudtunkra adja,
ha valamiben vétkeztünk.
Krisztus azt akarja,
hogy népe tiszta legyen a bűntől,
és szent legyen.
Ha egy testvér nem figyel az Úrra,
és vétkezik,
amit vagy nem vesz észre,
vagy pedig nem vesz komolyan,
akkor az Úr Jézus a testvéreken keresztül akarja megszólítani és meginteni az ilyen testvért,
hogy hagyja el a bűnt.
Jézus így tanít erről:
Ha vétkezik atyádfia,
menj el hozzá,
intsd meg négyszemközt:
ha hallgat rád,
megnyerted atyádfiát.
Ha pedig nem hallgat rád,
végy magad mellé még egy vagy két embert,
hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.
Ha nem hallgat rájuk,
mondd meg a gyülekezetnek.
Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat,
tekintsd olyannak,
mint a pogányt vagy a vámszedőt.
Bizony,
mondom néktek:
amit megköttök a földön,
kötve lesz a mennyben is,
amit pedig feloldotok a földön,
oldva lesz a mennyben is (Mt 18-15-18).
Az intésnek és fegyelmezésnek a gyülekezetben a következőképpen kell történnie:
–Szeretettel,
megmentő szándékkal,
nem azért,
hogy büntessünk vagy haragunkat kifejezzük.
–Ha valaki észrevette,
hogy az egyik testvér vétkezett,
akkor először neki kell vele beszélnie,
hogy testvére megtérjen.
Ha megtért,
akkor a figyelmeztetés elérte célját,
nem kell tovább tenni semmit.
–Ha a testvér nem tér meg,
nem ismeri el bűnét,
kimagyarázza vagy letagadja,
akkor két vagy három testvérrel együtt meg kell ismételni az intést.
Ha megtér a vétkező,
akkor jó.
Ha nem tér meg,
tovább kell lépni.
–A makacsul vétkező,
vagy bűnét el nem ismerő testvért a gyülekezet elé kell vinni fegyelmezés céljából.
–A fegyelmezésben részesült testvért meg kell nyerni,
éppúgy,
ahogy a pogányokat és a bűnös vámszedőket is Istenhez kell téríteniük a tanítványoknak.
Krisztus tanítványai felelősek egymásért,
és nem hagyhatják testvérüket bűnben élni,
és eltávolodni az Úrtól.
e.
Szeretet és megbocsátás a gyülekezetben
Az Úr Jézus azt akarja,
hogy tanítványai szeressék egymást,
ahogy ő maga is szerette őket.
A szeretet parancsa így szól:
Új parancsolatot adok nektek,
hogy szeressétek egymást:
ahogyan én szerettelek titeket,
ti is úgy szeressétek egymást!
Arról fogja megtudni mindenki,
hogy az én tanítványaim vagytok,
ha szeretitek egymást” (Jn 13,34-35).
A szeretet parancsában a következő tanulságok vannak számunkra:
–Jézus parancsolja,
hogy szeressük testvéreinket.
Nem akkor szeretünk,
amikor akarunk,
se nem csak azokat,
akiket akarunk.
A szeretet parancs!
–Úgy kell szeretnünk,
ahogy Jézus is szeretett:
személyválogatás nélkül,
nemcsak a jókat,
hanem a rosszakat is.
Szeretnünk kitartóan kell.
–Ha egymást szeretjük,
ez bizonyságot tesz a világnak arról,
hogy az Úr Jézus Krisztus tanítványai vagyunk.
Az egymásunk közti szeretet többet mond az embereknek,
mint szavaink.
Könnyű szeretni a kellemes embereket,
és azokat,
akik nem vétkeznek ellenünk.
Ha testvéreink vétkeznek ellenünk,
szeretetünket abban mutathatjuk meg,
hogy megbocsátunk azoknak,
akik vétkeztek.
Akkor Péter odament hozzá,
és ezt kérdezte tőle:
„Uram,
hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy,
hogy én megbocsássak neki?
Még hétszer is?”
Jézus így válaszolt:
„Nem azt mondom neked,
hogy hétszer,
hanem még hetvenszer hétszer is” (Mt 18,21-22).
A megbocsátásba nem szabad belefáradnunk,
és nem is kell számon tartanunk,
hogy már hányszor bocsátottunk meg.
Pontosan úgy kell viselkednünk,
mint Isten,
aki újból és újból megbocsát nekünk (Ézs 55,7 Károli).
8.
Jézus Krisztus tanítása saját személyéről
Megváltónk,
az Úr Jézus Krisztus személye a legfontosabb számunkra.
Mit tanított Jézus Krisztus a saját személyéről?
A Máté,
Márk és Lukács evangéliumokban úgy tűnik,
Jézus szinte rejtegeti,
hogy ki ő valójában,
mert várta,
hogy tanítványai lelki megvilágosodásban részesüljenek,
és úgy ismerjék fel,
hogy ki ő.
A János evangéliumában Jézus közvetlenül is kimondja különböző kifejezésekkel,
hogy ő Isten Fia,
azaz ő Isten.
Az alábbiakban lássunk néhány kifejezést vagy alkalmat,
amikor Jézus Krisztus saját személyéről beszél,
helyeseli,
amit mások mondanak róla,
vagy más módon beszél istenségéről.
a.
Jézus Krisztus megbocsátja a bűnt
Jézus Krisztus több esetben megbocsátotta az emberek bűnét (Lk 7,48;
Jn 8,11).
A farizeusok ki is nyilvánították nemtetszésüket,
mert úgy tartották,
hogy „Ki bocsáthatja meg a bűnt,
hanemha egyedül az Isten” (Lk 5,21)?
Jézus Krisztus azzal,
hogy megbocsátotta az emberek bűneit,
azt közölte,
hogy ő Isten.
b.
Jézus Krisztus úr a természet felett
Jézus Krisztus olyan csodákat is tett,
amelyek mutatták,
hogy hatalma van a természet felett is:
megsokasította a kenyereket,
lecsendesítette a háborgó tengert,
a halakat Péter hálójába rendelte,
a vízen járt,
feltámasztotta a halottakat stb.
Ezekkel a csodákkal közvetett módon bizonyította,
hogy ő Isten.
A tanítványok remegve kérdezték a vihar lecsendesítése után:
„Ki ez,
hogy a szelek is,
a tenger is engedelmeskednek neki” (Mt 8,27)?
c.
Jézus Krisztus a Dávid Fia,
a Messiás
Jézus Krisztust többször szólították Dávid Fiának,
ami egy másik kifejezés a Messiásra (Lk 17,37-38).
Az,
hogy Jézus elfogadta ezt a megszólítást,
azt jelenti,
hogy egyetértett vele.
Messiás azt jelenti,
Felkent (görögül Krisztus),
őt várták a zsidók,
hogy megszabadítsa a népet a bűntől.
d.
Jézus Krisztus,
az Emberfia
Jézus Krisztus leginkább az Emberfia kifejezést használta magára vonatkoztatva.
Ezzel egyrészt azt akarta mondani,
hogy ő ember,
másrészt pedig utalt arra a dicsőséges személyre,
akiről Dániel próféta beszélt:
Láttam az éjszakai látomásban:
Jött valaki az ég felhőin,
aki emberfiához hasonló volt;
az öregkorú felé tartott,
és odavezették hozzá.
Hatalom,
dicsőség és királyi uralom adatott neki,
hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje.
Hatalma örök hatalom,
amely nem múlik el,
és királyi uralma nem semmisül meg (Dán 7,13-14).
Dániel könyvében az Emberfia isteni személyt jelent.
Mondhatjuk,
hogy magát az Úr Jézus Krisztust látta a próféta,
akinek örök hatalom adatott,
és uralma mindörökre megmarad.
Amikor Jézus Emberfiának nevezte magát,
erre a próféciára gondolhatott.
e.
Minden hatalom a Jézus Krisztusé
Jézus Krisztus kijelentette,
hogy minden hatalom az övé,
ezzel azt jelezte,
hogy ő Isten (Mt 28,18).
Senkinek sem adatik minden hatalom mennyen és földön,
csak Istennek.
Láttuk fentebb,
hogy Jézusnak volt hatalma a természet felett,
volt hatalma megbocsátani a bűnöket (Lk 11,20),
és parancsolni az ördögöknek,
hogy távozzanak az emberekből (Mk 5,1-13; 9,25).
Mivel Jézus Krisztus minden hatalommal rendelkezett,
ezért Isten Fiának tekinthető.
f.
Isteni dicsőségben jön el,
angyalok kíséretében
Az emberek megítélése is az Úr Jézus Krisztus hatalmába tartozik.
Amikor arról tanít,
hogy dicsőségben vissza fog jönni a mennyei angyalokkal,
megítéli az összes embert,
és egyeseket kárhozatra küld,
másokat örök életre,
ezzel újabb bizonyítékát adta annak,
hogy ő kicsoda.
Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében,
és vele az angyalok mind,
akkor odaül dicsősége trónjára.
Összegyűjtenek eléje minden népet,
ő pedig elválasztja őket egymástól,
ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
A juhokat jobb keze felől,
a kecskéket pedig bal keze felől állítja (Mt 25,31-33).
Eljövetele után Jézus Krisztus feltámasztja a halottakat (Jn 6,39),
ami szintén isteni cselekedet.
Ezek a leírások minden kétséget kizárólag bizonyítják,
hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.
g.
Jézus Krisztus az Atyától,
a mennyből jött
A János evangéliumában Jézus Krisztus gyakran beszélt arról,
hogy ő az Atyától jött,
és hozzá megy vissza (Jn 6,41; 8,21-29).
Elmondta,
hogy ő és az Atya egyek (Jn 10,30).
Többször találkozunk az „Én vagyok” kifejezéssel is (Jn 6,20).
Jézus az élet kenyere 6,35),
a világ világossága (Jn 8,12),
az ajtó (Jn 10,9),
a jó pásztor (Jn 10,11) stb.
Azt is mondta egyszer,
amikor a farizeusokkal vitatkozott,
hogy „mielőtt Ábrahám lett volna,
én vagyok” (Jn 8,58).
Az én vagyok,
héberül valójában úgy hangzik,
mint Isten neve,
aki az örök Vagyok.
Amikor Mózes a pusztában megkérdezte Istentől a nevét,
ezt a választ kapta:
„Vagyok,
aki vagyok”,
és azt kellett mondani Izráel fiainak,
hogy „a Vagyok küldött engem hozzátok”(2Móz 3,14).
Amikor Jézus azt mondta,
hogy én vagyok,
akkor azt mondta,
hogy ő a Vagyok,
azaz Isten.
Kijelentés Istenről,
emberről
Jézus Krisztus különböző témákban tartott tanításai mellett fontos odafigyelnünk arra,
amit ő magáról mondott.
Jézus Krisztus azt tanította magáról,
hogy Isten Fia,
azaz egyenlő Istennel.
Majd arról is szólt,
hogy elküldi a Szentlelket,
aki szintén isteni személy.
Ezek a kijelentések arra késztetnek,
hogy Istent egy lénynek tekintsük ugyan,
de olyan lénynek,
aki három személyben létezik:
Atya,
Fiú és Szentlélek személyében.
Később a keresztyének Isten személyéről azt mondták,
hogy ő Szentháromság.
Az emberről több mindent megtudunk Jézus Krisztus tanításából.
Ő tanított arról,
hogy az ember bűnös,
de azt is kihangsúlyozta,
hogy az ember Isten szeretetének tárgya,
aki eljött,
hogy megkeresse és megtartsa,
ami elveszett.
Jézus kijelentéséből tudjuk,
hogy a megtért és benne hívő emberek Isten gyermekeinek számítanak.
Az elesett bűnös embert,
ha hisz abban,
amit Isten érte tett az Úr Jézus Krisztus által,
Isten felemeli magához,
hogy vele legyen az örökkévalóságban.
Akik ebben a földi életben az Urat szolgálják,
azok még jutalmat is kapnak.
 

Ismétlő kérdések
  • Mit tanított Jézus Krisztus Isten országáról?
  • Sorold fel azokat a példázatokat a Máté evangéliuma 13. fejezetéből, amelyek a mennyek országáról szólnak!
  • Az Úr Jézus megerősítette, vagy eltörölte az ószövetségi törvényeket?
  • Mi a különbség az ószövetség és az újszövetség között a törvény betartása szempontjából?
  • Említsd meg azokat az igéket, amelyek által Jézus Krisztus tanított Isten atyai szeretetéről!
  • Mit tanított Jézus Krisztus a bűnösökről, a megtérésről és az újjászületésről?
  • Mit foglal magában az, hogy az Úr Jézus tanítványai vagyunk?
  • Milyen dolgokat tanított Jézus Krisztus az igaz istentiszteletről?
  • Mi az Egyház, és mi képezi annak alapját?
  • Mondd el, milyen harcai vannak az Egyháznak!
  • Miért és hogyan kell fegyelmezni a gyülekezetben?
  • Miért kell szeretnünk testvéreinket?
  • Melyek azok a dolgok, amelyek által Jézus Krisztus azt tanította, hogy ő Isten Fia?
  • Feladatok
    1. A lecke elolvasása után keresd meg bibliádban a leckében idézett fontosabb igeverseket! Jegyezd meg őket, hogy később könnyen megtalálhasd azokat!
    2. Olvasd el a Máté evangéliuma 13. fejezetét, és jegyezd meg a mennyek országáról szóló példázatokat!
    3. Olvasd el a hegyi beszédből a törvényre vonatkozó fejezetet (Mt 5,17-48)! Figyeld meg, hogy mely parancsolatokra utal az Úr Jézus a Tízparancsolatból!
    4. Olvasd el a tékozló fiú példázatát! (Lk 15,11-32)! Hogyan beszél ez a példázat Isten atyai szeretetéről?
    5. Jegyezd meg Bibliádban a Mk 8,34-38-at! Olvasd el elmélkedve ezt a szakaszt! Mit üzen neked Isten ebből az igéből?
    6. Hány dolgot jegyeztünk fel Jézus tanításából az istentiszteletről? Ezek közül melyik a legfontosabb, és miért?
    7. Olvasd el a Jn 15,18-21-et! Jegyezd fel azokat a dolgokat, amik megragadták figyelmedet ebből az igeszakaszból!
    8. Tanuld meg a Jn 13,34-35 igeszakaszt kívülről!
    9. Jegyezd fel az összes „én vagyok” kifejezést a János evangéliumából, megjelölve az igehelyeket!