Vissza a tartalomjegyzékhez
 
VI. Közösségi lelkigyakorlatok
Az előző leckében foglalkoztunk a személyes lelkigyakorlatokkal.
Ezeket általában egyedül végezzük a lelki életünk fejlődése érdekében.
Mivel a lelki élet nemcsak magánügy,
hanem komoly közösségi vonatkozása is van,
ezért a lelkigyakorlatok között vannak olyanok is,
amelyeket nem egyedül,
hanem közösségben,
kisebb vagy nagyobb csoportban végzünk.
Az alábbiakban a következő lelkigyakorlatokról lesz szó:
–Közös imádat és ünneplés
–Közösség gyakorlása
–Bűnvallás lelkigyakorlata
1. Közös imádat és ünneplés
A közös imádat és az ünneplés közösségi lelkigyakorlatában a gyülekezettel együtt imádjuk az Urat.
Az imádat által megtapasztaljuk az élő Jézus Krisztus jelenlétét és erejét magunk között.
A közösségi imádatot nem helyettesítheti a személyes imádat és csendesóra.
Amikor Isten népe együtt van,
és imádja az Urat,
akkor ez ünneplés is számunkra,
mert megemlékezünk arról,
amit velünk tett,
és amit ő jelent nekünk.
Az istentisztelet nem kényszer,
hanem egy örömteljes ünneplés.
Az ünneplés lényege az,
hogy abbahagyjuk a mindennapi tevékenységünket,
és Isten felé fordulunk.
Azzal,
hogy nem dolgozunk,
elismerjük,
hogy Isten mindenekfelett Úr.
Elismerjük,
hogy nem a mi tevékenységünk az,
ami fenntartja az életünket,
és mozgatja a dolgokat,
hanem az Istené.
Ezért meg tudunk állni,
ünnepelni tudunk,
és imádni őt.
A zsoltáros is elismerte,
hogy az ember tevékenységét Isten teheti sikeressé.
Ha az Úr nem építi a házat,
hiába fáradoznak az építők.
Ha az Úr nem őrzi a várost,
hiába vigyáznak rá az őrök.
Hiába keltek korán,
és feküsztök későn:
fáradsággal szerzett kenyeret esztek.
De akit az Úr szeret,
annak álmában is ad eleget.
(Zsolt 127,1-2)
A közösségi imádatra és ünneplésre szükség van,
mert annak légkörében megerősödünk lelkileg.
Meglátjuk,
hogy nem a földi dolgok a legfontosabbak,
hanem az odafelvalók (Kol 3,1-3).
A világ,
önmagunk és a problémák helyett Istenre összpontosítunk,
és ez új perspektívába helyezi az életünket.
Így lelkileg megerősödünk és felfrissülünk,
és hitünk is élőbb,
szilárdabb lesz.
a. Az imádat lényege és formája
Az imádat lényege abban van,
hogy az ember válaszol Isten kegyelmére és jóságára.
Isten megragadja a szívünket,
és vonz bennünket,
mi pedig szívesen időzünk az ő jelenlétében,
és kifejezzük azt,
amit ő jelent nekünk.
Az imádatnak lélekben és igazságban kell történnie,
vagyis Isten Lelke által megújított lelkülettel.
Isten ilyen imádókat keres magának (Jn 4,23).
Az imádat formája Isten szempontjából nem fontos.
Az újszövetségben egyetlen formát sem találunk előírva.
Az emberek számára mégis fontos,
mert nekünk szükségünk van formákra.
Az a forma a legjobb,
amiben a mai ember természetesen,
örömmel és hatékonyan ki tudja fejezni hódolatát Isten előtt.
b. Az imádat kifejezése
Imádatunkat több módon juttathatjuk kifejezésre.
A leggyakrabban használt formák:
az éneklés,
imádkozás,
dicséret,
hálaadó bizonyságtétel.
Ezek szavakban kifejezett hálaérzetek és dicsőítések.
De szavainknak csak akkor van igazi értékük,
ha az Isten iránti engedelmességgel párosulnak.
Az ember hajlamos arra,
hogy csak szavaival dicsérje az Urat.
De ha életünket nem az akarata szerint éljük,
a pusztán szóbeli dicséret nem tetszik Istennek.
Az üres istendicséretet ítélte el Ézsaiás próféta is:
Így szól az Úr:
Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám,
és ajkával dicsőít engem,
de szíve távol van tőlem,
istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat,
azért én úgy bánok majd ezzel a néppel,
hogy csodálkozni fog,
igen csodálkozni:
vége lesz a bölcsek bölcsességének,
az értelmesek értelme homályos marad.
(Ézs 29,13-14)
További igék: Ézs 1,12-17; Ám 5,21-24; Mt 15,7-9
A Zsoltárok könyvében az éneklés,
kiáltás,
tánc,
öröm,
hódolat mind a dicséret és imádat kifejezői voltak.
Az Újszövetségben is fel vagyunk szólítva arra,
hogy a gyülekezeti közösségben dicsérjük az Urat:
A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy,
hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel,
és intsétek egymást zsoltárokkal,
dicséretekkel,
lelki énekekkel;
hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek (Kol 3,16).
És ismét:
Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor,
azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét (Zsid 13,15).
További igék: ApCsel 16,25; 1Pt 2,5.9
A dicséretben benne kell lennie minden érzelmünknek Urunk iránt,
mivel az érzéseink a lelkiségünk fontos részét képezik.
Azonban érzelmeinket úgy kell kifejeznünk,
hogy ne legyünk érzelgősek.
Az Urat értelemmel és érzelemmel egyaránt imádjuk.
Ezt jól fejezi ki Pál apostol,
amikor a következőket írja:
Hogyan is van tehát ez a dolog?
Imádkozom lélekkel,
de imádkozom értelemmel is,
dicséretet éneklek lélekkel,
de dicséretet éneklek értelemmel is (1Kor 14,15).
A gyülekezetben az éneklésnek és az imádkozásnak megfelelő eszköznek kell lennie arra,
hogy érzelmeinket ki tudjuk fejezni.
A gyülekezetben kapcsolódjunk be az éneklésbe,
és énekeljünk úgy,
hogy érzelmeink is mozduljanak meg.
Az érzelmi megindultságnak abból kell fakadnia,
hogy Isten kegyelmét és jóságát szemléljük,
nem az ének dallamának vagy az általa okozott jókedvnek kell azt előidéznie.
Ugyanúgy az imádkozás is legyen őszinte és a Lélek által ihletett.
Az tudja lélekben imádni Istent,
akit a Szentlélek ihlet.
Amikor a Szentlélek hatása alatt vagyunk,
akkor ő megláttatja velünk bűneinket,
gyarlóságainkat,
ugyanakkor rámutat Isten jóságára és kegyelmére.
Ez örömmel és hódolattal tölti el a lelkünket.
Hódolatunkat és hálánkat bizonyságtevő szavakkal is kifejezhetjük,
amikor Isten kegyelmének megtapasztalásáról beszélünk a gyülekezetben.
Az Istent magasztaló bizonyságtevés éppúgy része az imádatnak és hódolatnak,
mint az éneklés vagy az imádkozás.
Ne feledjük azonban,
hogy a szánkkal kifejezett imádatnak meg kell egyeznie a gyakorlati életünkkel.
Ki kell alakítanunk magunkban egy Istenre figyelő és Istent imádó életmódot.
Ha ezt megtesszük,
akkor nem lesz nehéz Istenre figyelni a közös imádaton.
c. Az imádat gyümölcse az életünkben
A közös imádat és ünneplés sok jó lelki gyümölccsel gazdagítja lelki életünket.
Ezek közül megemlítjük a következőket:
Gyakoroljuk annak elismerését és megvallását,
hogy Isten a mi Urunk.
Elismerjük,
hogy ő jó és hatalmas,
aki méltó arra,
hogy nagyságát és szeretetét kifejezzük,
és méltó arra,
hogy életünket teljes mértékben ő irányítsa.
Isten iránti érzelem és vonzalom növekszik a szívünkben.
Növekszik a szívünkben a szeretet iránta,
és a kapcsolat vele mind szorosabbá válik.
A közös istentisztelet és imádat által közelebb kerülünk az Úrhoz,
lelki életünk felfrissül,
és mélyebben kötődünk hozzá.
Kapcsolatunk az Úrral szorosabb és személyesebb lesz.
Megerősödik a lelki kapcsolat testvéreinkkel.
A közös imádatban úgy állunk Isten előtt,
mint egy test,
egy nép.
Isten jelenlétének megtapasztalása szíveinket is egybeforrasztja.
Ez előíze a mennyei életnek,
amikor is közösen fogjuk imádni az Urat (Jel 7,9-17).
Öröm és lelki szabadság.
Istent imádni és előtte hódolni nagy örömet jelent számunkra.
Ha megfelelően készültünk és vettünk részt az imádásban,
a lelki szabadság érzése is betölti a szívünket.
Kijelentés és útmutatás.
Az Úr kijelentheti magát egyes személyeknek vagy a gyülekezet egészének imádat közben.
Az imádó felismerheti állapotát,
útmutatást kaphat bizonyos problémákra,
vagy irányítást életének valamely mozzanatával,
eseményével kapcsolatban.
d. Felkészülés az imádatra
A gyülekezeti imádatra fel kell készülnünk.
Az alábbiakat tehetjük meg:
Legyen bennünk szent várakozás Isten hangjának meghallására.
Az ószövetségi és újszövetségi szentek vártak arra,
hogy szóljon hozzájuk Isten.
A szent várakozás az Úrral való találkozásra hatással van a gyülekezeti imádat légkörére.
Ha minél többen vannak a gyülekezetben olyan testvérek,
akik szívében van ez a várakozás,
az imádat légköre annál felemelőbb és magasztosabb lesz.
A gyülekezet megtapasztalja,
hogy Isten jelen van közöttük.
Fontos,
hogy időben érkezz az összejövetelre,
és hogy imádkozz azért,
hogy Isten jelenléte legyen megtapasztalható az összejövetelen.
Gyakoroljuk az Úr hangjának meghallgatását naponként.
Tegyük ezt a csendesóránkban és a mindennapi élet mozzanatai között.
Az ige azt mondja:
„Szüntelen imádkozzatok!”
(1Thessz 5,17).
Tegyük magunkat alkalmassá az imádatra.
Vizsgáld meg szívedet,
és valld meg bűneidet az Úr előtt!
Olvass igét és imádkozz,
hogy figyelmed Isten felé terelődjön.
Készülj valamilyen szolgálattal az összejövetelre,
és imádkozz azokért,
akik szolgálni fognak!
A magad alkalmassá tétele azzal is jár,
hogy fizikailag légy kipihent,
ezért előző este feküdj le időben,
hogy frissen ébredj.
Hozzunk áldozatot az imádat kedvéért.
A gyülekezet istentiszteleteire menj el akkor is,
amikor talán nincs kedved.
Isten népe a te néped is.
Mondd ezt:
„Uram,
nem vagyok olyan hangulatban,
hogy téged imádjalak,
de oda akarom szánni ezt az időt a te számodra,
hisz a tied ez az idő.
Az Istent imádó gyülekezet olyan,
mint egy halom izzó szén a félre esett széndarabbal szemben.
A hívő,
aki a közösségben imádja az Urat,
átveszi mások lelki melegét is,
az egyedülálló viszont hamar „kihűlhet”,
elerőtlenedhet.
2. Közösség gyakorlása
A közösség gyakorlása azt jelenti,
hogy a hívők megosztják egymással életüket,
vagyis informálódnak egymás életével kapcsolatban,
segítenek egymásnak a lelki életben és más területen,
tanítják és intik egymást,
bátorítják egymást,
konkrétan imádkoznak egymásért.
Az igében sok helyen látjuk,
hogy az első keresztyének közösséget gyakoroltak egymással,
és nem csak egyszerűen összejártak istentiszteletre.
Úgy éltek,
mint egy család.
A közösség gyakorlására felszólítást és tanítást találunk az igében:
Új parancsolatot adok nektek,
hogy szeressétek egymást:
ahogyan én szerettelek titeket,
ti is úgy szeressétek egymást!
Arról fogja megtudni mindenki,
hogy az én tanítványaim vagytok,
ha szeretitek egymást.
(Jn 13,34-35)
Az első keresztyének megélték azt,
amit az Úr Jézus Krisztus parancsolt nekik:
A tanítványok pedig valamennyien elhatározták,
hogy aszerint,
amint kinek-kinek módjában áll,
valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.
Ezt meg is tették,
és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.
(ApCsel 11,29)
További igék:
ApCsel 2,44;
Kol 3,16
a. A közösség fontossága
A hívők közösségi élete fontos szerepet játszik Isten tervében.
A gyülekezetet az Úr Jézus úgy alkotta össze,
hogy „egymás terhét hordozzuk” (Gal 6,2),
és ez által egymás lelki életének fejlődéséhez hozzájáruljunk.
Ugyanakkor a közösség fontos azért is,
hogy mint gyülekezet,
a világ evangelizálását elvégezzük,
és mutassuk be az embereknek az igazi szeretetközösség példáját.
Az ige alapján az alábbiakban láthatjuk a közösség fontosságát:
Közösségben élve beteljesítjük Isten tervét.
Ő azt akarta,
hogy a megváltottak szoros kapcsolatban éljenek a Szentlélek vezetése alatt.
Erre a közösségre a Biblia a test képét használja.
A hívők olyanok,
mint egy test tagjai,
ahol a fej Jézus Krisztus,
a tagok pedig az egyes hívők (1Kor 12,12-27).
A közösségben fejlődünk lelkileg.
Mivel egymásnak tagjai vagyunk,
ezért lelki működésünkhöz szükségünk van egymásra.
Az lelkileg érettebbek nevelnek bennünket és tanítanak.
Hitük biztat és bátorít kitartásra (Zsid 13,7).
Fejlődésünkhöz szükségünk van mások lelki ajándékára is.
Azért adatik a Lélek ajándéka,
hogy használjunk vele másoknak (1Kor 12,4-7).
Ha mások ajándékára is szükségünk van a lelki élethez,
akkor ez alázatban tart bennünket.
Az Úr nem azt akarta,
hogy „önellátók” legyünk,
hanem azt,
hogy egymásra legyünk utalva.
A közösségben szolgálunk egymásnak.
Ahogy nekünk szolgálnak a testvérek,
nekünk is úgy kell szolgálnunk,
mert másoknak a mi lelki ajándékunkra van szüksége.
Ahogy lelkileg érettebbek leszünk,
mind több felelősséget vállalunk,
és mindinkább szolgálunk egymásnak (Gal 5,13).
Épp úgy van ez,
mint egy családban:
az érettebbek (felnőttek) felelősséget vállalnak,
és szolgálnak a gyengébbek (gyermekek) felé.
A testvéri közösségben is önfeláldozó szeretetre nevel minket Isten,
hogy így hasonlóbbak legyünk hozzá a gondviselő szeretetben és segítőkészségben.
b. A közösség szintjei
A testvéri közösséget különböző szinteken gyakorolhatjuk.
Ha nem is vagyunk mindenkivel egyformán mély közösségben,
de arra törekszünk,
hogy a közösséget folyton mélyítsük mindenkivel.
A közösség legtágabb köre a gyülekezet egésze.
A közös istentiszteleti élmény közösségteremtő és közösségmegtartó.
Ha a gyülekezet tagjai sokan vannak,
akkor természetes,
hogy nem mindenkivel sikerül egyformán mély és jelentőségteljes közösségre jutni.
Ha a gyülekezetben kevesen vannak,
akkor a tagok közötti közösség szorosabb lehet.
A gyülekezet minden tagjával ápolhatjuk a közösséget azáltal,
hogy beszélgetünk egymással,
bizonyságot teszünk lelki átéléseinkről,
őszintén imádkozunk a gyülekezetben,
és csendesóráinkban is imában hordozzuk testvéreinket.
Így a testvérek betekintést nyerhetnek egymás életébe,
és szolgálhatnak egymásnak,
ahogy szükséges,
és ahogyan indítja őket az Úr.
A közösség szorosabb szintje kisebb csoportban valósul meg.
Ilyen kisebb csoport lehet a gyülekezet vezetőségének csoportja,
a szolgálattevők csoportja,
ha rendszeresen találkoznak,
imacsoportok,
más szolgálati csoportok,
házi közösségek.
A gyülekezetek feloszthatják tagjaikat kisebb csoportokra,
hogy együtt imádkozzanak,
és a bibliaórát is kiscsoportban tartsák.
A kiscsoport közössége közvetlenebb és mélyebb,
ami azt jelenti,
hogy a tagok nyíltabbak lehetnek egymással életük megosztásában.
De amint a megosztás mélysége növekszik,
úgy növekszik a tagok felelőssége is egymás iránt.
Vigyázni kell arra,
hogy a bizalom megmaradjon,
ezért ne legyünk ítélkezők és pletykálkodók.
A megosztott információk maradjanak a csoporton belül.
Ha ezt nem tartják szem előtt a testvérek,
akkor a közösség meglazul és felszínessé válik.
Egyesek megsebeződnek és bezárkóznak;
így a csoport tagjai bűneikkel lerombolhatják,
amit a Szentlélek fel akar építeni a közösségben.
A házi csoportok tagjainak a csoporton kívüliekkel is gyakorolniuk kell a közösséget.
Ne csak egymással törődjenek,
mert akkor a gyülekezetben csoportosulások és széthúzások állhatnak be.
A közösség legmélyebb szintje a lelki barátok között alakul ki.
Ajánlatos,
hogy minden hívőnek legyen egy lelki barátja,
lelkigondozója.
A lelkigondozó egy lelkileg érett személy,
akivel életünk minden vonatkozását megoszthatjuk,
akivel imádkozhatunk,
akitől tanácsot kaphatunk bármely helyzetben,
akinek mindent elmondhatunk.
A lelkigondozó rákérdezhet életünk bizonyos területeire,
számon kérhet dolgokat tőlünk,
azzal a céllal,
hogy életünk minden vonatkozása legyen az ige fénye alatt,
legyen Istennek tetsző.
Sok lelki testvér és szolgálattevő mondott csődöt azért,
mert volt olyan terület életükben,
amit senkivel nem osztottak meg,
és azon a területen vétkeztek.
Könnyebb úgy vétkezni,
ha tudjuk,
hogy erről soha senki sem fog megkérdezni.
Ha tudjuk,
hogy egy testvérünk rákérdezhet az életünkre,
akkor annak visszatartó ereje lehet.
Az ige felszólít bennünket,
hogy gyakoroljuk,
és folyamatosan mélyítsük el a közösséget lelki testvéreinkkel:
Kérlek tehát titeket én,
aki fogoly vagyok az Úrért:
éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz,
amellyel elhívattatok,
teljes alázatossággal,
szelídséggel és türelemmel;
viseljétek el egymást szeretettel,
igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Egy a test,
és egy a Lélek,
aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is.
(Ef 4,1-4)
c. A közösség áldásai
A lelki közösségnek megvannak az áldásai úgy az egyéni,
mint a gyülekezeti élet szempontjából.
A jól működő közösség:
Dicsőségére van Istennek.
Isten terve az,
hogy mi közösségben éljünk.
Ha ez megvalósul,
akkor az Úr nevére dicsőséget hozunk.
Közvetlenebbül megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét.
Láthatjuk,
amint Isten Lelke testvéreinkben munkálkodik.
A közösségben erőteljesebben érezzük az Úr jelenlétét.
Ez felfrissít minket is,
és buzdítást ad a lelki életben.
Lelkileg növekszünk.
Növekszünk azáltal,
hogy nekünk szolgálnak,
és hogy mi is szolgálhatunk testvéreinknek.
A közösségben jobban megértjük Isten igéjét,
és ösztönözve vagyunk alázatra és szeretetre.
Alázattal el kell fogadnunk egymás szolgálatát,
és önzetlen szeretettel kell szolgálnunk mások felé.
Türelmet is tanulunk.
Mivel a testvérek lelki fejlődés tekintetében különböző szinten vannak,
ezért türelmesen el kell hordoznunk egymás hibáit,
és várnunk kell egymás fejlődésére,
növekedésére (Ef 4,31-32).
Segítünk egymásnak.
Az élet ügyes-bajos dolgaiban támogatjuk és bátorítjuk egymást.
Segítünk,
amikor kell,
és ott,
ahol kell (Gal 6,1;
Zsid 3,12-14).
3. A bűnvallás lelkigyakorlata
A bűnvallás lelkigyakorlata segít nekünk,
hogy a bűnnel komolyan felvegyük a harcot.
A bűnvallásnak két oldala van.
Az első az egyén bűnvallása Isten előtt az 1Tim 2,5 alapján,
ahol ezt olvassuk:
„egy az Isten,
egy a közbenjáró is Isten és emberek között,
az ember Krisztus Jézus.”
Az Úr Jézus,
aki váltságul adta önmagát,
közbenjár érettünk,
hogy bocsánatot nyerjünk.
Erről a bűnvallásról beszél János apostol is:
Ha azt mondjuk,
hogy nincsen bűnünk,
önmagunkat csaljuk meg,
és nincs meg bennünk az igazság.
Ha megvalljuk bűneinket,
hű és igaz ő:
megbocsátja bűneinket,
és megtisztít minket minden gonoszságtól.
(1Jn 1,8-9)
A bűnvallás másik oldala az,
amikor a hívő megvallja bűneit az Úr tanítványai előtt a Jak 5,16 szerint:
„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket,
és imádkozzatok egymásért,
hogy meggyógyuljatok.
Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
Az Úr Jézus gyakran elvárja tanítványaitól,
hogy ne csak neki,
hanem a tanítványtársak előtt is vallják meg bűneiket.
Péternek,
miután megtagadta az Úr Jézust,
meg kellett vallania bűnét a többi tanítvány előtt is (Jn 21,15-19).
A bűnvallást azért nevezzük közösségi lelkigyakorlatnak,
mert bűneinket egy vagy több testvér előtt valljuk meg.
a. Mi tarthat vissza a bűnvallástól?
A bűnvallástól több dolog tarthat bennünket vissza.
Ne feledjük azonban,
hogy a bűn egy teher rajtunk,
és jó,
ha megszabadulunk tőle.
Azt is tartsuk szem előtt,
hogy Isten szeret bennünket,
szeretne nekünk megbocsátani,
és helyreállítani minket.
Lásd az alábbi igeverseket:
Emberi kötelékkel vontam őket,
a szeretet kötelékével.
Úgy bántam velük,
mint mikor valaki arcához emeli gyermekét:
jóságosan enni adtam nekik.
(Hós 11,4)
További igék: Lk15,20; 1Jn 4,19
A bűnvallástól visszatarthatnak a következő dolgok:
Nem akarunk (még) megválni bűneinktől (Jn 3,20-21).
Ez szomorú,
mert a bűn megrontja kapcsolatunkat az Úrral,
aki szeret minket,
és életét adta,
hogy bűneinktől megszabadítson.
A bűn sokszor megrontja kapcsolatunkat embertársainkkal is.
Elveszi békességünket és örömünket.
Minél tovább maradunk a bűnben,
annál többet szenvedünk,
és annál jobban megkeményedhet a szívünk.
Szégyenkezünk (2Kor 4,2).
Arra gondolunk,
hogy mások előrehaladottabbak a lelki életben,
mint mi.
Nem akarjuk elmondani gyengeségeinket,
mert azt gondoljuk,
hogy mások jobb állapotban vannak,
mint mi magunk.
Ne feledjük azonban,
hogy Isten népe még nem tökéletes,
és másoknak is vannak bűneik.
Isten népe a megváltott bűnösök közössége,
és amíg a mennybe érkezünk „sokat vétkezünk mindnyájan” (Jak 3,2).
Nem találjuk meg a megfelelő embert,
akinek bizalommal és félelem nélkül mondhatnánk el bűneinket.
Ha az Úr igéje elvárja tőlünk,
hogy valljuk meg bűneinket,
akkor biztosan rendelni fog valakit,
aki segíthet nekünk ebben.
Gátolnak a múltban kapott sebek.
Visszaemlékszünk arra,
hogy valaki(k) már visszaélt(ek) bizalmunkkal,
mert amit őszintén elmondtunk,
azt vagy ellenünk fordították vagy kifecsegték.
Ne engedjük,
hogy a múltban kapott sebek visszatartsanak a jelenben a szabadulástól!
Forduljunk más testvérhez,
aki nem él vissza bizalmunkkal!
Jézus azt a hatalmat adta tanítványainak,
hogy meghallgassák mások bűnvallását,
és megbocsátottnak nyilvánítsák a bűneiket.
Figyeljünk fel ezekre a komoly szavakra:
Akiknek megbocsátjátok a bűneit,
azok bocsánatot nyernek,
akikéit pedig megtartjátok,
azoknak a bűnei megmaradnak.
(Jn 20,23)
További ige: Mt 18,18
Ezek az igék,
természetesen,
nem azt jelentik,
hogy a tanítványok maguk bocsátják meg a bűnöket,
hanem azt,
hogy az Úrral közösségben vannak,
és ki tudják nyilvánítani,
hogy valakinek az Úr biztosan megbocsátott,
látván a megtérő bűnbánatát és bűnvallását.
Hatalmas felszabadító erő van ebben a bűnbocsánat-kinyilvánításban,
vagy,
ahogy Máté evangéliumában olvassuk a „feloldásban”.
A közösségi bűnvallás nem kisebbíti a személyes bűnvallás jelentőségét és fontosságát.
A közösségi bűnvallásra gyakorlati szükség is vezet.
Ha a személyes bűnvallás alatt nem tudunk teljesen felszabadulni,
ha a múlt bűnei és sebei minduntalan kiújulnak,
akkor feltétlenül keressünk alkalmat arra,
hogy a bűnvallás közösségi lelkigyakorlatával éljünk.
Dietrich Bonhoeffer német teológus mondta a következőt:
„Aki megvallja bűneit testvére jelenlétében,
tudja,
hogy már nincs egyedül;
érzi Isten jelenlétét a testvérével való közösség által.
Amíg egyedül vagyok bűnvallásommal,
addig minden a sötétségben marad,
testvérem jelenlétében a bűn világosságra kerül.”
b. Mi kell a valódi bűnvalláshoz?
Ahhoz,
hogy a bűnvallás valódi legyen és felszabaduláshoz vezessen,
a következőkre van szükség:
Őszinte önvizsgálat.
Kérjük Istent,
hogy mutassa meg nekünk úgy a bűnt,
ahogy az a szívünkben van.
Konkrét dolgok felismeréséről és megvallásáról van szó,
nem csak arról,
hogy úgy „általában” bűnösök vagyunk.
Vizsgáljuk meg életünket bizonyos igék fényében,
mint például a Tízparancsolat (2Móz 20,1-17),
szeretet himnusza (1Kor 13),
a Lélek gyümölcse (Gal 5,22-23) stb.
Az önvizsgálatnál vigyázzunk arra,
hogy ne essünk a túlzott önmarcangolás csapdájába.
Gondoljunk Isten szentsége és igazságossága mellett arra is,
hogy ő szeret,
és meg akar nekünk bocsátani.
Mély megbánás,
megtérés.
A bűnbánat több mint elérzékenyülés,
az a rossznak a határozott elítélése.
Ha nem tudjuk elítélni és megbánni bűneinket,
akkor azt jelenti,
hogy valahol mélyen a szívünkben még szeretjük azt.
Ha pedig szeretjük,
akkor nem fogunk tőle megszabadulni.
Nem kérhetünk bocsánatot azért,
amit nem tartunk rossznak,
és így az Úr sem fogja azt megbocsátani.
Komoly elhatározás,
hogy a bűnt elhagyjuk.
A bűnvallás csak ezzel a komolysággal történhet,
különben csak „vicc” az egész.
Ha szeretjük az Urat,
és értjük,
hogy életét kellett áldoznia,
hogy a mi bűneinket megbocsássa,
és hogy életünkkel csodálatos terve van,
akkor készek vagyunk elhagyni minden bűnt és világi kívánságot.
c. Kinek valljuk meg bűneinket?
A Biblia azt tanítja,
hogy minden keresztyén lehet olyan ember,
akinek megvallhatjuk bűneinket.
Gyakorlatban azonban azt látjuk,
hogy nem mindenki rendelkezik a megfelelő együttérzéssel és szeretettel ahhoz,
hogy meghallgasson vagy megértsen,
és támogasson bennünket a bocsánat elfogadásában.
Mások nem tudnak titkot tartani,
és elfecsegik,
amit nekik bizalmasan elmondtunk.
Vannak olyanok is,
akik egyáltalán nem értik,
hogy miért is kell egymásnak is megvallanunk bűneinket,
és miért nem elég,
ha csak az Úrnak mondjuk el,
hogy miben és hogyan vétkeztünk.
Ha gyakorolni akarjuk a bűnvallás közösségi lelkigyakorlatát,
kérjük,
hogy Isten jelentse ki nekünk,
ki lenne alkalmas személy erre.
De az is lehet,
hogy már tudjuk,
ki a megfelelő személy,
hisz ismerünk olyan testvért,
akinek élő hite és megbocsátó szíve van.
Akkor csak bátran közelednünk kell,
hogy vele beszélgessünk és imádkozzunk.
Abban a személyben,
akinek meg akarjuk vallani bűneinket,
a következő lelki tulajdonságokat keressük:
–Legyen lelkileg érett,
hogy tudjon segíteni és imádkozni velünk;
–Legyen megfelelő bölcsessége,
hogy tudjon tanácsolni,
ha szükséges;
–Rendelkezzen jóérzéssel és együttérzéssel,
hogy ne vessen meg a bűneink miatt,
hanem méltányolja szabadulni vágyásunkat;
–Legyen megbízható személy,
aki nem fecsegi el,
amit neki bizalmasan mondtunk.
Ha bűnvallást gyakorolunk,
akkor amúgy is lemondunk arról,
hogy bűneinket takargassuk.
Azonban nem lenne építő,
ha mások is tudnának róla,
vagy ha szeretetlen emberek tudomására jutna,
akik felhasználnák majd ellenünk.
d. Vagy-e te olyan ember, akinek meg lehet vallani a bűnt?
Fentebb láttuk,
hogy milyen személynek tanácsos megvallani bűneinket.
Most gondolj arra,
hogy vagy-e te olyan ember,
akinek mások megvallhatják bűneiket,
hogy így is szolgálhass feléjük?
Ahhoz,
hogy te is lehess olyan ember,
aki előtt mások ki tudják tárni szívüket,
és meg tudják vallani bűneiket,
törekedj,
hogy a következő tulajdonságokkal rendelkezz:
Élj alázatban a „kereszt alatt”!
Ez azt jelenti,
hogy te is állandóan szükségét érzed annak,
hogy Krisztus megbocsásson,
és látod,
hogy bűneid mennyi szenvedést okoznak az Úr Jézusnak.
Aki a „kereszt alatt él”,
meg van győződve,
hogy nincs az emberiségnek olyan bűne,
amire ő maga is képes ne lenne.
Aki már megborzadt a saját bűneitől,
az nem fogja visszataszítónak találni bűnös testvérét.
Nem fog megdöbbenni testvére bűneitől.
Nem tartja helyesnek,
amit tett,
de megérti őt.
A kereszt alatt élő ember bizalmat gerjeszt.
Légy imádkozó ember!
Imádkoznod kell azért,
hogy Krisztus fénye sugározza be testvéredet,
és ebben a fényben lássa magát.
A Krisztus fényében megfelelően el tudjuk ítélni a bűnt,
de hittel el is tudjuk fogadni a bűnbocsánatot.
Ha imádkozó ember vagy,
akkor Krisztus fényében felismered,
hogy testvéreddel mi is történt valójában,
és segíteni tudsz neki.
Tudj csendben hallgatni!
Várj arra,
hogy megvilágosodjon előtted,
hogy mit kell mondanod testvérednek,
amikor megvallja bűneit.
Ne ítélj elhamarkodottan,
és ne legyél ítélkező.
A csend abban is segít,
hogy testvéred jobban megnyíljon előtted és az Úr előtt.
Valaki egy bűnt vallott be testvérének.
Az csendben hallgatott egy ideig.
Akkor a bűnvalló még egy sokkal mélyebb dolgot is elmondott,
mert a csendben úgy érzékelte,
hogy egy másik szem,
Jézusé,
mélyen a szemébe néz.
Teljesen belelát,
de nagyon irgalmas tekintetű.
Legyen hited!
Ha látod,
hogy testvéred őszintén megbánta bűnét,
tudd elmondani:
„bűneid meg lettek bocsátva”.
Sokszor szükség van erre a biztatásra,
mert a bűnvalló testvér össze van törve,
és nagyon zavart,
hisz teljes mértékben átérzi bűneinek súlyát.
Ilyenkor a Sátán is támad,
és azt hazudja,
hogy Isten nem is bocsát meg,
mert túl nagy a bűn,
mert ismételten elkövette.
***
Fentebb bemutattunk néhány közösségi lelkigyakorlatot.
Ezek a gyakorlatok rámutatnak arra,
hogy mennyire fontos fejlődnünk lelkileg,
de arra is,
hogy milyen fontos számunkra a közösség Isten népével,
a gyülekezettel.
 
Ismétlő kérdések
  • Sorold fel azokat a közösségi lelkigyakorlatokat, amikről ebben a leckében szó volt!
  • Mi az imádat és az ünneplés lényege?
  • Mivel fejezzük ki imádatunkat?
  • Milyen lelki gyümölcsöket hoz életünkbe az imádat lelkigyakorlata?
  • Miért fontos a közösség?
  • Milyen szintjei vannak a közösségnek, és hogyan működnek ezek a szintek?
  • Mi tarthat vissza bennünket a bűnvallástól?
  • Mi kell a valódi bűnvalláshoz?
  • Feladatok
    1. A lecke átolvasása közben keresd meg, és jegyezd meg Bibliádban az idézett igeverseket! Gyakorold a megkeresésüket, amíg könnyen megtalálod őket!
    2. Próbáld elvégezni a leckében említett lelkigyakorlatokat! Válassz legalább egyet, és végezd el a következő két hétben! Oszd meg tapasztalatodat a tanulmányban résztvevő testvérekkel!
    3. Mit próbálsz tenni annak érdekében, hogy te is alkalmas legyél arra, hogy másoknak bűnvallását meghallgasd?