Keresztyén életünknek nagyon fontos része a házasság,

amivel kapcsolatban az ige alapos tanítást ad,

amint az előző fejezetekben láttuk.

A házasságban születnek meg a gyermekek,

akiknek nevelése a szülők fontos feladata.

A családi életen belül a gyermekek nevelésére az Úr igéje komolyan felhívja a figyelmünket.

A gyermeknevelés nagyon sok kérdést vet fel,

és komoly feladat elé állítja a szülőket.

Ha alaposan akarnánk foglalkozni ezzel a kérdéssel,

akkor ennek egy külön tanfolyamot kellene szentelnünk.

Ebben a leckében csupán a gyermeknevelés néhány kérdésével tudunk foglalkozni az alábbiak szerint:

Az ige több helyen beszél a gyermekek neveléséről,

és a szülők kötelességéről ezzel kapcsolatban.

Ezekből vegyünk szemügyre néhányat:

Izráel népének megparancsolta Isten Mózes által,

hogy Egyiptomból való szabadulásuk élményét és emlékét adják tovább a következő nemzedékeknek,

gyermekeiknek és unokáiknak.

Nemcsak az eseményeket kellett elmondaniuk,

hanem azokat az igéket,

tanításokat,

törvényeket is,

amiket a Sínai-hegyen kaptak.

Számunkra ez azt jelenti,

hogy nekünk is el kell mondanunk gyermekeinknek,

hogyan szabadított meg minket az Úr bűneinkből,

és hogyan tett bennünket új emberekké.

Az igét is,

ami nekünk nagyon fontos,

tanítanunk kell gyermekeinknek.

Ebben az igében Isten azt parancsolja népének,

hogy adják tovább gyermekeiknek a kapott igéket,

tanításokat.

Tanítsák meg nekik,

hogy ők is ismerjék azokat.

Erre fel kell használni minden lehetőséget az élet különböző mozzanatai közepette,

és minden alkalmat,

akár este,

akár reggel legyen.

A szülőknek azt kell tovább adniuk,

ami az ő szívükben van.

A gyermekek nevelésével kapcsolatban ez azt jelenti,

hogy a szülők teljes szívvel szeressék Isten igéjét,

és azt adják át,

ami nekik is értékes és fontos.

Erre használjanak ki minden lehetőséget.

A fentebb idézett igékre gondol a zsoltáríró,

amikor azt mondja,

hogy az Úr tanítást adott Izráelnek,

és hogy megparancsolta,

hogy ezeket adják tovább utódaiknak.

Azonban az is kiderül a zsoltárból,

hogy a következő nemzedék hite,

viselkedése és jövője attól függ,

hogy kapnak-e megfelelő tanítást az igéből.

Az ige iránti engedelmesség nélkül a következő nemzedék dacos,

lázadó lesz,

akiknek lelke nem marad hűséges Istenhez.

Minden bizonnyal sok fiatal generáció azért lesz lázadó és dacos,

mert szüleik nem tanították meg nekik Isten igéjét.

Hogy ezt elkerüljük,

ezért figyelmeztet bennünket az Úr.

Ez az igevers két fontos dologra hívja fel a hívő szülők figyelmét.

Először,

hogy a gyermeket a neki megfelelő módon kell nevelni.

Ez azt jelenti,

hogy a szülőknek alkalmazkodni kell a gyermek testi,

lelki és értelmi fejlettségi szintjéhez.

A megfelelő nevelés nagyon hatékony,

és a gyermek,

a későbbi felnőtt,

egész életére hatással lesz.

Még öregkorban is ahhoz ragaszkodik,

amire a szülei nevelték,

ha ezt értelmes módon tették.

A neveléshez hozzátartozik a fegyelmezés.

A fegyelmezés sokféle lehet,

nem csak testi fenyíték.

Fegyelmezni akkor kell,

amikor a gyermek nem hajlik arra az irányításra,

amit a szülő a nevelés által adni akar neki.

Ha a szülők engedik,

hogy a gyermek azt tegye,

amit akar,

és nem fegyelmezik,

akkor ezzel elkényeztetik őt.

Az elkényeztetés azonban káros a gyermekre nézve,

és a szülő az Úr ellen is vétkezik ezzel.

A fegyelmezés – mondja az ige – a gyermek viselkedésének megváltoztatását szolgálja,

és így a szülőnek nyugalma lehet a gyermek jövője felől,

hogy az helyesen fog viselkedni és élni.

Amikor majd látja,

hogy gyermeke helyesen viselkedik,

akkor a szülő örülni fog gyermekének.

Jézus nagyon kedvesen viselkedett a gyermekekkel.

Szerette és megáldotta őket.

A „komoly” felnőttek azt gondolták,

hogy a Mesternek nincs ideje olyan kicsinységekkel foglalkozni,

mint a gyermekek szükséglete.

De Jézus megintette a tanítványait,

és magához kérette a gyermekeket:

A neveléssel kapcsolatban egy fontos dologra hívja fel a figyelmünket ez az igeszakasz.

Mégpedig arra,

hogy a gyermekeknek is szükségük van Jézusra,

nem csak a felnőtteknek.

A felnőttek,

vagyis a szülők és nevelők,

ne akadályozzák őket abban,

hogy Jézushoz jöjjenek,

hanem inkább segítsék őket.

A gyermekeket nem szabad megbotránkoztatni.

A megbotránkoztatás azt jelenti,

hogy elesésüket okozni.

Tehát a szülőknek és nevelőknek nem szabad úgy viselkedniük,

hogy a gyermekek inkább eltávolodjanak az Úr Jézustól és a hittől.

Ez nagyon komoly és veszélyes dolog.

Jézus ezt mondta erről:

Amikor gyermekeinkről gondot viselünk,

és az Úr szerint neveljük őket,

az olyan,

mintha magával az Úr Jézussal tennénk azt.

Az Újszövetségben ez a két igehely beszél a gyermekek neveléséről.

Nem azért,

mert az Újszövetségben ez a kérdés nem lenne fontos,

hanem azért,

mert már nincs sok hozzáadni való ahhoz,

ami az Ószövetség idején ki volt jelentve erről.

A fenti szakaszban nemcsak a szülőkhöz és nevelőkhöz szól az Úr,

hanem a gyermekekhez is.

Azoktól a gyermekektől,

akik már elég értelmesek,

az Úr azt várja,

hogy engedelmeskedjenek,

amikor a szüleik jóra nevelik őket.

Nem minden gyermek engedelmes,

amikor a szülei a jóra tanítják és fegyelmezik.

Az ilyen gyermekek nemcsak Isten akaratával szállnak szembe,

hanem saját jövőjüket is negatívan befolyásolják.

Az ige az apákat szólítja meg,

akik a család lelki felelősei.

A nevelést,

természetesen,

az apa és az anya együtt végzik.

Az ige azt mondja,

hogy a szülők ne ingereljék a gyermeket,

amikor nevelik őket.

Ez azt jelenti,

hogy ne bosszantsák,

ne legyenek túlzott elvárással korukhoz és érettségükhöz képest,

és hogy a szülők ne a saját kényük-kedvük szerint parancsolgassanak gyermekeiknek,

hanem arra neveljék,

ami neki fontos és hasznos,

ahogy az ige mondja:

„az Úr tanítása szerint”.

Ez az igevers nem magáról a nevelésről szól,

hanem arról,

hogy aki szolgálattevő vagy vezető akar lenni a gyülekezetben,

annak komolyan kell vennie a gyermekei nevelését.

Úgy kell nevelnie őket,

hogy váljanak engedelmesekké,

tisztességtudókká.

Valakinek a vezetői képesége a családi életben lesz először nyilvánvaló.

Mert,

ahogy az ige mondja,

ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni,

hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?

Aki sikeres a nevelésben,

az sikeres lesz,

mint lelki vezető is.

Amire Isten igéje felhívja a figyelmünket,

az nagyon komoly és szükséges.

Ilyen a gyermekek nevelése is.

Ezt a feladatot Isten a szülőknek adta,

akik kötelességüket nem ruházhatják át sem a gyülekezetre (vasárnapi iskola),

sem pedig a társadalomra (iskolára).

Felsorolunk néhány dolgot,

amiért szükséges,

hogy a gyermekek otthon jó nevelésben részesüljenek.

A gyermekeket azért kell oktatni és nevelni,

mert tapasztalatlanok.

Nem tudják,

hogyan kell kiismerniük magukat a világban,

és nem tudják,

hogyan kell bizonyos dolgokat elvégezni.

Nem ismerik a világ működését,

és tapasztalatlanok az emberi kapcsolatokban.

Ez egyértelmű,

amikor a kisgyermekekre gondolunk.

Igaz,

hogy a gyermekek sok mindent megtanulnak maguktól,

de ez nem menti fel a szülőket attól,

hogy saját ismereteiket,

tapasztalataikat átadják gyermekeiknek.

Ha a gyermeket magára hagyjuk,

nem állunk mellette,

és nem segítjük az ismeretek,

tapasztalatok megszerzésében,

akkor nagy hátránnyal indul az életben,

és soha nem hozza be azt a lemaradását.

A gyermeket szükséges tanítanunk,

mert bűnös természettel született,

és ez a bűnös természet hamarosan vétkes cselekedetekben nyilvánul majd meg.

A gyermek már nagyon korán elkövet olyan dolgokat,

ami bűnnek számít,

de tettéért csak akkor lesz felelős,

ha különbséget tud tenni jó és rossz között.

A gyermeknek meg kell tanítani,

hogy mi a rossz (bűn),

és mi a helyes viselkedés.

A hívő szülők ezt Isten igéjének segítségével tudják megtenni.

A nevelésben a hívő szülők figyelembe veszik,

hogy a gyermek bűnös természetét csak az Úr Jézus Krisztus tudja megváltoztatni.

Ezért a gyermeket Krisztus felé irányítják,

hogy megtérjen,

és új élete legyen.

Ameddig ez nem történik meg,

igyekezniük kell a gyermek viselkedését alakítani,

helytelen cselekedeteinek határt szabni és fegyelmezni.

Ha ezt a szülők elmulasztják,

akkor a gyermek károsodik hosszú távon,

mert elhatalmasodik rajta a bűn,

ártalmas szokások és kapcsolatok alakulnak ki nála.

Ha a szülők a gyermeket felelősségteljesen nevelik,

ezzel a gyermek boldogságához is hozzájárulnak.

Ha a gyermek nincs nevelve és tanítva,

akkor bűnben fog élni,

és kívánságainak és rossz szokásainak a rabja lesz.

Nem fogja tudni,

hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedjen,

és a környezetével konfliktusban lesz.

Ha a neveléssel igyekszünk a gyermek cselekedeteit a jó felé befolyásolni,

ha tanítjuk neki Isten igéjét,

aminek segítségével világosan megértheti,

hogy mi a jó,

és mi a rossz,

ha úgy neveljük őt,

hogy majd megtérjen,

és kövesse az Úr Jézust,

akkor ezzel hozzájárulunk az ő boldogságához.

A szülőknek nem kell elnézőknek lenniük gyermekükkel szemben,

amikor a rossz cselekedeteiről és bűneiről van szó.

A gyermek legtöbbször a saját feje és akarata szerint akar viselkedni,

de ha a szülő jóra tanítja,

és Isten igéje szerint neveli,

akkor valószínű,

hogy felnőtt korában is helyesen fog élni.

Különösen fontosak az első évek a gyermek jövőjével kapcsolatban.

Ezért mondja Isten igéje,

hogy „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon,

még ha megöregszik,

akkor sem tér el attól” (Péld 22,6).

A szülőknek könnyebb lenne a gyermeket elkényeztetni,

utánaengedni,

elmulasztani a tanítását és nevelését.

Ezzel azonban ártanának a gyermeküknek.

Nem a gyermek pillanatnyi megelégedését kell nézni,

hanem a jövőjére tekintettel kell őt nevelnünk „az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Ef 6,4).

A gyermeket az Úr ügye miatt is nevelnünk kell az Úr tanítása szerint.

Isten nem azért adta a gyermeket a szülőknek,

hogy elkárhozzon,

hanem azért,

hogy üdvözüljön.

Nem a pokol számára hozzák létre és nevelik,

hanem Isten országa számára.

A hívő szülők ezzel a felelősséggel fogadják és nevelik a gyermeküket.

Arra gondolnak,

hogy Isten népe között,

az Úr ügye számára ő is hasznos legyen.

Ezért nevelik őt,

nemcsak arra,

hogy megtérjen,

hanem hogy hasznos tulajdonságok és képességek formálódjanak ki benne.

A szülőket megkísérti a Sátán,

hogy amikor gyermekük jövőjére gondolnak,

csak az anyagiakat vegyék figyelembe.

Szeretnék,

ha anyagilag jól menne sora,

jól képzett lenne,

jól házasodna,

szép családi élete lenne,

stb.

Ezek jók és fontosak.

De a szülők vágyjanak arra is,

hogy a gyermekük megtérjen,

jó hívő legyen,

legyen hasznos Isten országának ügyében,

a gyülekezeti életben és a misszióban.

Ezért,

amikor nevelik és tanítják gyermeküket,

ennek érdekében cselekedjenek.

Ez az ige a gyermekekkel kapcsolatban is igaz:

„Mert mit használ az embernek [gyermekünknek],

ha az egész világot megnyeri,

önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?”

(Lk 9,25).

A szülők elkövethetik azt a hibát is,

hogy amíg anyagilag sokat dolgoznak a gyermekük jövőjéért,

addig a nevelését elhanyagolják.

Így nem a gyermek javát,

hanem annak kárát fogják elérni.

Sok szülő későn ébred fel,

amikor már az elrontott helyzetet nem lehet helyrehozni,

és a gyermekük elrontott életét nem lehet megjavítani.

Amikor gyermekünket az ige szerint neveljük,

akkor ezzel a társadalomnak is jót teszünk.

Ma az emberek között sokan vannak olyanok,

akik nem kaptak helyes nevelést gyermekkorukban,

ezért bűnözőkké váltak,

önzően viselkednek,

nem dolgoznak rendesen,

különböző élvezeteket hajszolnak,

és ennek következtében egészségük is meggyengül.

Sorolhatnánk még a megfelelő nevelés hiányának következményeit,

mert igazán sok van.

Azt tapasztaljuk,

hogy az ördög a mostani korban különösen célba vette a gyermekeket,

és igyekszik azokat megrontani.

Ha ez sikerül neki,

akkor ezzel az egész emberiségnek árt,

mert a mai gyermekek holnap felnőttek lesznek.

Ezért a hívő embereknek mindent meg kell tenniük,

hogy gyermekeiket az Úr szerint neveljék.

Nem tudhatjuk,

mi lesz a gyermekeinkből,

hisz végül is nekik maguknak kell dönteniük,

hogy hisznek-e az Úr Jézusban,

vagy nem.

De ha a szülők komolyan veszik a gyermeknevelést,

akkor reménykedhetnek abban,

hogy gyermekeik is komoly hívő emberek lesznek.

Ragaszkodhatnak Isten ígéretéhez:

A gyermek nevelésében az egyik legfontosabb tényező az Isten igéje.

Benne találunk felhívást,

hogy vegyük komolyan gyermekeink nevelését,

és útmutatást arra nézve,

hogy hogyan neveljünk.

Az igében találjuk azokat a tanításokat is,

amiket át kell adnunk a gyermekeinknek,

hogy boldogok legyenek.

Fentebb láttuk a Mózes 5.

könyvében és a Zsoltárok könyvében,

hogy milyen komolyan kell vennünk az ige tanítását.

A tanítást a gyermek számára alkalmas módon kell végezni,

hogy megértse az igét.

A szülők kötelessége,

hogy gyermeküket tanítsák Isten igéjére a családban.

Ezt meg kell kezdeni,

amikor a gyermek még igen kicsi.

Nem szabad az ige tanítását halogatni,

gondolva arra,

hogy úgysem érti meg.

A gyerekek többet értenek az igéből,

mint gondolnánk.

Ehhez lehet használni olyan képeskönyveket,

amik bibliai történetek rajzait tartalmazzák,

vagy képes Gyermekbibliát.

Amikor a gyermek már tud beszélni,

akkor használhatunk olyan Gyermekbibliákat,

amelyek megfelelnek a korának.

Ahogy nő,

lehet cserélni a Gyermekbibliákat,

olyanokat választva,

amelyek szövege annak a korosztálynak alkalmas,

amilyen korú a gyermekünk.

Az ige tanítása a családi áhítat keretében történik legtöbbször.

A családnak legyen szokása,

hogy a gyermekekkel megfelelő időpontban (leginkább este,

lefekvés előtt) tartsanak áhítatot.

Áhítat alatt lehet olyan gyermekénekeket énekelni,

amelyek tetszenek a gyermekeknek,

és amelyeket könnyen megtanulnak.

Azután lehet a Gyermekbibliából olvasni,

és az olvasottakkal kapcsolatban kérdéseket feltenni vagy megbeszélni.

A kérdések által a gyermekek aktívan részt vesznek az áhítatban.

Az ige elolvasása után imádkoznak.

Amikor a gyermekek nagyon kicsik,

a szülők segíthetnek nekik imádkozni,

oly módon,

hogy kérik,

hogy a gyermekek mondják utánuk az imát.

Röviden és a gyermek értelme szerint kell imát mondani.

Amint a gyermekek növekednek,

lehetőséget kell adni nekik,

hogy saját szavaikkal imádkozzanak.

A családi áhítat történjen barátságos légkörben.

A gyermekeket is be kell vonni az éneklésbe,

az ige megbeszélésébe és imádkozásba.

A szülők alkalmazkodjanak a gyermek értelmi szintjéhez.

Ahogy a gyermekek nőnek,

fel lehet kérni őket,

hogy ők maguk olvassák az igét,

és mondják is el,

hogy mit olvastak.

A Gyermekbibliát is fel lehet cserélni rendes felnőtt Bibliára.

Az ige tanításának egy másik módja,

különösen kisebb gyermekeknél,

a bibliai történetek elmesélése.

A gyermekek nagyon szeretik a mesélést.

Erre ki lehet használni a nap bármely részét,

de különösen a lefekvés előtti perceket.

Az édesanya vagy az édesapa mondjon olyan bibliai történeteket a gyermekeknek,

amelyeket megértenek,

és amelyek lekötik a figyelmüket.

Lesznek olyan történetek,

amelyeket a gyermekek szívesen hallgatnak akár többször is.

A szülők a történetekkel együtt azoknak a tanulságát is mondják el a gyermekeknek,

hogy így tanítást is kapjanak.

Az ilyen történetmesélő esték és áhítatok nemcsak a gyermekek tanításához járulnak hozzá,

de a gyermekek és szülők közötti kapcsolatot is erősítik.

Amint a gyermekek nőnek,

a szülők bátorítsák őket az egyéni Bibliaolvasásra.

A gyermek,

vagy ifjúsági Bibliákból,

vagy a rendes felnőtt Bibliából olvashatnak.

A szülők kérjék számon,

és beszéljék meg az olvasottakat.

Manapság az olvasásnak,

a történetek elmesélésének és az áhítat megtartásának nagyon sok ellensége van,

például a tévézés,

a mobiltelefon,

a számítógépek használata.

A gyermekeket korlátoznunk kell ezek használatában,

hogy más hasznos dologra legyen idejük.

A szülőknek jó példát kell mutatniuk,

és maguk sem vesztegethetik idejüket haszontalan dolgokra.

De nemcsak az időveszteségről van szó – arról is – hanem arról,

hogy ezeken a csatornákon keresztül bűnös és ártalmas dolgoknak tesszük ki a gyermekeket.

A szülői jó példához hozzátartozik,

hogy a gyermek látja Bibliát olvasni és imádkozni a szüleit is.

De mindenekfelett látja,

hogy a szüleik élik azokat a dolgokat,

amiket a Bibliából olvasnak,

és amiket nekik is tanítanak.

A szülőknek a gyülekezet is segítségére van abban,

hogy a gyermekeiket az igére tanítsák.

A gyülekezet segít ugyan,

de a tanítás nagy részét a szülőknek kell elvégezniük,

és az övék a felelősség is.

A gyülekezeti istentiszteleten az Úr igéje van középpontban,

ami nagy hatással lehet a gyermekekre.

A gyülekezetben működő vasárnapi iskola nagyon hasznos.

A vasárnapi iskolában a képzett és tapasztalt tanítók a gyermek értelmi szintjének megfelelően foglalkoznak a gyermekekkel,

és az ő szintjükön tanítják őket.

A szülők használják ki a lehetőséget,

és vigyék gyermekeiket a gyülekezeti vasárnapi iskolába.

A gyülekezet pedig,

ahol van erre lehetőség,

szervezze meg,

és működtesse a vasárnapi iskolát.

A szülők álljanak hozzá pozitívan a vasárnapi iskolához,

ne kritizálják a tanítót,

a gyülekezetet,

a gyülekezet tagjait és szolgálattevőit.

Ha ezt teszik,

lerontják a vasárnapi iskolai tanítók és a gyülekezeti szolgálattevők tekintélyét.

Így a gyermekek majd nem fogadják tőlük a tanítást,

és elhidegülnek,

majd el is maradhatnak a gyülekezettől.

A szülők legyenek kitartók és következetesek abban,

hogy a gyermekeik járjanak a vasárnapi iskolára.

Ha egyszer viszik a gyermeket,

máskor nem,

vagy ha egyszer kötelezik,

hogy menjen,

máskor megengedik az ok nélküli hiányzást,

akkor a gyermek elbizonytalanodik,

nem fog rendesen tanulni,

és nem is akar majd részt venni.

Az istentiszteleten való részvétel a felnőttekkel együtt szintén nagyon fontos a gyermekek számára.

Ahogy a gyermekek értelme mind jobban megnyílik,

mind többet meg fognak érteni abból,

ami az istentiszteleten történik,

és mind jobban meg fogják ismerni és érteni Isten igéjét.

Nemcsak a történeteket,

hanem a tanításokat is.

A szülőknek vállalniuk kell a kellemetlenségeket,

amik azzal járnak,

hogy elviszik gyermekeiket az istentiszteletre,

és hogy eközben is felügyelnek rájuk.

Valójában sok szülő számára ez nem teher,

hanem öröm,

hogy gyermekeikkel együtt imádhatják az Urat.

Meg kell szoktatni a gyermekeket,

hogy fegyelmezetten üljenek,

és figyeljenek az istentiszteleten.

A szülők jól teszik,

ha elbeszélgetnek gyermekeikkel arról,

ami az istentisztelet alatt történt,

arról,

amit hallottak,

és hogy hogyan viszonyulnak ahhoz,

amit hallottak és láttak a gyülekezetben.

Ha a gyermeket elláttuk istentiszteletre jövetel előtt étellel és itallal,

akkor ezekre nem lesz szükség istentisztelet alatt.

Vigyázni kell,

hogy a gyermekeket ne kapassuk el ilyen területen sem.

Ahogy nő a gyermek,

azt is megszokja,

hogy az istentisztelet alatt nem kell kimennie.

Ha ezt mégis meg kell tenni – az egyik szülő felügyeletével történjen.

A szülők osszák meg egymás között a gyermekek felügyeletének terhét,

ne csak az egyik (leginkább az édesanya) gondja legyen.

Tegyünk meg mindent,

hogy a gyermekeink velünk jöjjenek az istentiszteletre,

szokják meg,

és szeressék meg azt.

Ne idegenedjenek el a gyülekezettől és a testvérektől,

mert az ilyen gyermekek nehezebben fognak tudni megtérni,

és nehezebb lesz nekik normális hívő és gyülekezeti életet élni.

A legtöbb gyülekezettől elidegenedett gyermek nem is tér meg,

hanem a világban fogja keresni a boldogságát.

Ha a gyermekek elérik a tinédzser- és ifjúkort,

akkor a szülők bátorítsák őket,

hogy vegyenek részt a gyülekezeti ifjúsági alkalmakon.

Az ifjúsághoz és a gyülekezethez ragaszkodva a gyermekek és fiatalok lehetőséget kapnak a megtérésre,

hívő társaik megismerésére,

Isten népének megszeretésére,

és az ahhoz való ragaszkodásra.

Az ilyen fiatalok,

amikor eljön az ideje,

könnyebben találnak maguknak hívő házastársat is.

A szülők nem adhatnak hitet gyermekeiknek,

hisz a hit személyes,

és személyes döntés következménye.

De nevelhetik úgy gyermekeiket,

hogy ez megtörténjen.

Egyes esetekben már gyermekek is megtérnek,

a legtöbben fiatalkorban,

és ismét mások felnőttkorban tértek meg és születtek újjá.

A szülők kívánják,

hogy gyermekeik minél hamarabb megtérjenek,

és megerősödjenek az Úr Jézusba vetett hitben.

Hogyan segíthetik neveléssel a szülők,

hogy gyermekeik minél hamarabb megtérjenek?

Felsorolunk néhány dolgot.

A szülők legyenek saját keresztyén életükben komolyak és kitartóak.

Ezzel példát mutatnak a gyermekeiknek,

akik természetesnek veszik,

hogy bízni kell Istenben,

és az ő akarata szerint kell élni.

Látva szüleik életét,

a gyermekek is kívánni fogják a hívő életet.

Pál apostol erre a példamutatásra utal Timóteussal kapcsolatban.

Neki a nagyanyja és az édesanyja is komoly hívők voltak:

A szülők engedjenek betekintést a gyermekeiknek abba,

hogy hogyan élik meg a lelki életet.

A családban beszélgessenek arról,

hogy hogyan élik meg a hívő élet különböző mozzanatait,

és hogyan törekszenek arra,

hogy a Biblia szerint éljenek konkrét élethelyzetekben.

A szülők beszéljenek arról,

hogy milyen változást hozott az Úr Jézus az ő életükben,

és hogyan vezette őket különböző helyzetekben.

újjászületésről.

A szülőknek meg kell értetniük a gyermekekkel,

hogy megtérésre van szükségük.

Ezt már kora gyermekkorban lehet tanítani a bibliai történetekkel együtt.

Ahogy nőnek,

ezt mind világosabbá kell tenni előttük.

Rá kell mutatniuk a bűn valóságára az életükben,

és arra,

hogy a bűnből csak Jézus Krisztus által tudunk megszabadulni.

Bármennyire törekszünk a jóra,

azt csak akkor tudjuk tenni,

ha az Úr új szívet ad nekünk.

A bibliai tanításból a gyermekek ne csak azt értsék meg,

hogy mi az a helyes viselkedés,

amit a szüleik és a gyülekezet elvár tőlük,

hanem azt,

hogy milyen fontos a személyes kapcsolatuk az Istennel.

A megtérésről a gyermekkel való személyes beszélgetések alkalmával is taníthatnak a szülők.

Az igét alkalmazzák a gyermek mindennapi életére.

A gyermekeknek meg kell érteniük,

hogy a keresztyén élet nem arról szól,

hogy szépen és helyesen viselkedünk,

hanem hogy személyes kapcsolatunk van Istennel,

ami a megtéréssel és az újjászületéssel kezdődik.

Imádkozzanak értük és velük.

Még ha a gyermek lassan meg is érti,

hogy meg kell térnie,

nem biztos,

hogy fog erre vágyni,

vagy ezt akarni fogja.

Ezért a szülőknek imádkozniuk kell,

hogy Isten Lelke tegye vonzóvá számukra a hívő életet,

és hogy akarjanak megtérni,

és életüket az Úrnak adni.

Sok szülő a gyermekek megtérését nagy szellemi és imaharcként éli meg.

A megtérés kérdéséről nyíltan,

de kényszer nélkül kell beszélnünk gyermekeinkkel.

Beszélgetések alkalmával imádkozzunk is a gyermekkel.

Ha látjuk,

hogy a Szentlélek munkálkodik bennük,

és nyitottak arra,

hogy megtérjenek,

igyekezzünk Krisztushoz vezetni őket.

Nagy kiváltság egy szülő számára,

ha saját gyermekeit vezetheti az Úrhoz.