 |
Gyakorlati
szolgálat
Vendég
prédikátor szolgált a gyülekezetben arról beszélt, hogy
a lelki szolgálatban nem szabad válogatni és a kicsi,
semminek tűnő szolgálatokat is kell vállalni, mert azok
nagyon értékesek. Felszólította a gyülekezetet, hogy aki
kész ilyen szolgálatba állni az álljon fel. Mindannyian
örömmel vállaltuk ezt.
Következő
héten nagyon sok tennivaló várt rám. Kedden reggel félhétkor
már megkezdtem a munkát, hogy este nyolc - kilenc órára
be tudjam fejezni. Tíz óra körül jön a szomszéd bácsi,
- egy nyolcvankét éves ember, aki a beteg feleségével
lakik egy nagy házban - kér, hogy menjek át hozzá, mert
egy villanyégő szétrobbant a foglalatban, kiverte a biztosítékot
és most villanyáram nélkül van az egész ház.
Magamban
bosszankodva hagytam abba a munkámat és szó nélkül átmentem,
helyrehoztam a hibát. Sietve folytattam a munkámat, de
nem sok idő múlva jön egy másik szomszéd, egy fiatalasszony
kisgyerekkel. Beletörte a zárba a kulcsot és nem tud bemenni
a lakásba, a férje dolgozik, nincs aki segítsen, a gyerek
éhes és fázik kér, hogy segítsek kinyitni az ajtót.
Most
már nagyon zaklatott voltam, amiért a munkámat újból abba
kell hagynom, mentem szó nélkül segíteni de magamban dohogtam,
valami olyasmit gondolva, hogy hát én az egész utcának
a karbantartója kell legyek? Közbe próbálom kinyitni a
zárat, de ott a bensőmben megszólal egy hang, valaki a
szívemben egy rég tanult aranymondatot mondott el: "Úgy
fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák
a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat"
(Máté 5,16)
Mintha
egy fátylat távolítottak volna el szemem elől
látni, kezdtem, emlékeztem az én
elhívásomra, nagyon megszégyelltem magam az
Úr előtt, amiért nem örömmel tettem ezeket a
csekély szolgálatokat. Mire kinyílt az ajtó
már örömmel tudtam mondani a szomszéd asszony
hálálkodását elhárítva, hogy
ne nekem köszönje, mert én nem szívesen
segítettem volna de az a helyzet, hogy az Úr Jézus
rajtam is segített, megbocsátotta bűneimet és
nekem kötelességem segíteni bárkinek.
X testvér bizonyságtétele
Egy
reggel, mikor a fiatal mérnöknő új
kocsijával, a hivatalába sietett, hideg, őszi eső
permetezett. X testvér, hivatali ügyeit intézve
gyakran megfordult ebben az irodában. Most is megállt
kerékpárjával a gyár előtt, és
bekopogott a fiatal mérnöknő irodájába.
Arcáról letörölgette az esőcseppeket,
méltatta az iroda melegét, és előszedte
papírjait, amit aláíratni akart.
Az
iroda vezetője nem vett tudomást X testvérről, és látszólag
rosszkedvvel, idegesen rendezte iratait az asztalon. A
mellette ülő munkatársa is észrevette rossz hangulatát,
és nem mert felnézni papírjai közül. X testvér egy darabig
várt, s aztán halk hangon megkérdezte:
-
Miért tetszik olyan rosszkedvűnek lenni ma reggel?
-
Miért? Hát maga nem látja milyen csúnya idő van, az ember
alig lát ki az autóból, és az egész kocsi csupa sár lett,
amíg ide értem és maga azt kérdi miért vagyok rossz kedvű?
Hallva
ezt a párbeszédet a másik asztalnál ülő hivatalnok csendesen
megkérdezte:
-
Valóban X bácsi most is olyan jókedvű, mint mindig, miért
van ez?
- Nekem, rengeteg okom van arra, hogy vidám legyek.
- Legalább egyet mondjon. Szólt a mérnöknő.
- Hát az egyik, legfontosabb az, hogy szeret az Isten.
A másik pedig az, hogy engem is szeret. Ma reggel is egészségesen
kelhettem fel és végezhetem a mindennapi dolgaimat.
- Jó magának! -szólt a mérnöknő.
- Nem csak nekem jó, hanem mindenkinek jó lehet, mert
az Úr Jézus mondta, hogy: "Úgy szerette Isten
a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne,
el ne vesszen, hanem örök élete legyen".
A harmadik ok, amiért én boldog vagyok az, hogy van egy
gyönyörű ország, ahol nincs semmi rossz, és ha
bevégzem itt a munkámat, oda megyek és
örök örömben, boldogságban élhetek.
Önök is, ha elfogadják ezt a szeretetet, boldogak
lehetnek még a rossz időben is.
- A mérnöknő aláírta X testvér
papírját és csak annyit mondott: - nahát,
jó magának.
******
Két
hónap múlva X bácsi megint arra járt. A mérnöknő vidám
volt, messziről köszönt és örömmel mondta:
-
Igaza volt. Van miért örülnöm még a rossz időben is.
Bizonyságtétel
A
70-es évek egyikén nyári táborozáson
voltunk a fiatalokkal. A sátrakat egy magaslaton
alítottuk fel, ahonnan jó messzire lehetett látni.
Egy nap gyalogtúrára indultunk, a cél egy
távoli hegytető volt. Több magaslaton és
völgyön kellett áthaladni, sokszor nehéz
körülmények között de végre
elértük a kitűzött célt.
Nagyon
szép volt a kilátás onnan, a távolból a sátrainkat csak
kicsi pontoknak láttuk. A visszavezető út még nehezebb
volt, mint idejövet. A társaság már fáradt volt, éhes
és szomjas, a haladást nehezítette az útközben összeszedett
virág, különös alakú fa vagy éppen kődarabok.
Mondtam
azoknak, akik nehezen tudtak lépést tartani, hogy
dobálják el a terheiket, de nem akartak azoktól
megválni, hiszen olyan szépek voltak. Mikor egy kisebb
magaslatra értünk már tisztán láttuk a
tábort és csak egy nagy völgy választott el
attól. Meggyorsították lépteiket, és
sorra dobálták el az összeszedett dolgokat, mert
nagyon akartak hamar a biztos célba érni.
Amint
telnek az évek, a hivő ember szeme előtt mind jobban kell,
kiábrázolódjon, a nagy túra
végcélja, a dicső tábor mely nem földi
sátrakból, hanem mennyből alá szállott
drágakövekből épült város (Jel 21,10-12).
Mikor Isten magaslatokon enged járni akkor a
távolból, látjuk ezt a dicső célt, de mikor
völgyeken, szakadékokon visz át az út,
meggyengül látásunk, és nem látjuk a
célt, azért az irányt tudjuk, és hit
által igyekszünk tartani a helyes irányt.
A
baj az, hogy utunk során sok szép, vagy kevésbé szép dolgot
összeszedünk, úgy gondoljuk ezeket jó lesz magunkkal vinnünk,
és ezek gátolnak a haladásban. Nehezítik a völgyből való
kijutásunkat.
Mikor Jákob családjával haza indul az idegen
földről Mezopotámiából, azt kéri
családjától, hogy ne vigyenek magukkal semmi
idegen terhet. "Távolítsátok el az idegen isteneket,
amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és
váltsatok ruhát" (1 Mózes 35,2-5).
Látod-e
már magad előtt ezt a szép hazát? Szeretnél bizton célba
érni? Dobáld el mind azt, ami akadályoz a keskenyúton
a haladásban, hiszen az olyan értékes, olyan nagyszerű,
hogy hozzáviszonyítva a legdrágábbnak látszó dolog is
csak kár és szemét.
|