A
szöveg letöltése rtf formátumban(50 kB)
A
szöveg letöltése pdf formátumban (2,1 MB)
- nyomtatható füzet, fényképekkel
A
történelmi írás a gyülekezet
fennállásának 75.
évfordulójára készült 1987-ben.
A szövegnek az első fele megjelent
(kispéldányszámú) nyomtatásban is a
Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet
lapjában 1993. november - 1994. április között
- a városunkat ismertető bevezető
módosításával (és még
néhány apró módosítással). Az
alábbiakban a teljes szöveg olvasható, az első
fejezet módosított változatával.
Néhány
szót Szatmárnémetiről
Szatmárnémeti több mint ezer éves
város. A város helyén régen
földvár állott. Szatmár "Castrum Zotmar"
megnevezése a X. századból származik.
Gizella királynő e földvár mellé
németekből álló falut telepítetett,
Németi néven. Mind a vár, mind a város neve
török eredetű magyar személynevekből alakult ki a
korai magyar középkorban (valószínű az első
várispán nevéből). Régi
okmányokban a város neve nagyon sokszor "Szakmár"
változatban fordul elő.
A
vár és vidéke a tatárjárás
idején elpusztult, de IV. Béla idejében
újratelepült.
A
történelem folyamán Szatmárnémeti sok
megpróbáltatáson ment át.
A
reformáció idejében a város magyar
lakossága reformátussá lett, de az ezt követő
ellenreformáció óta ismét a katolikusok
vannak túlsúlyban. A második
világháborúig igen nagy létszámban
éltek izraeliták is a városban. Az ide
letelepült román lakosság többsége
görögkeleti vallású, de igen sokan vannak
görög katolikusok is. A felsorolt vallásokon
kívül a Romániában ismert keresztyén
vallásfelekezetek közül majdnem mindegyiknek vannak
követői kisebb nagyobb lélekszámban.
Így megtalálhatók a baptisták is.
A
mai baptisták és azok szellemi elődei
A
BAPTISTA (bemerített) szó a görög "baptizo",
"baptisma" szóbol ered, mely magyarul bemerítést
jelent. E megnevezés a
kívülállóktól ragadt rá a
baptistákra, mert felnőtt korukban keresztelkednek,
úgynevezett bemerítéssel.
A
tulajdonképpeni mai Baptista Egyház 1608-ban vette kezdetét
Angliában, de szellemi elődeik mindig voltak, Keresztelő
(Bemeritő) János óta különböző elnevezések alatt.
A
baptisták szellemi elődeinek tekinthetők a PAULICIÁNUSOK
a keresztyénség első századaiban, mivel nagyjából ugyanazokat
a hitelveket vallották, mint az első keresztyének és a
mai baptisták. (A bemerítést is ugyanúgy gyakorolták).
A pauliciánusok főként a Bizánci Birodalom területén terjedtek
el. A későbbi századokban a BOGUMILOK (Isten Barátai)
vallották majdnem ugyanazt, amit a mai baptista hivők.
Ezek is főleg a Bizánci Birodalom területén éltek de tanításaik
Magyarország területére is elhatottak.
Már
jóval a reformáció előtti századokban
Franciaország területén éltek az ALBIGENSEK,
Olaszországban a VALDENSEK, akik szintén ezen hitelveket
vallották, a bemerítést is úgy
gyakorolták, mint a baptisták.
A
reformáció előtt már, de különösen
a reformáció idején Nyugat és
Közép-Európában az ANABAPTISTÁK
éltek nagy számban, akik már a mai
baptisták közvetlen szellemi elődeinek tekinthetők.
Anabaptisták
éltek hazánkban is. Sőt, a felvidék nagy
reformátora, Fischer András, ki hitéért
1540-ben mártírhalált halt hamarabb
munkálkodott, mint a kálvinista reformátorok. Az
anabaptisták már a 16. században, Erdélyben
is megtalálhatók.
Az
akkor élő Heltai Gáspár ír ellenük
vitairatot. Erdély egyik legnagyobb reformátora
Dávid Ferenc is később felnőtt keresztség
(baptizálás) szükségességét
vallotta, ami miatt Déva várába
zárták. Ott is halt meg.
Külön
említést érdemel hogy Bethlen Gábor
idejében 1621-től a Gyulafehérvár melletti
Alvincen nagy anabaptista kolónia, úgynevezett Haushaben
volt, akik 1622-ben a Kolozsvári Országgyűlés
határozata alapján, a fejedelem
aláírásával kiváltságlevelet
kaptak vallásuk szabad gyakorlására. Ilyen,
törvény által védett szabad
vallásgyakorlata az anabaptistáknak addig még nem
volt. Sőt, különösen a 16. században
Európa-szerte olyan üldözést indítottak
az anabaptisták ellen, hogy sok ezren
mártírhalált haltak. Somogyi Imre
méltán nevezi az anabaptisták
közösségét mártír
egyháznak. Az alvinci anabaptista kolónia fennmaradt 150
éven át Mária Terézia idejéig.
Romániában
modern baptista gyülekezet Bukarestben alakult elsőként
1856-ban. 1875 óta Kornya Mihály és társai munkálkodása
folytán baptista gyülekezetek alakulnak ki Bihar,
majd Arad, Temes, Kolozs, Szilágy megyékben, később, a
múlt század végétől egész Erdély-szerte.
A
szatmári baptizmus kezdete
Kornya
Mihály és társai egyszerű
parasztprédikátorok voltak, de olyan eredményesen
munkálkodtak, hogy a század végére
eljutottak az ige üzenetével a Nagyváradtól
északra fekvő területekre is. Századunk
elején (a XX. század értendő) nagy
létszámú baptista gyülekezet volt
Bihardiószegen, Székelyhídon,
Érmihályfalván és
Érszakácsiban. E helységek már közel
vannak Szatmárnémeti városához.
A
szatmári baptizmus kezdetének minden
mozzanatáról nincsenek elegendő adataink. A
legrégebbi anyakönyvek, jegyzőkönyvek nincsenek meg. A
gyülekezet legelső tagjai is mind az Úrnál vannak
már. Évekkel ezelőtt még úgy tudtuk, hogy a
gyülekezet 1916-ban alakult, de megfeszített
kutatómunka után kiderült, hogy néhány
évvel korábban alakult a gyülekezet. A
második világháború alatt az
imaházat bombatalálat érte és ezek a fontos
iratok is megsemmisültek. E téren végzett
kutatómunkában segítségünkre voltak a
Békehírnök című folyóirat 1918-ig
megjelenő számai, egy régebbi anyakönyv, valamint
Szilágy Antal volt lelkipásztor feljegyzései.
Természetesen, ha újabb hiteles adatok birtokába
jutunk, eddigi ismereteinket gazdagítani fogják.
E
meglévő források birtokában a szatmári
baptizmus kezdetéről a következőket mondhatjuk. Egy, a
Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet
birtokában levő régi anyakönyv
tanúsága szerint, 1907-ben, Székelyhídon
Szabó Sándor lelkipásztor
alámerített (baptizált) egy szatmári
születésű Pósán Györgyné nevű
görög-katolikus vallású özvegyasszonyt. De
mivel ez elszigetelt jelenség és ennek nincs
töretlen folytatása, nem vehetjük a szatmári
baptizmus kezdetének az 1907-es évet.
Tudomásunk
van arról is, ugyancsak az említett anyakönyv
alapján, hogy 1910-ben egy közvetlen
Szatmárnémeti melletti, éspedig darai lakost,
névszerint Fazekas Józsefet is alámerítette
Szabó Sándor Vámospércsen. Ezzel
valószínűleg elkezdődhettek baptista missziós
jellegű, kisebb házi összejövetelek. Az
említett folyóirat, a Békehírnök egyik
számában olvastuk, hogy már 1911-ben
Szatmáron lakott egy Csordás Lőrinc nevű baptista
vallású bibliaárus. Annyi bizonyos, hogy a
missziómunka valamilyen formában megindult Csordás
Lőrinc bibliaárusítása és missziója
nyomán.
Az
1912-es esztendő a szatmári baptista misszió
szempontjából döntő jelentőségű. 1912
pünkösd másodnapján, a
Békehírnök híradása alapján
Vámospércsen Szűcs Ádám lelkipásztor
alámerített 22 személyt, akik között
szatmári lakos is volt. Ugyancsak tudósítás
van arról, hogy 1912-ben tartott nagyváradi új
baptista imaház megnyitási ünnepélyén
Szatmárról is voltak baptisták.
Ezen
biztos adatokra támaszkodva tehát a szatmári baptizmus
kezdetét 1912-re tehetjük, mert a most elkezdődött szaporodás
töretlenül folytatódott napjainkig.
De
hogy indult meg a missziómunka tulajdonképpen:
Csordás Lőrinc vagy Szűcs Ádám által?
Írásbeli emlékek híján, nem tudjuk
biztosan. De nagyon valószínűnek tartjuk, hogy
Csordás Lőrinc bibliaárus és Szűcs
Ádám prédikátor 1912-ben megindult
együttes missziómunkája folytán. Ebben az
évben találkozott össze és egyesült a
két missziómunka.
Csordás
Lőrinc bibliaárusról tudnunk kell, hogy Bibliáival
nagy területeket bejárt és mindenütt, ahol
Bibliát kínált megvételre az
evangéliumot is hirdette. Így nem tévedünk,
ha azt mondjuk, hogy tulajdonképpen a szatmári baptista
missziót kihangsúlyozottabban, mint más helyeken,
a Biblia terjesztése segítette elő. "Mert Istennek
beszéde élő és ható és
élesebb minden kétélű fegyvernél és
elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek
és velőknek megoszlásáig és
megítéli a gondolatokat és a szívnek
indulatait" (Zsidók 4, 12).
Csordás
Lőrinc az első világháborúban a frontra került, ahol hamarosan
hadifogoly lett. De a háború után a fogságból hazakerülve
ismét Szatmáron találjuk, mint bibliaárust.
Hogy
milyen fáradhatatlan volt ebben az áldott munkában, arról
a Brit és Külföldi Bibliatársulat hivatalos folyóirata,
a "The Bible in the World" is megemlékezik ("Szeretet"
1923/9. sz. 13. old.)
Amikor
Csordás Lőrinc 1923-ban egyszer Kolozsváron járt,
az ott megjelenő "Keleti Újság" című haladó
szellemű napilap tudósítójának
interjút adott a baptisták helyzetéről.
Legyen
áldott az Úr az ilyen fáradhatatlan munkásokért!
Csordás
Lőrinc neve mellett feltétlenül meg kell emlékezni
Szűcs Ádám vámospércsi
prédikátorról, aki a Szatmárnémeti
gyülekezetnek is prédikátora lett, minthogy az első
években gyülekezetünk a vámospércsi
körzethez tarozott.
Mint
már említettük Szűcs Ádám 1912-ben
merített be először szatmárnémeti lakost. A
következő évben 1913-ban már több
szatmárit is bemerített, mint Réz
Sándorné, Horváth Zsuzsanna (a későbbi
Erdei Ferencné), Hegyessi Józsefné, Kiss
Károly, és mások. Ez már jelentős
számú baptista közösség. Vagy ebben az
évben vagy a következőben szerveződött hivatalos
gyülekezetté. Ugyanis a következő, 1914-es
évben újabb szatmáriakat merített be,
közöttük Hegyessi Józsefet és Erdei
Ferencet is.
A
közben kitört első világháború miatt sok baptista ifjúnak
hadba kellett vonulnia. A Békehírnök tudósít róla, hogy
1915-ben be kellett vonulnia Csordás Lőrincnek, Fazekas
Ferencnek, Nagy Pálnak, akik 7 családtagot hagytak otthon.
A
szatmárnémeti gyülekezet alapító
tagjai között ott találjuk Pósán
Györgynét, Csordás Lőrincet, Horváth
Zsuzsannát, Kiss Károlyt, Fazekas Ferencet, Erdei
Ferencet, Nagy Pált, Horváth Erzsébetet, Hegyessi
Józsefnét és másokat.
Az
immár megalakult gyülekezetnek, mert közben kitört az
első világháború, nagy nehézségekkel kellett megküzdenie.
Sokszor egyetlen férfi sem volt összejöveteleken. De a
testvérnők gyermekeikkel jelen voltak az istentiszteleteken.
Mindezen nehézségek ellenére a gyülekezet létszámban is
gyarapodott.
1917-ben
többek között Nagy Józsefnét
merítette be Szűcs Ádám, aki az általunk
ismert "Lilla néni" volt. Mint az imaház
gondozója, utolsó éveiben az
imaháznál is lakott (ő készítette a majdnem
máig is használt úrvacsorai terítőket).
Szűcs Ádám 1917-ben egy házaspárt is
bemerített. A következő évben, 1918-ban mennyegzői
ünnepély volt a szatmárnémeti
gyülekezetben, ahol, mint vendégprédikátor
jelen volt Csopják Attila is. Az eseményről korabeli
fénykép tanúskodik. Ugyanebben az évben
újabb négy szatmárit merített be Szűcs
Ádám Érmihályfalván.
Hogy
a gyülekezet első prédikátora, Szűcs
Ádám milyen áldott munkát végzett,
azt természetesen most nem tudjuk felmérni. Annyit
mégis tudunk róla, hogy az első
világháború idején - a sok-sok
nehézség ellenére - hűségesen
pásztorolta a rábízott vámospércsi
körzet gyülekezeteit: Vámospércset,
Érszakácsit, Érmihályfalvát,
Csengert, Szatmárnémetit,
Színérváralját, Avasújvárost.
A szatmári gyülekezetet 1918 végéig
pásztorolta.
A
szatmárnémeti gyülekezet első összejövetelei a Dobó utcában
voltak a Hegyessi József házában. Ezt követően a Boros
Bálint utcában a Farkas János házában gyűltek össze, majd
Horváth Sándorné házában a Darai út 18. szám alatt.
A
gyülekezet első korszaka az 1918-as esztendővel lezárult.
Mivel Szűcs Ádám Magyarországon, Vámospércsen maradt,
nem látogathatta többet a szatmárnémeti gyülekezetet.
A
Szatmárnémeti Baptista Gyülekezet a két
világháború között
Ha
a lelkipásztornak el is kellett távoznia, az Úr nem hagyta
el a gyülekezetet a háború után sem, sőt tovább gyarapította,
erősítette. 1919-től a bihari származású V. Nagy Lajos
lesz a gyülekezet pásztora.
Ekkor
volt már olyan létszámú a gyülekezet,
miszerint a Szentvér utcában házhelyet
vásárolhatott, hogy arra imaházat
építsen. Erre igen nagy szükség volt. Igaz,
hogy a hely igen gidres-gödrös volt, tövisbokrok
éktelenkedtek rajta, de a szorgalmas testvérek hamar
rendbe hozták és a hátsó részben
házat építettek reá. A testvérek az
imaházépítés tekintetében igen
áldozatkészek voltak, de
áldozatkészségük más területen is
megmutatkozott. Többek között az egyik testvér a
világháborúban összekuporgatott
pénzecskéjéből vásárolt a
gyülekezetnek harmóniumot.
A
világháború végéig még a
szatmáriakat más helységekben
merítették be, de 1921-ben már
Szatmárnémetiben is van bemerítés, amelyet
id. Nagy Mihály végzett. 1922-ben V. Nagy Lajos a Szamos
vizében hat lelket merített be, ugyancsak
Szatmáron.
Az
1923-as év is igen jelentős a szatmárnémeti
gyülekezet életében. Ez év
szeptemberében Ary Borbála nyolc társával
magalakija az "Erzsébet" nevű leánykört. A
leánykör avatási ünnepélyén jelen
volt Körösi Béla Bihardiószegről, aki ezen
túl igen gyakori vendége lett a
szatmárnémeti gyülekezetnek. A megalakult
leánykör célja: segíteni a
szegényeken, a szenvedőkön. Az évek folyamán
ennek a feladatnak eleget is tett, sőt nemcsak ennyit. Fel van jegyezve
róluk, hogy kézimunka-készítéssel
összegyűjtöttek 10.000 (tízezer) lejt amelyért
tízezer téglát vásároltak az
imaház felépítéséhez. De
megható volt az áldozatkészsége az
imaház-építésben Erdei családnak is.
A
gyülekezet ezekben az években Szatmáron
kívül is missziózott: Erdőszádán,
Nagykárolyban, Domahídán, aminek meg is lett az
eredménye, mert 1923-ban Erdőszádán volt
bemerítés, 1924-ben pedig egy Szatmáron tartott
bemerítési ünnepélyen bemerítkezett
egy-egy személy Nagykárolyból és
Domahídáról is.
Az
1923-ban megalakult "Erzsébet" leánykör évről-évre
rendezett ünnepélyt sorsolással egybekötve, a legtöbb
esetben kézimunkákat sorsolva ki. Ez ünnepélyek nagyban
emelték a gyülekezet lelki buzgóságát.
1924
végén a gyülekezet addigi lelkipásztora, V. Nagy Lajos
elbúcsúzott a gyülekezettől és 1925-től Balázs András
érmihályfalvi prédikátor lett a gyülekezet pásztora.
Balázs
András mindössze négy évig munkálkodott Szatmáron, de
minden évben volt bemerítés, sőt 1925-ben két alkalommal
is. Amikor 1926-ban végzett bemerítést, a bemerítettek
között voltak nagykárolyiak és kaplonyiak is.
Ezekben
az években, míg Brassóba nem
költözött, majd Brassóból való
hazaköltözése után is nagyon áldott
munkát végzett a gyülekezetünkben
Kudelász Nándor testvér. Sokrétű
tehetséggel megáldott férfiú volt. A
gyülekezet első énekkarát, melyet a
nagyváradi Tóth Dániel tv. alakított,
Kudelász testvér irányította tovább.
Költeményei, elbeszélései révén
nem csak Szatmáron volt ismert, hanem egész
Erdélyszerte. Versei, elbeszélései
különösen az "Üdv Üzenete" c.
folyóiratban jelentek meg. De legjobban nem is
tehetségével tűnt ki, hanem szeretetteljes hivő
életével. Általa alakult meg 1924 vagy 1925-ben a
"Sámuel" férfikör, melynek elnöke lett.
Több éven keresztül volt a gyülekezet helyi
felelőse (gyülekezetvezető) is. Halála után,
költeménnyel emlékezett meg róla Gizella nevű
leánya.
1928-ban
a gyülekezetben vegyes zenekar is alakult.
1928
decemberében Balázs András lelkipásztornak - aki addig
szép munkát végzett - sajnálatos módon le kellett mondania.
V.
Nagy Lajos testvér, bár idős ember, de ő veszi át újra
a gyülekezet pásztorlását 1929-től 1932-ig.
1930
pünkösd másodnapján V. Nagy Lajos
testvér a városi uszodában 5 lelket
merített be, akiknek nagyobbik része kiskolcsi volt.
Tehát a szatmári gyülekezet missziója
nyomán, Kiskolcson 1930-ban gyülekezet létesült.
1931-ben
Papp Károly utazómisziónárus
Szatmáron evangélizációs és
hitmélyítő előadásokat tartott. Ugyancsak 1931
húsvét másodnapján a Sámuel
férfikör rendezett ünnepélyt Kudelász
Nándor gyülekezetvezető
irányításával, amely alkalommal
tombolasorsolás is volt. A befolyt összeget a
szegények megsegítésére
fordították. Fel van jegyezve az is, hogy ezen
ünnepélyen V. Nagy Lajos lelkipásztor 1Sám
7,12 alapján prédikált.
1932-ben
V. Nagy Lajos lelkipásztor már 70 éves. Helyét átadja
Simon János testvérnek, akit 1932 húsvétján a szatmári
gyülekezetben lelkipásztorrá avatnak. A prédikátoravatást
Lajos Vilmos aradi lelkipásztor végezte.
Már
a húszas évek végén
nyilvánvalóvá vált, hogy a Szentvér
utcai imaház nem megfelelő mert kicsi is, távol is esik a
központtól.
A
gyülekezet tagjai központibb fekvésű helyen, a
Mátyás király (L. Rebreanu) utca 55. szám
alatt telket vásároltak, ahová később
nagyobb befogadóképességű imaházat
építettek, tágas lelkipásztori
lakással együtt. Az imateremnek
bemerítőmedencéje is volt. Az
imaházépítésre sokan adakoztak
távolabbi vidékek gyülekezeteiből is, többek
közt a Bihar megyei Micskéről, a Kolozs megyei
Kiskapusról, Magyarvalkóról, a még
távolabbi Déváról, Brassóból,
a háromszéki Csernátonból Ilonka
Mihály, stb. Természetesen az Erzsébet
leánykör is igen lelkesen kivette részét a
gyűjtésből.
Az
új, tágas imaház 1936 november 15-én
nyitották meg, amikor Molnár Károly, a
romániai magyar baptisták vezetője 1Móz 28,11-22
alapján Jákob bételi álmáról
prédikált. Az új imaházban a következő
ünnepély alig néhány héttel
később, karácsonyban volt, amikor az imaház
medencéjében három lelket merítettek be.
Az
1937. év első napja is ünnepéllyel kezdődött: kettős mennyegzői
ünnepély volt, amikor a Csetnek ikrek, Juliska és Rózsika
mentek férjhez. A Csetnek családról itt annyit kell megemlítenünk,
hogy ebben a családban a leányok bátyja, Csetnek József
tért meg leghamarább, 1928-ban. Azután a gyülekezet tagja
lett Csetnek testvér édesanyja és az itt említett leányok
is. Csetnek testvér igen sok éven át, több rendben volt
gyülekezeti elöljáró (vezető) is.
A
lelki munka ezekben az években szépen haladt az új, tágas
imaházban.
Egy
idő után azonban a Sátán munkája is
megzavarta a gyülekezetet. Az egyik nagyravágyó
gyülekezeti tag - ki tehetséges szájhős volt -
lázadást szított a lelkipásztor és a
gyülekezet élenjáró tagjai ellen.
Lázadásával magával rántott kb. 20
személyt, akikkel külön összejöveteleket
tartott a saját házánál. Majd megunva a
velük való foglalkozást, ezeket a tagokat
visszavezette a gyülekezetbe, de ő maga véglegesen
szakított a hívő élettel, elő is vette újra
a cigarettát és borospoharat is. Néhány
évvel ezelőtt ugyan eljött egyszer ez az ember a
gyülekezet pásztorához, az volt a
kívánsága, hogy újra a gyülekezet
tagja legyen, de olyan feltétellel, hogy az összes
általa kárhoztatott testvéreket jelentsük ki
bűnösnek, őt magát pedig mondjuk ki igaznak. A
lelkipásztor azt válaszolta neki, hogy ez a
gyülekezet a bűnösöké, nem az olyan
igazaké, mint ő, hiszen Jézus Krisztus is nem az
igazakért, hanem a bűnösökért halt meg.
Minden
bajok ellenére az Úr nem hagyta el az Ő népét, a negyvenes
évektől újra fejlődni kezdett a gyülekezet, bár közben
kitört a második világháború.
Mivel
időközben Simon János lelkipásztor lemondott, szükségessé
vált új lelkipásztor meghívása.
1943
októberében hálaadó ünnepélye
volt a gyülekezetnek, amelyre meghívták Dobner
Béla Jenő derecskei, valamint Kiszely Ferenc debreceni
prédikátort és a debreceni gyülekezet
ének- és zenekarát. Ezt követően még
ebben az évben a gyülekezet pásztorává
választotta Dobner Béla Jenő testvért.
Közben
dúlt a második világháború nagy
pusztításokat végezve. Szatmár
városa különösen ki volt téve a
háború borzalmainak.
1944-ben
egy szőnyegbombázás alkalmával borzalmas
telitalálat érte az alig néhány
évvel azelőtt épült imaházat, amely
aztán használhatatlan romhalmazzá vált.
Erről és a következő évekről emlékezik meg
egy rövid beszámolójában Kudelász
testvér leánya, Izabella, aki itt élte át a
háború borzalmait:
"Szatmárnémetiben
laktunk (a Kudelász család) a súlyos
háborús idő alatt is. Lelkipásztorunk id. Dobner
Béla volt, akit igen szerettünk. Ifjúságunk
és talán az egész gyülekezetünk tele
tűzzel, lelkesedéssel imádkoztunk és dolgoztunk,
úgy lelkileg, mint testileg. Én is, mint akkori
ifjú, sokszor úgy éreztem, talán nem is a
földön járok. Ezt megérezték a
kívülállók is. A nagy
bombázások idején mindenki félt,
reszketett, mi baptista fiatalok nem féltünk, mi tudtuk,
hogy nekünk élő Istenünk van, aki meg tud menteni a
halál torkából is. A légó
pincében hozzánk bújtak, akik féltek,
érezték, hogy nekünk csodatevő Istenünk van.
Nem is esett rajtunk még egy karcolás sem. Az
imaházunkat lebombázták, de az imaház
udvarán lakóknak nem esett
bántódásuk. Majd bérelt imaházunk
lett, amelyet a gyülekezet a későbbiekben
megvásárolt és még későbben
át is alakított.
Harminc
év után elmentem megnézni az akkori
imaházunkat és testvéreimet. A régiekből
már kevesen vannak, de a felújított
imaházat ismét tele és élettel megtelve
találtam. Ó, vajha a régi tűz újra
lángra lobbanna bennem, bennünk és
szétperzselné, ami még nem krisztusi és
csak az maradna meg, ami Istennek is tetszik. Nehéz, de
szép idők voltak! Lélekben
gazdagabbak voltunk, mint most, akkor csak egy-két ruhánk
volt, de sok lelki kincsünk. Ma fordítva van. De van reménységünk,
hogy az Élet Könyvében a nevünk ott áll."
A
gyülekezet a második világháború után
1944-ben,
bár az imaház a háború
áldozatává lett, az Úr mégsem hagyta
el az ő népét. 1945-ben a mostani helyen, az
István tér (jelenleg P-ta Eroilor Revolutiei) 9.
szám alatt imatermet béreltek testvéreink.
Dobner
Béla testvér a háború után 1949-ig
pásztorolta a gyülekezetet. Ebben az időben a sok
nehézség ellenére is élénk
gyülekezeti élet folyt. Dobner testvérről meg kell
említenünk, hogy a legnehezebb időkben is mindig
bátran szembenézett a nehézségekkel
és ahol csak tudott, mindenütt segített a
bajbajutottakon. Tudott dolog, hogy élete
kockáztatásával is vállalta az
üldözött zsidók rejtegetését
ameddig csak tudta. Neki kellett vállalnia a romba dőlt
imaház után az Úr nyája
legeltetését és őrzését. Dobner
testvérnek és családjának 1949-ben a
gyülekezetből végleg távoznia kellett
Magyarországra, mivel magyar állampolgár volt.
Dobner
testvér távozásával, a gyülekezet 1950-ben Szilágyi Antalt,
az érmihályfalvi körzet lelkipásztorát hívta meg, aki
a meghívást elfogadta.
1952-ben
a gyülekezet tagjainak az volt az óhaja, hogy az addig
bérelt imaházat megvásárolja. A
tulajdonosok előbb elutasították ezt az ajánlatot,
de később hajlandók voltak tárgyalni ebben az
ügyben. Így aztán 1953-ban létrejött az
adásvételi szerződés és az István
tér 9. szám alatti imaház, valamint a telken levő
melléképület a gyülekezet
tulajdonává lett.
Az
Úr itt is megmutatta, hogy nagyon kegyelmes az Ő népéhez.
Az imaházra igen nagy szükség is volt, mert a gyülekezet
taglétszáma igen gyorsan kezdett növekedni azáltal is,
hogy többen vidékről költöztek be a városba baptista testvérek.
Az
imaház vásárlásánál a
hivatalos ügyek intézésében Szilágyi
Antalnak nagy mértékben segítségére
volt Medgyesi Jenő testvér.
1956-ban,
mivel a taglétszám lehetővé tette, a
gyülekezetnek az volt az óhaja, hogy kiváljon az
érmihályfalvi körzetből, külön
lelkipásztort hívjon, csak a helybeli gyülekezet
számára. A körzetből való
kiválás meg is történt és ideiglenesen
a gyülekezet pásztorlását
Szívós Mihály testvér vette át,
míg a gyülekezet szemináriumot végzett
pásztort hívhatott meg. Már 1956 előtt a
gyülekezet többszöri vendége volt, mint
szeminarista hallgató Megyesi József, 1956-57-ben Bartha
István, 1957-58-ban Antal István. Ebben az időben
szeminaristáknak egy népes csoportja is volt egy
alkalommal kiszállása Bokor Barnabás
testvér vezetésével. Bokor Barnabás
testvérről, aki a Nagyváradi Magyar Baptista
Gyülekezet lelkipásztora volt, meg kell
említenünk, hogy mint a Nagyváradi Magyar
Hitközség elnöke gyakran volt a gyülekezet
vendége és sokszor volt a gyülekezet
segítségére hivatalos és lelki ügyek
intézésében.
Meg
kell említenünk azt is, hogy 1956-ban vonószenekar alakult
Bokor testvérnő irányítása mellett.
A
gyülekezet 1958-ban Antal Istvánt hívja meg prédikátornak,
ki a szeminárium utolsó éves hallgatója volt. Még ebben
az évben lelkipásztorrá avatja Bokor Barnabás testvér
a szatmári gyülekezetben. Antal István testvér azonban
nem sok idő múlva lemond a lelkipásztori szolgálatról
és zenei pályán helyezkedik el.
1959-ben
újból Szilágyi Antal testvér
pásztorolja a gyülekezetet további 10 éven
át nyugdíjba vonulásáig, 1969 január
elsejéig.
Ebben
az időben is növekedett állandóan a gyülekezet taglétszáma,
gyakran voltak alámerítések.
A
második világháború után 1969-ig a következő testvérek
voltak a gyülekezet felelősei: Csetnek József, Bartók
Béla, Medgyesi Jenő, Erdei B. Kálmán.
Az
énekkar vezetői ebben az időszakban: Virágh József, Ács
Géza, …
Külön
meg kell emlékeznünk a vasárnapi iskolás
gyermekek lelki neveléséről. Igen hasznos munkát
végeztek ezen a téren Csetnek Józsefné,
Erdei Kálmánné és Major
Zoltánné.
1969
január elsején a gyülekezet Bartha Istvánt, a
bánffyhunyadi gyülekezet és körzet
prédikátorát választja
pásztorává, akinek a beiktatása 1969
őszén történt Szilágyi Antal testvér
jelenlétében.
Amikor
Bartha István testvér a gyülekezet pásztorlását átvette,
a taglétszám 107 személy volt, akik között volt 20-25
román ajkú testvér is.
1970-ben
ismét szomorú esemény történt.
Borzalmas árvíz pusztított Szatmáron, a
város nagy része víz alá került. Sok
gyülekezeti tagnak a háza összeomlott. A szennyes
ár behatolt az imaház udvarára és a
lelkipásztori lakásba is. De a veszteséget az
Úr hamarosan kárpótolta. Az állam
segítségre sietett az
árvízkárosultaknak és az
árvízkárosult testvéreink is hamarosan
visszaépíthették házaikat. A város
az újjáépítés után szebb
lett, mint valaha. Árvízkárosult
testvéreink megsegítésében
külföldi hittestvéreink is részt
vállaltak. Egyike volt azon testvéreknek, aki
Szatmár városának és a baptistáknak
segítséget hozott, Macher János
nyugat-németországi lelkipásztor, a másik
Baum Robert, svájci műépítész
testvér.
Mivel
az árvíz alkalmával az imaház
épülete is kárt szenvedett, engedélyt kaptunk
a lelkipásztori lakás és imaház
megjavításához. Az imaház
megjavításával 1972-re készültünk
el, miután az szebb és tágasabb is lett.
Mivel
az Úr állandóan szaporította a
gyülekezet taglétszámát, így a
román testvérek taglétszámát is,
románajkú testvéreink között
felmerült az óhaj, hogy kiválva a nagy
gyülekezetből, román nyelvű gyülekezetet
alakítsanak.
Előbb
a helyi gyülekezet termében tartottak külön
román nyelvű összejöveteleket, majd a
Vallásügyi Osztály
hozzájárulásával kiváltak a nagy
gyülekezetből, önálló román nyelvű
gyülekezetté alakultak.
Így
lett az 1973-as év fontos dátum a gyülekezet életében:
ünnepélyes keretek között ekkor történt a román nyelvű
gyülekezet megalakulása a Scanteii (jelenleg Ioan Slavici)
utca 30. szám alatt.
A
Szatmárnémeti Román Baptista Gyülekezet hivatalos megnyitásakor
jelen volt Gergely Dumitru testvér, a Nagyváradi Hitközség
akkori elnöke. A helyben maradt magyar gyülekezet tagjai
igen nagy összeggel (30.000 lejjel) járultak hozzá, hogy
román testvéreink saját imaházhoz jussanak. A román nyelvű
gyülekezet az alakuláskor kb. 50 taggal rendelkezett.
Az önállóvá lett gyülekezet első lelkipásztora Ilies János
volt.
A
szétválás nem azt jelentette, hogy a két gyülekezetnek
nincs többé köze egymáshoz. A lelki kapcsolat a két gyülekezet
között mindig megvolt.
A
szétválás nyomán a magyar gyülekezet
taglétszáma, bár megcsappant, de hamarosan
pótlódott más tagokkal, néhány
év múlva a taglétszám több, mint 200
lett a gyermekeken és hozzátartozókon
kívül.
Bár
a lelkipásztort és a gyülekezetet belülről is,
kívülről is sok megpróbáltatás
érte, a gyülekezet mégis nagymértékben
erősödött, sőt az ifjak között 1976-ban
nagyméretű lelki ébredés indult meg, amely
magával ragadta a gyülekezetet.
Szükségessé is vált az imaház
nagyméretű átalakítása, hogy az
eddiginél sokkal tágasabb imateremhez jussunk.
Az
Úr külön kegyelme volt, hogy a következő
évben engedélyt kaptunk az imaház
nagyszabású
újjáépítéséhez és
korszerű pásztori lakás
építéséhez.
1977
nyarán nagy áldozatkészséggel és
lelkesedéssel megindult a nagy
újjáépítő munka. Az imaház udvara
építőteleppé vált. Amíg az
újjáépítési munkálatok
folytak, összejöveteleinket román testvéreink
imatermében tartottuk a Scanteii utca 30. szám alatt.
A
következő év, 1978 végére a
lelkipásztori lakás még nem készült
el, de az újjáépült imaházat
már megnyithattuk ünnepélyes
körülmények között. A megnyitási
ünnepélyen jelen voltak a Hitközség
képviselői Tane Aurel és Bodor Sándor
testvérek, valamint a Baptista Unió főtitkára,
Pavel Barbatei testvér. A következő évben
elkészült a lelkipásztori lakás is.
Az
építkezések befejezése után
elmondhattuk, hogy az Úr különösen kegyelmes volt
hozzánk, mert a tervezettnél hamarabb fejezhettük be
a munkát, - és ami különösen fontos -
adósságmentesen. Külső segítséget az
építéshez nem sokat kaphattunk, mivel éppen
abban az időben épült a kolozsvári testvérek
imaháza és oda nagyobb szükség volt
segítséget nyújtani. Mégis
hálásak vagyunk az Úrnak a kívülről
kapott segítségekért is.
A
következő évben, 1979-ben voltak szép eredményeink az
ifjak munkája területén. Mint máskor is minden évben,
ekkor is volt bemerítési ünnepély, immár az új bemerítő
medencében kilenc fehér ruhást merítettünk be.
De
a pozitív eredmények mellett negatív
jelenségek is megmutatkoztak. Némelyek keményen
bírálták a lelkipásztor és
bizottság munkáját. A bírálat, ha
megalapozott, szükséges, amit a lelkipásztornak
és bizottságnak is el kell fogadnia. Hogy mennyire voltak
e bírálatok megalapozottak, az nem a
bírálatot ért lelkipásztor feladata. Az is
tény viszont, hogy a lelkipásztor címére
ebben az időben fenyegető levelek érkeztek, amelyekben
követelték a lelkipásztor azonnali
távozását. Sőt egy éjszaka valaki behatolt
az imaház udvarára és meggyújtotta a
pásztori lakást. De az Úr csodálatos
beavatkozása folytán a tűz elaludt, mielőtt a
tűzoltók kiszálltak volna.
Sajnálatos
módon 1980 januárjában kb. 20 gyülekezeti tag elhagyta
a gyülekezetet és a román gyülekezetbe ment át. Ez a gyülekezeti
tagok 10 százalékát jelentette. Hogy ebben az ügyben a
lelkipásztor és a bizottság volt-e bűnös, azt is hadd
döntsék el mások. Egy bizonyos, hogy az eltávozott testvérek
néhány év múlva, bocsánatot kérve a gyülekezettől, mind
visszajöttek. A gyülekezet és a lelkipásztor örömmel fogadta
vissza testvéreinket és azóta együtt munkálkodunk velük
teljes egyetértésben. A gyülekezet lelkipásztora úgy véli,
ha őnála is az összes gyülekezeti tagoknál is több lett
volna a testvéri szeretet, eltávozott testvéreinket is
beleértve, ez nem következett volna be. De ha történelmi
tény, hogy ez megtörtént, az is történelmi tény, hogy
ez az eset már a múlté.
Nyilvánvaló
tény, hogy az Úr a bajok ellenére sem hagyta el a
gyülekezetet. 1980 óta is minden évben volt
bemerítés, sokszor voltak áldásos
ünnepélyek. Két alkalommal voltak nagy
létszámú külföldi vendégeink is.
A
gyülekezetnek jelenleg (1987-ben) 230 úrvacsorázó tagja
van, gyermekeinkkel, hozzátartozóinkkal együtt több, mint
350-en vagyunk. Az énekkar létszáma jelenleg 60 személy.
Az utolsó két évtizedben karvezetők voltak a következő
testvérek: Erdei Béla, ifj. Bálint Kálmán, Medgyesi Jenő,
Bálint Vilmos, Kasza Mihály.
A
pengetős zenekart 1970-ben alakult Krisán György testvér
irányítása mellett. A zenekar vezetői voltak: Erdei Béla,
Kiss Pál, Kiss Mózes. Jelenleg karvezetők: Erdei Béla,
Kiss Pál, ifj. Kovács József.
Fúvós
zenekar is alakult 1980-ban Bódis Mihály testvér
irányításával. A fúvószenekar
vezetői: Szabó József és Kiss Frigyes
testvérek.
1969-től
vasárnapi iskola tanítók voltak: Bartha Istvánné, Major
Zoltánné. Jelenleg vasárnapi iskolai tanítók: Balajti
Imréné, Baricsán Istvánné, Balla Éva.
1969-től
gyülekezetvezetői szolgálattal sorrendben a következő
testvérek voltak megválasztva: Erdei B. Kálmán, Csetnek
József, Baricsán István és id. Cserés János.
A
gyülekezetnek 75 éves története folyamán felavatott munkásai
(diakónusok, vagy gyülekezeti vének) a lelkipásztorokon
kívül nem voltak. A gyülekezet ezt nem tartotta szükségesnek,
de úgy véljük, erre szükség lett volna, sőt szükség van
most is.
Ez
a krónika nem teljes, de hisszük, hogy a következő jubileumra
a következő lelkipásztor még több adat alapján teljesebb
krónikát készíthet.
Mindezen
adatokat figyelembe véve azt hihetné valaki, mivelhogy
az Úr valóban kegyelmes volt hozzánk, a gyülekezet lelki
színvonala megfelelő. Meg vagyok győződve arról, hogy
igen nagy szükség van lelki megújulásra, hogy valóban
az Úr is meg legyen elégedve velünk.
Sok
területen még szükség van arra, hogy
helyreállítson az Úr és
megszabadítson a még meglévő
gyengeségeinktől, bűneinktől. Ezért az óhajunk az,
ami a zsoltáros óhaja is volt egy alkalommal: "URam, Seregek Istene, újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!" (Zsolt
80,20)
|