zenehallgatas

 

 

 

 

 

 

       
Bartha István:
A Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet története

 


A szöveg letöltése rtf formátumban(50 kB)

A szöveg letöltése pdf formátumban (2,1 MB)
- nyomtatható füzet, fényképekkel

A történelmi írás a gyülekezet fennállásának 75. évfordulójára készült 1987-ben.
A szövegnek az első fele megjelent (kispéldányszámú) nyomtatásban is a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet lapjában 1993. november - 1994. április között - a városunkat ismertető bevezető módosításával (és még néhány apró módosítással). Az alábbiakban a teljes szöveg olvasható, az első fejezet módosított változatával.

 

Néhány szót Szatmárnémetiről


Szatmárnémeti több mint ezer éves város. A város helyén régen földvár állott. Szatmár "Castrum Zotmar" megnevezése a X. századból származik. Gizella királynő e földvár mellé németekből álló falut telepítetett, Németi néven. Mind a vár, mind a város neve török eredetű magyar személynevekből alakult ki a korai magyar középkorban (valószínű az első várispán nevéből).
Régi okmányokban a város neve nagyon sokszor "Szakmár" változatban fordul elő.

A vár és vidéke a tatárjárás idején elpusztult, de IV. Béla idejében újratelepült.

A történelem folyamán Szatmárnémeti sok megpróbáltatáson ment át.

A reformáció idejében a város magyar lakossága reformátussá lett, de az ezt követő ellenreformáció óta ismét a katolikusok vannak túlsúlyban. A második világháborúig igen nagy létszámban éltek izraeliták is a városban. Az ide letelepült román lakosság többsége görögkeleti vallású, de igen sokan vannak görög katolikusok is. A felsorolt vallásokon kívül a Romániában ismert keresztyén vallásfelekezetek közül majdnem mindegyiknek vannak követői kisebb nagyobb lélekszámban.
Így megtalálhatók a baptisták is.

 

A mai baptisták és azok szellemi elődei

A BAPTISTA (bemerített) szó a görög "baptizo", "baptisma" szóbol ered, mely magyarul bemerítést jelent. E megnevezés a kívülállóktól ragadt rá a baptistákra, mert felnőtt korukban keresztelkednek, úgynevezett bemerítéssel.

A tulajdonképpeni mai Baptista Egyház 1608-ban vette kezdetét Angliában, de szellemi elődeik mindig voltak, Keresztelő (Bemeritő) János óta különböző elnevezések alatt.

A baptisták szellemi elődeinek tekinthetők a PAULICIÁNUSOK a keresztyénség első századaiban, mivel nagyjából ugyanazokat a hitelveket vallották, mint az első keresztyének és a mai baptisták. (A bemerítést is ugyanúgy gyakorolták). A pauliciánusok főként a Bizánci Birodalom területén terjedtek el. A későbbi századokban a BOGUMILOK (Isten Barátai) vallották majdnem ugyanazt, amit a mai baptista hivők. Ezek is főleg a Bizánci Birodalom területén éltek de tanításaik Magyarország területére is elhatottak.

Már jóval a reformáció előtti századokban Franciaország területén éltek az ALBIGENSEK, Olaszországban a VALDENSEK, akik szintén ezen hitelveket vallották, a bemerítést is úgy gyakorolták, mint a baptisták.

A reformáció előtt már, de különösen a reformáció idején Nyugat és Közép-Európában az ANABAPTISTÁK éltek nagy számban, akik már a mai baptisták közvetlen szellemi elődeinek tekinthetők.

Anabaptisták éltek hazánkban is. Sőt, a felvidék nagy reformátora, Fischer András, ki hitéért 1540-ben mártírhalált halt hamarabb munkálkodott, mint a kálvinista reformátorok. Az anabaptisták már a 16. században, Erdélyben is megtalálhatók.

Az akkor élő Heltai Gáspár ír ellenük vitairatot. Erdély egyik legnagyobb reformátora Dávid Ferenc is később felnőtt keresztség (baptizálás) szükségességét vallotta, ami miatt Déva várába zárták. Ott is halt meg.

Külön említést érdemel hogy Bethlen Gábor idejében 1621-től a Gyulafehérvár melletti Alvincen nagy anabaptista kolónia, úgynevezett Haushaben volt, akik 1622-ben a Kolozsvári Országgyűlés határozata alapján, a fejedelem aláírásával kiváltságlevelet kaptak vallásuk szabad gyakorlására. Ilyen, törvény által védett szabad vallásgyakorlata az anabaptistáknak addig még nem volt. Sőt, különösen a 16. században Európa-szerte olyan üldözést indítottak az anabaptisták ellen, hogy sok ezren mártírhalált haltak. Somogyi Imre méltán nevezi az anabaptisták közösségét mártír egyháznak. Az alvinci anabaptista kolónia fennmaradt 150 éven át Mária Terézia idejéig.

Romániában modern baptista gyülekezet Bukarestben alakult elsőként 1856-ban. 1875 óta Kornya Mihály és társai munkálkodása folytán baptista gyülekezetek alakulnak ki Bihar, majd Arad, Temes, Kolozs, Szilágy megyékben, később, a múlt század végétől egész Erdély-szerte.

 

A szatmári baptizmus kezdete

Kornya Mihály és társai egyszerű parasztprédikátorok voltak, de olyan eredményesen munkálkodtak, hogy a század végére eljutottak az ige üzenetével a Nagyváradtól északra fekvő területekre is. Századunk elején (a XX. század értendő) nagy létszámú baptista gyülekezet volt Bihardiószegen, Székelyhídon, Érmihályfalván és Érszakácsiban. E helységek már közel vannak Szatmárnémeti városához.

A szatmári baptizmus kezdetének minden mozzanatáról nincsenek elegendő adataink. A legrégebbi anyakönyvek, jegyzőkönyvek nincsenek meg. A gyülekezet legelső tagjai is mind az Úrnál vannak már. Évekkel ezelőtt még úgy tudtuk, hogy a gyülekezet 1916-ban alakult, de megfeszített kutatómunka után kiderült, hogy néhány évvel korábban alakult a gyülekezet. A második világháború alatt az imaházat bombatalálat érte és ezek a fontos iratok is megsemmisültek. E téren végzett kutatómunkában segítségünkre voltak a Békehírnök című folyóirat 1918-ig megjelenő számai, egy régebbi anyakönyv, valamint Szilágy Antal volt lelkipásztor feljegyzései. Természetesen, ha újabb hiteles adatok birtokába jutunk, eddigi ismereteinket gazdagítani fogják.

E meglévő források birtokában a szatmári baptizmus kezdetéről a következőket mondhatjuk. Egy, a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet birtokában levő régi anyakönyv tanúsága szerint, 1907-ben, Székelyhídon Szabó Sándor lelkipásztor alámerített (baptizált) egy szatmári születésű Pósán Györgyné nevű görög-katolikus vallású özvegyasszonyt. De mivel ez elszigetelt jelenség és ennek nincs töretlen folytatása, nem vehetjük a szatmári baptizmus kezdetének az 1907-es évet.

Tudomásunk van arról is, ugyancsak az említett anyakönyv alapján, hogy 1910-ben egy közvetlen Szatmárnémeti melletti, éspedig darai lakost, névszerint Fazekas Józsefet is alámerítette Szabó Sándor Vámospércsen. Ezzel valószínűleg elkezdődhettek baptista missziós jellegű, kisebb házi összejövetelek. Az említett folyóirat, a Békehírnök egyik számában olvastuk, hogy már 1911-ben Szatmáron lakott egy Csordás Lőrinc nevű baptista vallású bibliaárus. Annyi bizonyos, hogy a missziómunka valamilyen formában megindult Csordás Lőrinc bibliaárusítása és missziója nyomán.

Az 1912-es esztendő a szatmári baptista misszió szempontjából döntő jelentőségű. 1912 pünkösd másodnapján, a Békehírnök híradása alapján Vámospércsen Szűcs Ádám lelkipásztor alámerített 22 személyt, akik között szatmári lakos is volt. Ugyancsak tudósítás van arról, hogy 1912-ben tartott nagyváradi új baptista imaház megnyitási ünnepélyén Szatmárról is voltak baptisták.

Ezen biztos adatokra támaszkodva tehát a szatmári baptizmus kezdetét 1912-re tehetjük, mert a most elkezdődött szaporodás töretlenül folytatódott napjainkig.

De hogy indult meg a missziómunka tulajdonképpen: Csordás Lőrinc vagy Szűcs Ádám által? Írásbeli emlékek híján, nem tudjuk biztosan. De nagyon valószínűnek tartjuk, hogy Csordás Lőrinc bibliaárus és Szűcs Ádám prédikátor 1912-ben megindult együttes missziómunkája folytán. Ebben az évben találkozott össze és egyesült a két missziómunka.

Csordás Lőrinc bibliaárusról tudnunk kell, hogy Bibliáival nagy területeket bejárt és mindenütt, ahol Bibliát kínált megvételre az evangéliumot is hirdette. Így nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy tulajdonképpen a szatmári baptista missziót kihangsúlyozottabban, mint más helyeken, a Biblia terjesztése segítette elő. "Mert Istennek beszéde élő és ható és élesebb minden kétélű fegyvernél és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait" (Zsidók 4, 12).

Csordás Lőrinc az első világháborúban a frontra került, ahol hamarosan hadifogoly lett. De a háború után a fogságból hazakerülve ismét Szatmáron találjuk, mint bibliaárust.

Hogy milyen fáradhatatlan volt ebben az áldott munkában, arról a Brit és Külföldi Bibliatársulat hivatalos folyóirata, a "The Bible in the World" is megemlékezik ("Szeretet" 1923/9. sz. 13. old.)

Amikor Csordás Lőrinc 1923-ban egyszer Kolozsváron járt, az ott megjelenő "Keleti Újság" című haladó szellemű napilap tudósítójának interjút adott a baptisták helyzetéről.

Legyen áldott az Úr az ilyen fáradhatatlan munkásokért!

Csordás Lőrinc neve mellett feltétlenül meg kell emlékezni Szűcs Ádám vámospércsi prédikátorról, aki a Szatmárnémeti gyülekezetnek is prédikátora lett, minthogy az első években gyülekezetünk a vámospércsi körzethez tarozott.

Mint már említettük Szűcs Ádám 1912-ben merített be először szatmárnémeti lakost. A következő évben 1913-ban már több szatmárit is bemerített, mint Réz Sándorné, Horváth Zsuzsanna (a későbbi Erdei Ferencné), Hegyessi Józsefné, Kiss Károly, és mások. Ez már jelentős számú baptista közösség. Vagy ebben az évben vagy a következőben szerveződött hivatalos gyülekezetté. Ugyanis a következő, 1914-es évben újabb szatmáriakat merített be, közöttük Hegyessi Józsefet és Erdei Ferencet is.

A közben kitört első világháború miatt sok baptista ifjúnak hadba kellett vonulnia. A Békehírnök tudósít róla, hogy 1915-ben be kellett vonulnia Csordás Lőrincnek, Fazekas Ferencnek, Nagy Pálnak, akik 7 családtagot hagytak otthon.

A szatmárnémeti gyülekezet alapító tagjai között ott találjuk Pósán Györgynét, Csordás Lőrincet, Horváth Zsuzsannát, Kiss Károlyt, Fazekas Ferencet, Erdei Ferencet, Nagy Pált, Horváth Erzsébetet, Hegyessi Józsefnét és másokat.

Az immár megalakult gyülekezetnek, mert közben kitört az első világháború, nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. Sokszor egyetlen férfi sem volt összejöveteleken. De a testvérnők gyermekeikkel jelen voltak az istentiszteleteken. Mindezen nehézségek ellenére a gyülekezet létszámban is gyarapodott.

1917-ben többek között Nagy Józsefnét merítette be Szűcs Ádám, aki az általunk ismert "Lilla néni" volt. Mint az imaház gondozója, utolsó éveiben az imaháznál is lakott (ő készítette a majdnem máig is használt úrvacsorai terítőket). Szűcs Ádám 1917-ben egy házaspárt is bemerített. A következő évben, 1918-ban mennyegzői ünnepély volt a szatmárnémeti gyülekezetben, ahol, mint vendégprédikátor jelen volt Csopják Attila is. Az eseményről korabeli fénykép tanúskodik. Ugyanebben az évben újabb négy szatmárit merített be Szűcs Ádám Érmihályfalván.

Hogy a gyülekezet első prédikátora, Szűcs Ádám milyen áldott munkát végzett, azt természetesen most nem tudjuk felmérni. Annyit mégis tudunk róla, hogy az első világháború idején - a sok-sok nehézség ellenére - hűségesen pásztorolta a rábízott vámospércsi körzet gyülekezeteit: Vámospércset, Érszakácsit, Érmihályfalvát, Csengert, Szatmárnémetit, Színérváralját, Avasújvárost. A szatmári gyülekezetet 1918 végéig pásztorolta.

A szatmárnémeti gyülekezet első összejövetelei a Dobó utcában voltak a Hegyessi József házában. Ezt követően a Boros Bálint utcában a Farkas János házában gyűltek össze, majd Horváth Sándorné házában a Darai út 18. szám alatt.

A gyülekezet első korszaka az 1918-as esztendővel lezárult. Mivel Szűcs Ádám Magyarországon, Vámospércsen maradt, nem látogathatta többet a szatmárnémeti gyülekezetet.


A Szatmárnémeti Baptista Gyülekezet a két világháború között

Ha a lelkipásztornak el is kellett távoznia, az Úr nem hagyta el a gyülekezetet a háború után sem, sőt tovább gyarapította, erősítette. 1919-től a bihari származású V. Nagy Lajos lesz a gyülekezet pásztora.

Ekkor volt már olyan létszámú a gyülekezet, miszerint a Szentvér utcában házhelyet vásárolhatott, hogy arra imaházat építsen. Erre igen nagy szükség volt. Igaz, hogy a hely igen gidres-gödrös volt, tövisbokrok éktelenkedtek rajta, de a szorgalmas testvérek hamar rendbe hozták és a hátsó részben házat építettek reá. A testvérek az imaházépítés tekintetében igen áldozatkészek voltak, de áldozatkészségük más területen is megmutatkozott. Többek között az egyik testvér a világháborúban összekuporgatott pénzecskéjéből vásárolt a gyülekezetnek harmóniumot.

A világháború végéig még a szatmáriakat más helységekben merítették be, de 1921-ben már Szatmárnémetiben is van bemerítés, amelyet id. Nagy Mihály végzett. 1922-ben V. Nagy Lajos a Szamos vizében hat lelket merített be, ugyancsak Szatmáron.

Az 1923-as év is igen jelentős a szatmárnémeti gyülekezet életében. Ez év szeptemberében Ary Borbála nyolc társával magalakija az "Erzsébet" nevű leánykört. A leánykör avatási ünnepélyén jelen volt Körösi Béla Bihardiószegről, aki ezen túl igen gyakori vendége lett a szatmárnémeti gyülekezetnek. A megalakult leánykör célja: segíteni a szegényeken, a szenvedőkön. Az évek folyamán ennek a feladatnak eleget is tett, sőt nemcsak ennyit. Fel van jegyezve róluk, hogy kézimunka-készítéssel összegyűjtöttek 10.000 (tízezer) lejt amelyért tízezer téglát vásároltak az imaház felépítéséhez. De megható volt az áldozatkészsége az imaház-építésben Erdei családnak is.

A gyülekezet ezekben az években Szatmáron kívül is missziózott: Erdőszádán, Nagykárolyban, Domahídán, aminek meg is lett az eredménye, mert 1923-ban Erdőszádán volt bemerítés, 1924-ben pedig egy Szatmáron tartott bemerítési ünnepélyen bemerítkezett egy-egy személy Nagykárolyból és Domahídáról is.

Az 1923-ban megalakult "Erzsébet" leánykör évről-évre rendezett ünnepélyt sorsolással egybekötve, a legtöbb esetben kézimunkákat sorsolva ki. Ez ünnepélyek nagyban emelték a gyülekezet lelki buzgóságát.

1924 végén a gyülekezet addigi lelkipásztora, V. Nagy Lajos elbúcsúzott a gyülekezettől és 1925-től Balázs András érmihályfalvi prédikátor lett a gyülekezet pásztora.

Balázs András mindössze négy évig munkálkodott Szatmáron, de minden évben volt bemerítés, sőt 1925-ben két alkalommal is. Amikor 1926-ban végzett bemerítést, a bemerítettek között voltak nagykárolyiak és kaplonyiak is.

Ezekben az években, míg Brassóba nem költözött, majd Brassóból való hazaköltözése után is nagyon áldott munkát végzett a gyülekezetünkben Kudelász Nándor testvér. Sokrétű tehetséggel megáldott férfiú volt. A gyülekezet első énekkarát, melyet a nagyváradi Tóth Dániel tv. alakított, Kudelász testvér irányította tovább. Költeményei, elbeszélései révén nem csak Szatmáron volt ismert, hanem egész Erdélyszerte. Versei, elbeszélései különösen az "Üdv Üzenete" c. folyóiratban jelentek meg. De legjobban nem is tehetségével tűnt ki, hanem szeretetteljes hivő életével. Általa alakult meg 1924 vagy 1925-ben a "Sámuel" férfikör, melynek elnöke lett. Több éven keresztül volt a gyülekezet helyi felelőse (gyülekezetvezető) is. Halála után, költeménnyel emlékezett meg róla Gizella nevű leánya.

1928-ban a gyülekezetben vegyes zenekar is alakult.

1928 decemberében Balázs András lelkipásztornak - aki addig szép munkát végzett - sajnálatos módon le kellett mondania.

V. Nagy Lajos testvér, bár idős ember, de ő veszi át újra a gyülekezet pásztorlását 1929-től 1932-ig.

1930 pünkösd másodnapján V. Nagy Lajos testvér a városi uszodában 5 lelket merített be, akiknek nagyobbik része kiskolcsi volt. Tehát a szatmári gyülekezet missziója nyomán, Kiskolcson 1930-ban gyülekezet létesült.

1931-ben Papp Károly utazómisziónárus Szatmáron evangélizációs és hitmélyítő előadásokat tartott. Ugyancsak 1931 húsvét másodnapján a Sámuel férfikör rendezett ünnepélyt Kudelász Nándor gyülekezetvezető irányításával, amely alkalommal tombolasorsolás is volt. A befolyt összeget a szegények megsegítésére fordították. Fel van jegyezve az is, hogy ezen ünnepélyen V. Nagy Lajos lelkipásztor 1Sám 7,12 alapján prédikált.

1932-ben V. Nagy Lajos lelkipásztor már 70 éves. Helyét átadja Simon János testvérnek, akit 1932 húsvétján a szatmári gyülekezetben lelkipásztorrá avatnak. A prédikátoravatást Lajos Vilmos aradi lelkipásztor végezte.

Már a húszas évek végén nyilvánvalóvá vált, hogy a Szentvér utcai imaház nem megfelelő mert kicsi is, távol is esik a központtól.

A gyülekezet tagjai központibb fekvésű helyen, a Mátyás király (L. Rebreanu) utca 55. szám alatt telket vásároltak, ahová később nagyobb befogadóképességű imaházat építettek, tágas lelkipásztori lakással együtt. Az imateremnek bemerítőmedencéje is volt. Az imaházépítésre sokan adakoztak távolabbi vidékek gyülekezeteiből is, többek közt a Bihar megyei Micskéről, a Kolozs megyei Kiskapusról, Magyarvalkóról, a még távolabbi Déváról, Brassóból, a háromszéki Csernátonból Ilonka Mihály, stb. Természetesen az Erzsébet leánykör is igen lelkesen kivette részét a gyűjtésből.

Az új, tágas imaház 1936 november 15-én nyitották meg, amikor Molnár Károly, a romániai magyar baptisták vezetője 1Móz 28,11-22 alapján Jákob bételi álmáról prédikált. Az új imaházban a következő ünnepély alig néhány héttel később, karácsonyban volt, amikor az imaház medencéjében három lelket merítettek be.

Az 1937. év első napja is ünnepéllyel kezdődött: kettős mennyegzői ünnepély volt, amikor a Csetnek ikrek, Juliska és Rózsika mentek férjhez. A Csetnek családról itt annyit kell megemlítenünk, hogy ebben a családban a leányok bátyja, Csetnek József tért meg leghamarább, 1928-ban. Azután a gyülekezet tagja lett Csetnek testvér édesanyja és az itt említett leányok is. Csetnek testvér igen sok éven át, több rendben volt gyülekezeti elöljáró (vezető) is.

A lelki munka ezekben az években szépen haladt az új, tágas imaházban.

Egy idő után azonban a Sátán munkája is megzavarta a gyülekezetet. Az egyik nagyravágyó gyülekezeti tag - ki tehetséges szájhős volt - lázadást szított a lelkipásztor és a gyülekezet élenjáró tagjai ellen. Lázadásával magával rántott kb. 20 személyt, akikkel külön összejöveteleket tartott a saját házánál. Majd megunva a velük való foglalkozást, ezeket a tagokat visszavezette a gyülekezetbe, de ő maga véglegesen szakított a hívő élettel, elő is vette újra a cigarettát és borospoharat is. Néhány évvel ezelőtt ugyan eljött egyszer ez az ember a gyülekezet pásztorához, az volt a kívánsága, hogy újra a gyülekezet tagja legyen, de olyan feltétellel, hogy az összes általa kárhoztatott testvéreket jelentsük ki bűnösnek, őt magát pedig mondjuk ki igaznak. A lelkipásztor azt válaszolta neki, hogy ez a gyülekezet a bűnösöké, nem az olyan igazaké, mint ő, hiszen Jézus Krisztus is nem az igazakért, hanem a bűnösökért halt meg.

Minden bajok ellenére az Úr nem hagyta el az Ő népét, a negyvenes évektől újra fejlődni kezdett a gyülekezet, bár közben kitört a második világháború.

Mivel időközben Simon János lelkipásztor lemondott, szükségessé vált új lelkipásztor meghívása.

1943 októberében hálaadó ünnepélye volt a gyülekezetnek, amelyre meghívták Dobner Béla Jenő derecskei, valamint Kiszely Ferenc debreceni prédikátort és a debreceni gyülekezet ének- és zenekarát. Ezt követően még ebben az évben a gyülekezet pásztorává választotta Dobner Béla Jenő testvért.

Közben dúlt a második világháború nagy pusztításokat végezve. Szatmár városa különösen ki volt téve a háború borzalmainak.

1944-ben egy szőnyegbombázás alkalmával borzalmas telitalálat érte az alig néhány évvel azelőtt épült imaházat, amely aztán használhatatlan romhalmazzá vált. Erről és a következő évekről emlékezik meg egy rövid beszámolójában Kudelász testvér leánya, Izabella, aki itt élte át a háború borzalmait:

"Szatmárnémetiben laktunk (a Kudelász család) a súlyos háborús idő alatt is. Lelkipásztorunk id. Dobner Béla volt, akit igen szerettünk. Ifjúságunk és talán az egész gyülekezetünk tele tűzzel, lelkesedéssel imádkoztunk és dolgoztunk, úgy lelkileg, mint testileg. Én is, mint akkori ifjú, sokszor úgy éreztem, talán nem is a földön járok. Ezt megérezték a kívülállók is. A nagy bombázások idején mindenki félt, reszketett, mi baptista fiatalok nem féltünk, mi tudtuk, hogy nekünk élő Istenünk van, aki meg tud menteni a halál torkából is. A légó pincében hozzánk bújtak, akik féltek, érezték, hogy nekünk csodatevő Istenünk van. Nem is esett rajtunk még egy karcolás sem. Az imaházunkat lebombázták, de az imaház udvarán lakóknak nem esett bántódásuk. Majd bérelt imaházunk lett, amelyet a gyülekezet a későbbiekben megvásárolt és még későbben át is alakított.

Harminc év után elmentem megnézni az akkori imaházunkat és testvéreimet. A régiekből már kevesen vannak, de a felújított imaházat ismét tele és élettel megtelve találtam. Ó, vajha a régi tűz újra lángra lobbanna bennem, bennünk és szétperzselné, ami még nem krisztusi és csak az maradna meg, ami Istennek is tetszik. Nehéz, de szép idők voltak! Lélekben gazdagabbak voltunk, mint most, akkor csak egy-két ruhánk volt, de sok lelki kincsünk. Ma fordítva van. De van reménységünk, hogy az Élet Könyvében a nevünk ott áll."

 

A gyülekezet a második világháború után

1944-ben, bár az imaház a háború áldozatává lett, az Úr mégsem hagyta el az ő népét. 1945-ben a mostani helyen, az István tér (jelenleg P-ta Eroilor Revolutiei) 9. szám alatt imatermet béreltek testvéreink.

Dobner Béla testvér a háború után 1949-ig pásztorolta a gyülekezetet. Ebben az időben a sok nehézség ellenére is élénk gyülekezeti élet folyt. Dobner testvérről meg kell említenünk, hogy a legnehezebb időkben is mindig bátran szembenézett a nehézségekkel és ahol csak tudott, mindenütt segített a bajbajutottakon. Tudott dolog, hogy élete kockáztatásával is vállalta az üldözött zsidók rejtegetését ameddig csak tudta. Neki kellett vállalnia a romba dőlt imaház után az Úr nyája legeltetését és őrzését. Dobner testvérnek és családjának 1949-ben a gyülekezetből végleg távoznia kellett Magyarországra, mivel magyar állampolgár volt.

Dobner testvér távozásával, a gyülekezet 1950-ben Szilágyi Antalt, az érmihályfalvi körzet lelkipásztorát hívta meg, aki a meghívást elfogadta.

1952-ben a gyülekezet tagjainak az volt az óhaja, hogy az addig bérelt imaházat megvásárolja. A tulajdonosok előbb elutasították ezt az ajánlatot, de később hajlandók voltak tárgyalni ebben az ügyben. Így aztán 1953-ban létrejött az adásvételi szerződés és az István tér 9. szám alatti imaház, valamint a telken levő melléképület a gyülekezet tulajdonává lett.

Az Úr itt is megmutatta, hogy nagyon kegyelmes az Ő népéhez. Az imaházra igen nagy szükség is volt, mert a gyülekezet taglétszáma igen gyorsan kezdett növekedni azáltal is, hogy többen vidékről költöztek be a városba baptista testvérek.

Az imaház vásárlásánál a hivatalos ügyek intézésében Szilágyi Antalnak nagy mértékben segítségére volt Medgyesi Jenő testvér.

1956-ban, mivel a taglétszám lehetővé tette, a gyülekezetnek az volt az óhaja, hogy kiváljon az érmihályfalvi körzetből, külön lelkipásztort hívjon, csak a helybeli gyülekezet számára. A körzetből való kiválás meg is történt és ideiglenesen a gyülekezet pásztorlását Szívós Mihály testvér vette át, míg a gyülekezet szemináriumot végzett pásztort hívhatott meg. Már 1956 előtt a gyülekezet többszöri vendége volt, mint szeminarista hallgató Megyesi József, 1956-57-ben Bartha István, 1957-58-ban Antal István. Ebben az időben szeminaristáknak egy népes csoportja is volt egy alkalommal kiszállása Bokor Barnabás testvér vezetésével. Bokor Barnabás testvérről, aki a Nagyváradi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora volt, meg kell említenünk, hogy mint a Nagyváradi Magyar Hitközség elnöke gyakran volt a gyülekezet vendége és sokszor volt a gyülekezet segítségére hivatalos és lelki ügyek intézésében.

Meg kell említenünk azt is, hogy 1956-ban vonószenekar alakult Bokor testvérnő irányítása mellett.

A gyülekezet 1958-ban Antal Istvánt hívja meg prédikátornak, ki a szeminárium utolsó éves hallgatója volt. Még ebben az évben lelkipásztorrá avatja Bokor Barnabás testvér a szatmári gyülekezetben. Antal István testvér azonban nem sok idő múlva lemond a lelkipásztori szolgálatról és zenei pályán helyezkedik el.

1959-ben újból Szilágyi Antal testvér pásztorolja a gyülekezetet további 10 éven át nyugdíjba vonulásáig, 1969 január elsejéig.

Ebben az időben is növekedett állandóan a gyülekezet taglétszáma, gyakran voltak alámerítések.

A második világháború után 1969-ig a következő testvérek voltak a gyülekezet felelősei: Csetnek József, Bartók Béla, Medgyesi Jenő, Erdei B. Kálmán.

Az énekkar vezetői ebben az időszakban: Virágh József, Ács Géza, …

Külön meg kell emlékeznünk a vasárnapi iskolás gyermekek lelki neveléséről. Igen hasznos munkát végeztek ezen a téren Csetnek Józsefné, Erdei Kálmánné és Major Zoltánné.

1969 január elsején a gyülekezet Bartha Istvánt, a bánffyhunyadi gyülekezet és körzet prédikátorát választja pásztorává, akinek a beiktatása 1969 őszén történt Szilágyi Antal testvér jelenlétében.

Amikor Bartha István testvér a gyülekezet pásztorlását átvette, a taglétszám 107 személy volt, akik között volt 20-25 román ajkú testvér is.

1970-ben ismét szomorú esemény történt. Borzalmas árvíz pusztított Szatmáron, a város nagy része víz alá került. Sok gyülekezeti tagnak a háza összeomlott. A szennyes ár behatolt az imaház udvarára és a lelkipásztori lakásba is. De a veszteséget az Úr hamarosan kárpótolta. Az állam segítségre sietett az árvízkárosultaknak és az árvízkárosult testvéreink is hamarosan visszaépíthették házaikat. A város az újjáépítés után szebb lett, mint valaha. Árvízkárosult testvéreink megsegítésében külföldi hittestvéreink is részt vállaltak. Egyike volt azon testvéreknek, aki Szatmár városának és a baptistáknak segítséget hozott, Macher János nyugat-németországi lelkipásztor, a másik Baum Robert, svájci műépítész testvér.

Mivel az árvíz alkalmával az imaház épülete is kárt szenvedett, engedélyt kaptunk a lelkipásztori lakás és imaház megjavításához. Az imaház megjavításával 1972-re készültünk el, miután az szebb és tágasabb is lett.

Mivel az Úr állandóan szaporította a gyülekezet taglétszámát, így a román testvérek taglétszámát is, románajkú testvéreink között felmerült az óhaj, hogy kiválva a nagy gyülekezetből, román nyelvű gyülekezetet alakítsanak.

Előbb a helyi gyülekezet termében tartottak külön román nyelvű összejöveteleket, majd a Vallásügyi Osztály hozzájárulásával kiváltak a nagy gyülekezetből, önálló román nyelvű gyülekezetté alakultak.

Így lett az 1973-as év fontos dátum a gyülekezet életében: ünnepélyes keretek között ekkor történt a román nyelvű gyülekezet megalakulása a Scanteii (jelenleg Ioan Slavici) utca 30. szám alatt.

A Szatmárnémeti Román Baptista Gyülekezet hivatalos megnyitásakor jelen volt Gergely Dumitru testvér, a Nagyváradi Hitközség akkori elnöke. A helyben maradt magyar gyülekezet tagjai igen nagy összeggel (30.000 lejjel) járultak hozzá, hogy román testvéreink saját imaházhoz jussanak. A román nyelvű gyülekezet az alakuláskor kb. 50 taggal rendelkezett. Az önállóvá lett gyülekezet első lelkipásztora Ilies János volt.

A szétválás nem azt jelentette, hogy a két gyülekezetnek nincs többé köze egymáshoz. A lelki kapcsolat a két gyülekezet között mindig megvolt.

A szétválás nyomán a magyar gyülekezet taglétszáma, bár megcsappant, de hamarosan pótlódott más tagokkal, néhány év múlva a taglétszám több, mint 200 lett a gyermekeken és hozzátartozókon kívül.

Bár a lelkipásztort és a gyülekezetet belülről is, kívülről is sok megpróbáltatás érte, a gyülekezet mégis nagymértékben erősödött, sőt az ifjak között 1976-ban nagyméretű lelki ébredés indult meg, amely magával ragadta a gyülekezetet. Szükségessé is vált az imaház nagyméretű átalakítása, hogy az eddiginél sokkal tágasabb imateremhez jussunk.

Az Úr külön kegyelme volt, hogy a következő évben engedélyt kaptunk az imaház nagyszabású újjáépítéséhez és korszerű pásztori lakás építéséhez.

1977 nyarán nagy áldozatkészséggel és lelkesedéssel megindult a nagy újjáépítő munka. Az imaház udvara építőteleppé vált. Amíg az újjáépítési munkálatok folytak, összejöveteleinket román testvéreink imatermében tartottuk a Scanteii utca 30. szám alatt.

A következő év, 1978 végére a lelkipásztori lakás még nem készült el, de az újjáépült imaházat már megnyithattuk ünnepélyes körülmények között. A megnyitási ünnepélyen jelen voltak a Hitközség képviselői Tane Aurel és Bodor Sándor testvérek, valamint a Baptista Unió főtitkára, Pavel Barbatei testvér. A következő évben elkészült a lelkipásztori lakás is.

Az építkezések befejezése után elmondhattuk, hogy az Úr különösen kegyelmes volt hozzánk, mert a tervezettnél hamarabb fejezhettük be a munkát, - és ami különösen fontos - adósságmentesen. Külső segítséget az építéshez nem sokat kaphattunk, mivel éppen abban az időben épült a kolozsvári testvérek imaháza és oda nagyobb szükség volt segítséget nyújtani. Mégis hálásak vagyunk az Úrnak a kívülről kapott segítségekért is.

A következő évben, 1979-ben voltak szép eredményeink az ifjak munkája területén. Mint máskor is minden évben, ekkor is volt bemerítési ünnepély, immár az új bemerítő medencében kilenc fehér ruhást merítettünk be.

De a pozitív eredmények mellett negatív jelenségek is megmutatkoztak. Némelyek keményen bírálták a lelkipásztor és bizottság munkáját. A bírálat, ha megalapozott, szükséges, amit a lelkipásztornak és bizottságnak is el kell fogadnia. Hogy mennyire voltak e bírálatok megalapozottak, az nem a bírálatot ért lelkipásztor feladata. Az is tény viszont, hogy a lelkipásztor címére ebben az időben fenyegető levelek érkeztek, amelyekben követelték a lelkipásztor azonnali távozását. Sőt egy éjszaka valaki behatolt az imaház udvarára és meggyújtotta a pásztori lakást. De az Úr csodálatos beavatkozása folytán a tűz elaludt, mielőtt a tűzoltók kiszálltak volna.

Sajnálatos módon 1980 januárjában kb. 20 gyülekezeti tag elhagyta a gyülekezetet és a román gyülekezetbe ment át. Ez a gyülekezeti tagok 10 százalékát jelentette. Hogy ebben az ügyben a lelkipásztor és a bizottság volt-e bűnös, azt is hadd döntsék el mások. Egy bizonyos, hogy az eltávozott testvérek néhány év múlva, bocsánatot kérve a gyülekezettől, mind visszajöttek. A gyülekezet és a lelkipásztor örömmel fogadta vissza testvéreinket és azóta együtt munkálkodunk velük teljes egyetértésben. A gyülekezet lelkipásztora úgy véli, ha őnála is az összes gyülekezeti tagoknál is több lett volna a testvéri szeretet, eltávozott testvéreinket is beleértve, ez nem következett volna be. De ha történelmi tény, hogy ez megtörtént, az is történelmi tény, hogy ez az eset már a múlté.

Nyilvánvaló tény, hogy az Úr a bajok ellenére sem hagyta el a gyülekezetet. 1980 óta is minden évben volt bemerítés, sokszor voltak áldásos ünnepélyek. Két alkalommal voltak nagy létszámú külföldi vendégeink is.

A gyülekezetnek jelenleg (1987-ben) 230 úrvacsorázó tagja van, gyermekeinkkel, hozzátartozóinkkal együtt több, mint 350-en vagyunk. Az énekkar létszáma jelenleg 60 személy. Az utolsó két évtizedben karvezetők voltak a következő testvérek: Erdei Béla, ifj. Bálint Kálmán, Medgyesi Jenő, Bálint Vilmos, Kasza Mihály.

A pengetős zenekart 1970-ben alakult Krisán György testvér irányítása mellett. A zenekar vezetői voltak: Erdei Béla, Kiss Pál, Kiss Mózes. Jelenleg karvezetők: Erdei Béla, Kiss Pál, ifj. Kovács József.

Fúvós zenekar is alakult 1980-ban Bódis Mihály testvér irányításával. A fúvószenekar vezetői: Szabó József és Kiss Frigyes testvérek.

1969-től vasárnapi iskola tanítók voltak: Bartha Istvánné, Major Zoltánné. Jelenleg vasárnapi iskolai tanítók: Balajti Imréné, Baricsán Istvánné, Balla Éva.

1969-től gyülekezetvezetői szolgálattal sorrendben a következő testvérek voltak megválasztva: Erdei B. Kálmán, Csetnek József, Baricsán István és id. Cserés János.

A gyülekezetnek 75 éves története folyamán felavatott munkásai (diakónusok, vagy gyülekezeti vének) a lelkipásztorokon kívül nem voltak. A gyülekezet ezt nem tartotta szükségesnek, de úgy véljük, erre szükség lett volna, sőt szükség van most is.

Ez a krónika nem teljes, de hisszük, hogy a következő jubileumra a következő lelkipásztor még több adat alapján teljesebb krónikát készíthet.

Mindezen adatokat figyelembe véve azt hihetné valaki, mivelhogy az Úr valóban kegyelmes volt hozzánk, a gyülekezet lelki színvonala megfelelő. Meg vagyok győződve arról, hogy igen nagy szükség van lelki megújulásra, hogy valóban az Úr is meg legyen elégedve velünk.

Sok területen még szükség van arra, hogy helyreállítson az Úr és megszabadítson a még meglévő gyengeségeinktől, bűneinktől. Ezért az óhajunk az, ami a zsoltáros óhaja is volt egy alkalommal: "URam, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!" (Zsolt 80,20)

 

vissza