Vissza a tartalomjegyzékhez
X. A babiloni fogság és a fogságból való visszatérés
Mit tett Isten ebben a korszakban?
Miután Isten megengedte,
hogy népe fogságba kerüljön,
szeretettel nevelte őket,
hogy a bálványimádás bűnétől megszabaduljanak.
A fogság idején gondot viselt róluk.
Különösen nehéz helyzetekben velük volt.
Egyeseket nagy méltóságra emelt,
hogy fontos pozíciójuk által szolgálják népüket,
és legyenek bizonyságai Isten hatalmának.
Dániel prófétának megmutatta a jövőbeni eseményeket,
és így felkészítette a népet a hazamenetelre.
Amikor letelt az Úr által megszabott idő,
akkor Isten hazavitte népét.
A nép új életet kezdhetett.
A korszak üdvtörténeti jelentősége
Ez a korszak Izráel népének életében nagyon fontos.
Beteljesedett,
amit az Úr mondott még Mózes által:
ha a nép nem tartja meg a szövetséget,
az Úr meg fogja büntetni (5Móz 30,15-18).
A babiloni fogság alatt a nép megtért és elhagyta a bálványozást.
Amikor teljesen reménytelennek látszott a helyzet,
Isten kijelentette Dániel próféta által,
hogy ő a világtörténelem Ura,
és hogy el fog jönni a Messiás és az ő örökkévaló országa (Dán 2,44-45).
A fogságból hazatérve a zsidók vallásában is változás állt be.
A babiloni fogságról Ezékiel és Dániel próféta könyvei,
valamint Eszter könyve tudósítanak.
A fogságból való visszatérésről,
és az azutáni eseményekről Ezsdrás,
Nehémiás történeti könyvek,
és Haggeus,
Zakariás,
Malakiás prófétai könyvek tudósítanak.
Érdemes néhány fontosabb dátumot megjegyezni ebből az időszakból:
–Jeruzsálem pusztulása – Kr․e․ 587/586
–Az első visszatérés a fogságból – Kr․e․ 536
–Eszter Perzsia királynője lesz – Kr․e․ 478
–A második visszatérés Ezsdrással – Kr․e․ 458
 
A babiloni fogság Isten büntetéseként érte Júdát,
mert nem voltak hűségesek Istenhez,
és nem tartották meg a törvényt,
ami a szövetség feltétele volt Isten és népe között.
Ha az első babiloni hadjárattól számoljuk (Kr.
e.
606),
a babiloni fogság hetven évig tartott,
ahogyan ezt megjövendölte Jeremiás próféta (Jer 25,11),
mert Kr.
e.
536-ban Círus király rendeletére a fogságba vitt nép hazatérhetett (2Krón 36,22-23).
A fogságból való visszatérés több csoportban és különböző időkben történt.
Nem tért vissza mindenki Babilóniából,
de akik visszatértek,
azoknak fel kellett építeniük országukat,
a templomot és Jeruzsálem várfalát.
Ebből a korból a következő dolgokat említjük meg:
1.
A fogság jellegzetességei
2.
Ezékiel próféta szolgálata
3.
Dániel és három társának élete
4.
Hazatérés a fogságból
5.
Eszter története
         Kattints a képre a kinagyításhoz     (CC-BY-NC-ND-4.0) KCA - fmosoft.com
A térkép nemkereskedelmi célokra szabadon használható, a forrás megnevezésével, változtatás nélkül


1.
A fogság jellegzetességei
A zsidók Babilónia különböző területeire lettek letelepítve.
A babilóniaiak birodalmi politikája az volt,
hogy a leigázott népeket a birodalom más-más területeire telepítették,
hogy a lázadásokat meggátolják.
Ez a módszer lehetővé tette ugyan az egyéni túlélést,
de a népet meggyengítette közösségi tudatában,
megfosztotta erőforrásaitól,
és tönkretette intézményeit,
például a templomot és az áldozati rendszert,
valamint a papi és lévita rendet.
a.
Viszonylagos szabadság
A fogságban a zsidóknak viszonylagos szabadságuk volt.
Nem úgy kell elképzelni a fogságot,
hogy a nép be lett volna zárva egy börtönbe vagy egy különleges táborba.
A fogság leginkább száműzetésnek tekinthető,
amikor a népnek megvolt bizonyos szabad mozgása egy adott területen belül.
Ezékiel például a Kebár folyót említi,
aminek a partján le voltak telepedve a zsidók (Ez 1,1).
Itt megszervezhették a saját életüket,
házakat építhettek,
dolgozhattak és kereskedhettek.
b.
A vallásos élet megszűnése
A zsidók vallása egy bizonyos szent helyhez kötődött,
amit egy erre szánt papi osztály végzett.
A babilóniaiak lerombolták a templomot,
szétszórták a papokat és a lévitákat.
Mivel nem volt,
ahol áldozzanak,
és nem volt,
aki áldozzon,
a nép vallási élete megszűnt.
Az idegenben kezdtek el igazán gondolkodni a szövetség felől,
amit Istennel kötöttek.
Sokszor visszaemlékeztek Jeruzsálemre és a templomi istentiszteletre.
Vallási életük a törvény tanulmányozására,
közös beszélgetésekre és éneklésre szorítkozott.
Erről beszél a 137.
zsoltár is.
 
Amikor Babilon folyói mellett laktunk,
sírtunk,
ha a Sionra gondoltunk.
Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.
Mert akik elhurcoltak minket,
énekszót követeltek tőlünk,
és akik sanyargattak,
öröméneket:
Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön?
Ha megfeledkezem rólad,
Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!
Nyelvem ragadjon az ínyemhez,
ha nem emlékezem rád,
ha nem Jeruzsálemet tartom legfőbb örömömnek!
(Zsolt 137,1-6)
 
c.
Erős honvágy
A fenti zsoltárból is kitűnik,
hogy mennyire vágytak vissza országukba,
különlegesen Jeruzsálembe.
Dániel rendszeresen imádkozott népéért és hazájáért,
ablakát „Jeruzsálem felé tárva” (Dán 6,11).
Nehémiás is,
noha magas rangot ért el a király udvarában – pohárnok volt –,
sokat gondolt hazájára,
érdeklődött felőle és imádkozott érte (Neh 1,1-4).
d.
Szociális felemelkedés lehetősége
A foglyok közül többen nagyon fontos szerepet töltöttek be a királyi udvarban.
Dániel és három társa a babilóniai udvar legmagasabb pozíciójáig jutott (Dán1,18-21).
Nehémiás a király pohárnoka lett (Neh 1,11),
Eszter pedig királynéi rangra emelkedett (Eszt 2,17).
Egyeseknek egy idő után gazdaságilag nagyon jól ment Babilóniában,
olyannyira,
hogy amikor lehetőség nyílt a hazamenetelre,
inkább a maradás mellett döntöttek.
Amikor a fogság elején egyes hamis próféták azt mondták,
hogy azok,
akiket az elsők között vittek el Babilóniába,
hamarosan hazajönnek,
Jeremiás az akkor még el nem foglalt Jeruzsálemből levelet küldött a fogságban levőknek.
Arra buzdította őket,
hogy épüljenek be a babilóniai társadalomba,
és dolgozzanak a jólétén,
mert egyhamar nem fognak visszatérni.
Így szól a Seregek Ura,
Izráel Istene az egész fogoly néphez,
amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába:
Építsetek házakat,
és lakjatok bennük!
Ültessetek kerteket,
és egyétek azok gyümölcsét!
Házasodjatok,
szülessenek fiaitok és leányaitok!
Házasítsátok meg fiaitokat,
és adjátok férjhez leányaitokat!
Szüljenek azok fiúkat és lányokat!
Szaporodjatok,
és ne fogyjatok!
Fáradozzatok annak a városnak békességén,
ahová fogságba vitettelek benneteket,
és imádkozzatok érte az Úrhoz,
mert annak békességétől függ a ti békességetek is!
(Jer 29,3-6)
e.
A bálványimádás megszűnése
Ha volt valami jó a babiloni fogságban,
akkor az a bálványimádás megszűnése volt.
A zsidóknak azért kellett száműzetésbe menniük,
mert nem tartották meg a szövetséget,
amit az Úrral kötöttek,
és bálványokhoz hajoltak.
Babilóniában a nép magába szállt,
fontos lett számukra Istenük törvénye.
Hazatérésük után már nem voltak bálványimádók.
 
Az Úr nehézségeket is felhasznál arra,
hogy minket megtisztítson.
Ha valamilyen nehéz helyzetbe,
bajba kerülünk,
tegyük fel magunknak azt a kérdést is,
hogy vajon miért engedte meg az Úr,
és hogy mit akar ez által elvégezni az életünkben.
Bármilyen nehézségbe is kerülnénk,
ne feledjük,
hogy az Úr lelki javunkra tudja azt fordítani.
„Azt pedig tudjuk,
hogy akik Istent szeretik,
azoknak minden javukra szolgál,
azoknak,
akiket elhatározása szerint elhívott” (Róm 8,28).
2.
Ezékiel szolgálata
Ezékiel az egyik legjelentősebb zsidó próféta volt a fogság idején,
aki Babilóniában élt.
Valószínűleg az első hullámban elhurcoltak között volt (Kr.
e.
606),
mint fiatal pap,
és már akkor megkezdte szolgálatát Babilóniában,
amikor a nép nagy része még Jeruzsálemben volt.
A Kebár folyó mellett letelepedett száműzöttekkel lakott,
amikor elhívta az Úr prófétai szolgálatra.
Szolgálata abból állt,
hogy Isten üzenetét továbbította a fogságban élő népnek:
bátorított,
figyelmeztetett és intett.
Ezékiel könyvében nagyon sok üzenetet találunk,
gazdag lelki tartalommal.
Próféciáiban sokat foglalkozik a zsidók bűneivel (22-23 fejezetek),
elítéli a bálványimádást (6, 8, 9, 10, 14 fejezetek),
jelképek segítségével kiábrázolja Jeruzsálem elfoglalását a babilóniaiak által (4-5, 12, 21 fejezetek),
elítéli a nép hűtlen vezetőit (13, 19 fejezetek).
Prófétál a környező népekről is (25-32 fejezetek).
Szolgálatából és az Úrtól kapott üzeneteiből a következőket említjük:
a.
A próféta elhívása
Ezékiel könyve azzal a leírással kezdődik,
amit a próféta látott a Kebár folyó partján Isten dicsőségéről.
Forgószélben,
villámlásban és fényjelenségben látta meg Istent.
Isten alakja négyarcú emberi lényhez volt hasonló,
szárnyakkal ellátva.
A látomásbeli lénynek,
hogy egyik vagy másik irányba menjen,
nem kellett megfordulnia,
mindig előre ment.
Mellette kerekek voltak,
amelyek együtt mozogtak vele,
bármely irányba ment.
Lásd Ez 1.
fejezet.
Ez a látomás mély benyomást tett Ezékielre,
és kénytelen volt arcra borulni.
De akkor egy hang szólt hozzá,
és amíg beszélt,
lélek áradt belé,
és felállította.
Ekkor az Úr megmondta neki,
hogy milyen szolgálatra választotta ki:
Ezt mondta nekem:
Emberfia,
elküldelek téged Izráel fiaihoz,
a lázadó néphez,
amely fellázadt ellenem.
Hűtlenek voltak hozzám ők is,
őseik is egészen a mai napig.
A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek.
Mondd nekik:
Így szól az én Uram,
az Úr!...
Akár hallgatnak rá,
akár nem törődnek vele,
hiszen engedetlen nép ez,
de majd megtudják,
hogy próféta volt közöttük (Ez 2,3-5).
Az Úr tehát megbízta Ezékielt arra,
hogy hirdesse Izráel fiainak Isten igéjét fogságuk alatt (3,4-27).
Hirdetnie kellett az igét akkor is,
ha a nép engedetlen lenne.
Az igehirdetés olyan,
mint az őrálló szolgálata:
ha látja az ellenséget közelíteni,
akkor figyelmeztetnie kell a népet.
Ugyanúgy Ezékiel prófétának őrállóként kell figyelmeztetnie a népet azokra a lelki veszélyekre,
amelyek rájuk leselkednek (3,16-21).
b.
Látomás Jeruzsálemről
Ezékielt egy alkalommal meglátogatták Júda vénei saját otthonában,
hogy beszélgessenek vele.
Beszélgetés közben a prófétának látomása volt.
Azt látta,
hogy egy „tűzhöz hasonló alak” megragadja és elviszi Jeruzsálembe (Ez 8-11 fejezetek).
Ekkor a nép nagy része még Júdában volt,
és Jeruzsálem még nem esett el.
Ezékiel látomásban látta,
hogy mennyi bálvány van Jeruzsálemben,
még az Úr házában is (8,7-18).
Az Úr azt is kijelentette neki,
hogy hogyan fog elesni Jeruzsálem,
és hogyan halnak meg Jeruzsálem lakosai,
akik engedetlenek voltak az Úr iránt (9.
fejezet).
Ezékiel úgy látta,
hogy maga az Úr végzi el az ítéletet angyalai által:
előbb megjelölték homlokukon azokat,
akik hűségesek voltak Istenhez,
azután mindenkit megöltek,
akik nem lettek előzőleg elpecsételve (9,4-7).
Ezékiel azt is látta,
hogy Izráel vezetői helytelenül vezetik a népet,
mert azzal biztatják az embereket,
hogy a babiloni ostrom hamarosan véget ér,
és békesség lesz.
A vezetők így hazugsággal vigasztalják az embereket ahelyett,
hogy megmondanák nekik,
hogy térjenek meg bűneikből és hagyják el bálványaikat (11,1-13).
Az Úr kijelentette neki,
hogy azok,
akik most még Jeruzsálemben vannak,
azok is fogságba jutnak.
De mivel szereti őket,
majd meg fognak szabadulni (11,14-20).
A próféta újra látta Isten dicsőségét,
éppúgy,
ahogy látta a Kebár folyónál,
amikor elhívta őt az Úr a szolgálatra.
Azt látta,
hogy az Úr dicsősége elhagyja a várost és kelet felé,
Babilónia felé megy,
ahol a száműzött nép volt.
Ezzel azt akarta mondani,
hogy az Úr nem hagyja el népét,
hanem követi őket a fogságba is,
mert ott is munkálkodni akar az életükben.
Ezt a látomást Ezékiel elmondta Júda véneinek és az egész népnek,
amely a fogságban volt,
hogy bátorítsa őket (11,22-25).
c.
Egyéni felelősség meghirdetése
A fogságba ment zsidók azon panaszkodtak,
hogy ők az előző nemzedékek vétke miatt kerültek fogságba,
és ezt nem tartották igazságosnak (Ez 18.
fejezet).
A próféta által azt mondta az Úr,
hogy mindenki a saját bűne miatt szenved,
és mindenki felel a tettéért.
Ha az ember megtér,
akkor Isten megbocsát a bűnösnek.
Ti ezt mondjátok:
Miért nem bűnhődik a fiú is az apa bűne miatt?
Ez a fiú törvény és igazság szerint él,
minden rendelkezésemet megtartja és teljesíti,
ezért élni fog.
Annak kell meghalnia,
aki vétkezett.
A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt,
az apa sem bűnhődik fia bűne miatt.
Az igaz azt kapja,
amit igazságáért érdemel,
a bűnös pedig azt kapja,
amit bűnéért érdemel.
De ha a bűnös megtér,
és nem követi el többé vétkeit,
hanem megtartja minden rendelkezésemet,
törvény és igazság szerint él:
akkor élni fog,
nem hal meg (Ez 18,19-21).
d.
A vezetők felelőssége
Könyvének 33.
és 34.
fejezetében Ezékiel a vezetők (őrállók,
pásztorok) felelősségéről szól.
A vezetőknek figyelmeztetniük kell a népet,
hogy ne vétkezzenek,
mint ahogy az őrállóknak is figyelmeztetni kell,
ha jön az ellenség.
Ha az őrálló elmulasztja a figyelmeztetést,
akkor azokért,
akik meghalnak az ellenség támadása következtében,
ő lesz a felelős.
Emberfia!
Téged ilyen őrállóvá tettelek Izráel házában.
Ha igét hallasz tőlem,
figyelmeztesd őket az én nevemben!
Ha ezt mondom a bűnösnek:
Bűnös vagy,
meg kell halnod!
– és te nem mondod meg,
és nem figyelmezteted a bűnöst,
hogy rossz úton jár,
akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt,
de vérét tőled kérem számon.
De ha te figyelmeztetted a bűnöst,
hogy térjen meg útjáról,
és az nem tért meg útjáról,
akkor az meghal a bűne miatt,
de te megmented a lelkedet (Ez 33,7-9).
Izráel vezetői nemcsak hogy nem figyelmeztettek a veszélyre,
hanem elnyomták a népet és rajtuk élősködtek.
A vezetőknek,
mint pásztoroknak,
az emberek javát kellett volna keresniük,
nem a saját hasznukat.
Ezért az Úr megítéli őket.
Emberfia!
Prófétálj Izráel pásztorairól!
Prófétálj,
és mondd meg a pásztoroknak:
Így szól az én Uram,
az Úr:
Jaj Izráel pásztorainak,
akik magukat legeltették!
Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak?
A tejet megittátok,
a gyapjúval ruházkodtatok,
a kövéret levágtátok,
de a nyájat nem legeltettétek!
A gyengét nem erősítettétek,
a beteget nem gyógyítottátok,
a sérültet nem kötöztétek be,
az eltévedtet nem tereltétek vissza,
és az elveszettet nem kerestétek meg,
hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk (Ez 34,2-4).
 
A keresztyén ember sok tekintetben őrálló és pásztor.
A családban,
mint apának,
a gyülekezetben,
mint szolgálattevőnek,
őrállói szerepünk van,
és ezért teljes komolysággal kell azt végeznünk.
Legyünk tudatában felelősségünknek!
e.
Izráel újjáéledése
A fogságban élő emberek számára úgy tűnhetett,
hogy Izráel történetének és nemzeti létének vége szakadt.
Ezt a tévhitet a próféták igyekeztek eloszlatni,
és bemutatni Isten ígéreteit a zsidók számára.
Isten kiválasztotta a zsidókat,
hogy rajtuk keresztül áldja meg a föld minden népét,
és hogy rajtuk keresztül jöjjön el a Messiás,
a világ Megváltója,
az Úr Jézus Krisztus.
Ezért e népnek nem lehet vége,
hisz még a Megváltó nem jött el.
Ilyen értelemben prófétált Ézsaiás és Jeremiás is.
Ezékiel is hasonlóképpen szólt a néphez.
Könyvében a 36-37.
fejezetek különösen kiemelik ezt az üzenetet.
Ezékiel által azt mondja az Úr,
hogy hiába örülnek ellenségei,
és hiába törtek vesztükre,
az Úr visszaviszi őket hazájukba,
és megáldja országukat.
Ezt Isten saját magáért,
kegyelméből cselekszi velük:
megbocsátja bűneiket és új szívet fog adni nekik:
Ezért mondd ezt Izráel házának:
Így szól az én Uram,
az Úr:
Nem tiértetek cselekszem én,
Izráel háza,
hanem szent nevemért,
amelyet gyalázatossá tettetek a népek között,
amerre csak jártatok… Kihozlak benneteket a népek közül,
összegyűjtelek az országokból,
és beviszlek benneteket a saját földetekre.
Tiszta vizet hintek rátok,
hogy megtisztuljatok.
Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.
Új szívet adok nektek,
és új lelket adok belétek:
eltávolítom testetekből a kőszívet,
és hússzívet adok nektek.
Az én lelkemet adom belétek,
és azt művelem veletek,
hogy rendelkezéseim szerint éljetek,
törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek (Ez 36,22-27).
Ezek az ígéretek be is teljesedtek.
A nép majd visszatért hazájába,
a belső megújulás pedig az Úr Jézus Krisztus által fog megtörténni.
Izráel megújulásáról egy nagyon megragadó látomás van leírva Ez 37-ben.
A próféta egy völgyben nagy halom csontot látott,
embereknek a maradványait.
A csontok már nagyon szárazak voltak,
ami azt jelenti,
hogy az emberek már régen meghaltak.
Az Úr megkérdezte a prófétától,
hogy vajon újraéledhetnek-e ezek a csontok?
Ezékiel nem tudta megmondani.
Akkor az Úr azt mondta,
hogy prófétáljon a csontoknak,
és mondja nekik,
hogy az Úr életet ad beléjük.
Úgy is lett.
Először a szétszórt csontok álltak össze csontvázzá,
majd hús növekedett rajtuk,
végül lélek szállt beléjük,
és életre keltek.
A látomás azt jelképezte,
hogy Isten is életre tudja kelteni népét,
minden reménytelenség ellenére.
f.
Látomás az új templomról
Ezékiel könyvének utolsó részében,
a 40.
fejezettől a könyv végéig olyan látomások leírását olvashatjuk,
amelyek bemutatják,
hogy milyennek látta a próféta az újjáépült templomot.
Ez bátorítás volt a fogságba került zsidóknak,
mert közben a babilóniaiak elfoglalták Jeruzsálemet és lerombolták azt,
sőt,
még a templomot is lerombolták és felégették.
Az Úr Ezékiel által azt üzente,
hogy majd lesz egy másik templom,
ami még nagyobb és dicsőségesebb lesz,
mint az,
amit Salamon épített.
3.
Dániel és három társának élete
A Dániel könyve leírja azoknak a zsidóknak (Dániel és három társa) a történetét,
akik magas pozícióra tudtak jutni Babilóniában,
de akiknek különféle hitpróbákat is ki kellett állaniuk.
Dániel és társai a társadalomban is megállták helyüket,
és életükkel dicsőséget hoztak Izráel Istenére.
Dániel könyvének második felében próféciákat találunk a zsidó nép jövőjével kapcsolatban.
Dániel és társai:
Hananjá,
Mísáél és Azarjá,
akárcsak Ezékiel,
az első deportáláskor kerültek fogságba.
Még fiatalok voltak,
amikor bekerültek a király átnevelő iskolájába.
Ebben az iskolában képezték ki őket,
hogy a „királyi palotában szolgálatba álljanak” (Dán 1,4).
Itt kellett szembenézniük az első próbával.
Az iskolában ugyanis olyan ételeket és borokat szolgáltak fel,
amit nem ehettek meg a zsidó vallás előírásai szerint.
Ők hűségesek akartak maradni,
és inkább csak zöldséget kívántak enni.
Ezt,
kérésükre,
a felügyelő meg is engedte nekik.
Ha zöldséget ettek is,
nem voltak kevésbé fejlettek,
mint társaik.
Az iskolai képzés után megvizsgálta őket a király,
és nagyon bölcseknek találta őket:
Amikor eljött az az idő,
amelyről meghagyta a király,
hogy vezessék őket eléje,
a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé.
A király elbeszélgetett velük,
de egy sem akadt több közöttük olyan,
mint Dániel,
Hananjá,
Mísáél és Azarjá.
Ők tehát a király szolgálatába álltak.
Akármit kérdezett tőlük a király,
bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál (Dán 1,18-20).
 
Az Úr iránti hűségünket nekünk is meg kell mutatnunk az élet különböző körülményei között.
Hitünk mindennapi megélését nem szabad szégyellnünk az emberek előtt.
Gyakran kerülünk olyan helyzetbe,
hogy a világi emberek nyomást gyakorolnak ránk,
hogy az általuk elfogadott módon viselkedjünk.
Ilyenkor ne feledjük az Úr Jézus szavait:
„Mondom nektek:
ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt,
az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.
Aki pedig megtagad engem az emberek előtt,
azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt” (Lk 12,8-9).
A Dániel könyvéből az alábbi mozzanatokra utalunk:
a.
Dániel megfejti Nebukadneccar álmát
Dániel Istentől azt a különleges képességet kapta,
hogy álmokat tudott megfejteni.
Nebukadneccar álmot látott egy éjszaka,
és mivel nem tudta,
hogy mit jelent,
nagyon nyugtalan lett.
Összehívta birodalmának mágusait,
igézőit,
csillagjósait és varázslóit,
hogy mondják meg,
mit álmodott,
és hogy annak mi a jelentése.
Senki sem tudta megmondani,
ezért a király elrendelte a babiloni bölcsek kivégzését.
Mikor ezt Dániel meghallotta,
jelentkezett a királynál,
és időt kért,
hogy az álmot megfejthesse.
Dániel és három társa imádkozott,
hogy az Úr jelentse ki Dánielnek a király álmát.
Az Úr ezt meg is tette.
Dániel elmondta a királynak,
hogy mit álmodott:
Amikor azon töprengett a király,
hogy mi lesz birodalmának a sorsa,
akkor álmában egy nagy szobrot látott.
Ennek a szobornak aranyból volt a feje,
a melle és karja ezüstből,
hasa és oldala rézből,
lábszárai vasból,
lába pedig vasból és cserépből.
Aztán egy kő zuhant le,
és eldöntötte ezt a szobrot.
Dániel megmagyarázta,
hogy ez a szobor jelképezi azokat a birodalmakat,
amelyek követni fogják a babilonit.
A kő jelképezi azt a királyságot,
amit a menny Istene támaszt annak a birodalomnak az idejében,
amely a szobor lábát jelenti.
Ez a menny Istene által támasztott birodalom „nem semmisül meg soha”.
Ez a királyság az Úr Jézus Krisztus lelki királyságát jelképezi.
Nebukadneccar nagy tiszteletben részesítette Dánielt,
sőt még azt is megparancsolta,
mutassanak be neki áldozatot és tömjénezzenek előtte.
A király azt is elismerte,
hogy Dániel Istene az igaz Isten (2,46-49).
Dániel azt kérte a királytól,
hogy három társát is hozassa Babilon várába,
hogy egy helyen legyenek,
és hogy ott szolgálják a királyt.
b.
Három férfi a tüzes kemencében
Nebukadneccar meg akarta erősíteni hatalmát,
ezért egy nagy szobrot készíttetett saját képmásával.
Azt a parancsot adta,
hogy mindenki boruljon le a szobor előtt,
és imádja azt.
Nagy ünnepséget szerveztek,
ahova minden hivatalnoknak el kellett mennie.
Kihirdették,
hogy aki nem imádja a szobrot,
azt egy kemencébe vetve tűzhalálra ítélik (3,1-7).
Hananjá,
Mísáél és Azarjá is részt kellett,
hogy vegyen ezen az ünnepségen.
Amikor elkezdődött az ünnepség,
megszólaltak a hangszerek,
és le kellett borulni a szobor előtt.
Hananjá,
Mísáél és Azarjá ezt nem tette.
A királyhoz vitték őket,
ők pedig elmondták,
hogy senki előtt nem borulnak le,
csak az élő Isten előtt.
Ezért a király nagyon megharagudott,
és elrendelte,
hogy a kivégző kemencét hétszer jobban fűtsék be (3,19).
A kemence valóban nagyon forró volt,
mert azok az emberek,
akik a három zsidó férfit bedobták a tűzbe,
maguk is megégtek.
Nekik azonban semmi bajuk nem lett,
sőt Nebukadneccar azt látta,
hogy velük van a tűzben valaki,
aki olyan,
mint valami „isten”.
Kihozták a tűzből a férfiakat,
és a király elrendelte,
hogy az ő Istenüket imádják az egész birodalomban,
mert egyedül ezeknek az Istene képes a tűzből is megszabadítani.
A három zsidó férfi hűségével és bátorságával dicsőséget hozott Isten nevére a pogány világban.
c.
Bélsaccar lakomája
Bélsaccar a Babiloni Birodalom végnapjaiban uralkodott.
Egyszer nagy lakomát szerzett,
és elrendelte,
hogy a jeruzsálemi templomból elhozott edényekből is igyanak a lakomán.
Mulatozás közben egy kéz jelent meg a palota meszelt falán,
és a következőt írta a falra:
mené,
mené,
tekél,
u-parszin.
Bélsaccar nagyon megijedt,
de nem volt senki,
aki elolvashatta,
és megmagyarázhatta volna,
hogy mit jelent az írás.
Akkor Dánielt hívatták,
mert tudott volt,
hogy ért a titkok megfejtéséhez.
Dániel meg is magyarázta a királynak:
Ez pedig a szavak magyarázata:
A mené azt jelenti,
hogy számba vette Isten királyságodat,
és véget vet annak.
A tekél azt jelenti,
hogy megmért téged mérlegen,
és könnyűnek talált.
A perész azt jelenti,
hogy felosztotta királyságodat,
és a médeknek meg a perzsáknak adta (Dán 5,26-28).
Úgy is történt,
ahogy Dániel megmondta.
Még azon az éjszakán elfoglalták a médek Babilont,
és Dárius uralkodott Bélsaccar helyett,
a Babiloni Birodalom helyét átvette Méd Birodalom.
d.
Dániel az oroszlánok vermében
Dárius idejében történt,
hogy Dánielre féltékenyek lettek azok az igazgatók,
akikkel közösen vezette a birodalmat.
Dániel viselkedésében és jellemében azonban semmi kivetnivalót nem találtak.
Ezért arra gondoltak,
hogy Dánielt vallási vonalon fogják megtámadni (6,6).
Hogy ezt megvalósítsák,
behízelegték magukat a királynál,
elfogadtattak vele egy olyan törvényt,
amely kimondja,
hogy senki nem kérhet semmit harminc napon belül senkitől,
sem embertől,
sem istentől,
csak a királytól.
Aki mégis megteszi,
azt vessék az oroszlánok vermébe.
A királynak tetszett a dolog,
mert úgy találta,
hogy ez a rendelkezés megerősíti hatalmát.
Ki is adta a törvényt.
Dániel tudott a törvényről,
de nem hagyta abba a naponkénti imádkozást.
Ugyanis Dániel mindennap háromszor,
Jeruzsálem felé nyitott ablakkal imádkozott (6,11).
Ellenségei berohantak,
rajtakapták imádkozás közben,
a király elé hurcolták,
és bevádolták,
hogy Dániel nem a királytól,
hanem Istentől kért valamit.
Dárius már bánta,
hogy aláírta a törvényt,
mert szerette Dánielt,
de királyi tekintélyén esett volna csorba,
ha nem hajtják végre az ítéletet.
Ezért Dánielt a kiéheztetett oroszlánok vermébe dobták.
Az oroszlánok azonban nem bántották Dánielt,
mert az Úr angyala „bezárta az oroszlánok száját”.
Dániel megmenekült,
mert bízott Istenben.
Az esemény annyira megdöbbentette a királyt,
hogy megparancsolta:
egész birodalmában „féljék és rettegjék a Dániel Istenét” (6,26-29).
 
Az Úr nem hagyja el azokat,
akik felvállalják,
hogy bátran megélik hitüket,
és bizonyságot tesznek róla.
Velük van,
és megtartja őket az ellenség támadásai közepette.
„Kiszolgáltatnak titeket még a szülők,
testvérek,
rokonok és barátok is,
egyeseket meg is ölnek közületek,
és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért.
De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről” (Lk 21,16-18).
4.
Hazatérés a fogságból
A médek után a perzsák kerültek uralomra,
akiknek első királya Círus volt.
Círus birodalmi politikája eltérő volt a korábbi uralkodókétól:
ő ugyanis minden száműzetésbe került népet visszaengedett a hazájába.
Így,
uralkodásának első évében,
Kr.
e.
536-ban rendeletet adott ki arra is,
hogy a zsidók hazatérhessenek (2Krón 36,22-23;
Ezsd 1,1-4).
Círus nemcsak hazaengedte a zsidókat,
de megparancsolta azt is,
hogy építsék fel a templomot Jeruzsálemben.
Azokat a népeket pedig,
akik között szétszóródva éltek a zsidók,
felszólította,
hogy „ezüsttel,
arannyal,
különféle javakkal és állatokkal meg önkéntes ajándékokkal” támogassák a zsidókat a hazamenetelben és a templom felépítésében.
Az adakozásban Círus is példát mutatott,
mert ő is visszaadta azokat az edényeket,
amiket a jeruzsálemi templomból Nebukadneccar vitt el.
Júda és Benjámin családfői,
a papok és a léviták buzdították az embereket,
hogy térjenek haza,
és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben.
Ezsdrás könyvének második fejezetében fel vannak sorolva azok,
akik visszatértek Júdeába.
Ezek az emberek Sésbaccarnak (más néven Zerubbábel) a vezetése alatt tértek haza,
aki Júda fejedelme volt (Ezsd 1,8).
A visszatelepedésnek volt egy második hulláma is,
amikor Ezsdrással tértek vissza emberek,
léviták és papok.
Ezeknek a jegyzéke Ezsdrás könyvének 8.
fejezetében található.
Az Ezsdrással hazatértek is vittek adományokat a templom építésére (8,24-36).
5.
Eszter története
Eszter története a perzsa korban játszódik,
amikor a zsidók egy része már visszament Júdeába,
de még sokan maradtak Babilóniában (ekkor már Perzsa Birodalom),
szétszórva különböző tartományokban.
A történet igazából Isten gondviseléséről szól,
amint megvédi népét azoktól az ellenségektől,
akik ki akarják irtani.
Gondviselése eszközeként Esztert használja fel,
aki Isten előre gondoskodásából királynévá lett.
Ahasvérós,
perzsa király lakomát szerzett,
amelyre meghívta birodalmának helytartóit Súsán várába (Eszt 1).
Felesége,
Vasti is lakomát adott a helytartók feleségeinek.
A lakoma egyik napján Ahasvérós hívatta feleségét,
hogy bemutassa őt helytartóinak,
de az nem akart menni.
Ez nagyon felháborította a királyt meg a helytartókat,
és mivel úgy gondolták,
hogy Vasti engedetlensége példát ad majd a birodalom asszonyainak,
hogy férjüknek ne engedelmeskedjenek,
ezért úgy határoztak,
hogy Vastit le kell tenni királynéi méltóságából,
és helyette más királynét kell választani (1,16-20).
A birodalomban összegyűjtötték a szép lányokat,
akik közül királynét fog majd választani a király.
Közöttük volt Eszter is,
aki zsidó volt,
egy Mordokaj nevű férfinak a nevelt lánya.
A felkészítő idő után,
ami egy évig tartott,
a lányok megjelentek a király előtt,
de Ahasvérós minden leány közül Esztert találta a legszebbnek és legkedvesebbnek.
Ezért ő lett a királyné Vasti helyett.
A történet bemutatja,
hogy Ahasvérósnak volt egy főembere,
akit Hámánnak hívtak,
aki nagyon haragudott a zsidókra,
és ki akarta őket irtani.
Ennek az volt az oka,
hogy Hámán nagyon büszke volt,
és amikor a királyi palotába vonult,
elvárta,
hogy mindenki meghajoljon előtte.
Mordokaj azonban soha nem hajolt meg,
mert ő zsidó volt,
és emberek előtt nem hódolt.
Hámán,
aki Mordokaj miatt minden zsidót utált,
rávette Ahasvéróst,
hogy adjon ki egy rendeletet a zsidók kiirtására,
mert úgymond,
nem tartják meg a király törvényeit (3,8-11).
A király meggondolatlanul kiadta ezt a törvényt,
nem tudva,
hogy felesége,
Eszter is zsidó.
Ezt ugyanis Eszter eltitkolta,
Mordokaj tanácsára.
A törvényben meghatározták a napot is,
hogy mikor fogják a népirtást végrehajtani.
Azt akarták,
hogy ez egy napon történjen az egész birodalomban.
Mikor Mordokaj megtudta ezt a dolgot,
üzent Eszternek,
hogy menjen a király elé,
és leplezze le Hámán gonosz szándékát.
Ezt nem volt könnyű megtenni,
mert a királyné csak kérésre jelenhetett meg a király előtt.
Amikor Eszter habozott,
Mordokaj ezt mondta neki:
Ne képzeld,
hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
Mert,
ha te most néma tudsz maradni,
a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre,
te azonban családoddal együtt elpusztulsz.
Ki tudja,
nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra (Eszt 4,13-14)?
Akkor Eszter böjtölt,
majd bement a király elé,
aki szívesen fogadta,
így le tudta leplezni az összeesküvést.
Az események úgy alakultak,
hogy a király nagyon megharagudott Hámánra,
és felakasztatta épp arra az akasztófára,
amelyre Hámán Mordokajt szerette volna felkötni.
A zsidók megmenekültek,
sőt nekik volt lehetőségük,
hogy leszámoljanak ellenségeikkel.
Megszabadulásuk emlékére tartják a Purim nevű ünnepet (9,20-24).
Kijelentés Istenről,
emberről
Ebben a korszakban Isten a történelem szuverén Uraként mutatkozik meg.
Ő nemcsak előre tudja a birodalmak felemelkedését és bukását,
hanem ő az,
aki ezeket meghatározza.
A birodalmak felemelkedése és bukása közepette előkészíti a Messiás örökkévaló országát.
Isten dicsősége is megmutatkozik abban,
ahogyan Ezékielnek kijelenti magát,
de abban is,
ahogyan hatalmát megmutatja,
amikor hűséges szolgáit megmenti a hatalmas királyok kezéből.
Isten nemcsak hatalmas és szuverén,
hanem hűséges is.
Nem hagyja el népét még a fogságban sem,
ott is velük van,
és munkálkodik az életükben.
Ezékiel látta,
amint Isten dicsősége eltávozott Jeruzsálemből és Babilónia felé haladt,
hogy népe védelmezője legyen ott is.
Az emberről újból látjuk,
hogy milyen mélységbe tud esni,
ha eltávolodik Istentől.
Látjuk ezt kiváltképpen a pogány királyok életében és a birodalmak történetében.
Azonban minden sötét időszakban vannak Istennek hűséges emberei,
akik még életüket is készek kockára tenni,
hogy az Úr mellett megmaradjanak,
és hogy feladatukat elvégezzék.
A vezetők és elöljárók kiemelt felelőssége is ki lett nyilatkoztatva.
Akiket Isten arra rendelt,
hogy elöljárók legyenek,
azoknak vigyázniuk kell saját életmódjukra,
önzetlenül kell szolgálniuk a népet.
Látniuk kell a veszedelmet,
és figyelmeztetniük kell a népet.
 

Ismétlő kérdések
  1. Miért kellett fogságba menniük a zsidóknak?
  2. Melyek voltak a babiloni fogság főbb jellegzetességei?
  3. Sorold fel Ezékiel próféta szolgálatának és üzenetének főbb mozzanatait és jellegzetességeit!
  4. Hogy hívta el az Úr Ezékielt a prófétai szolgálatra? (Lásd Ez 1-2. fejezetek)
  5. Olvasd el Ezékiel könyvének 36. és 37. fejezeteit. Mit mond az Úr Izráel megújulásával kapcsolatban?
  6. Mi volt Dánielnek és három fiatal társának az első hitpróbája?
  7. Mit álmodott Nebukadneccar, és mi volt az álom jelentése?
  8. Miért került Dániel három társa a tüzes kemencébe? Hogy menekültek meg?
  9. Mit írt fel egy kéz a palota falára Bélsaccar lakomáján, és mit jelentett az? (Lásd Dán 5,26-28)
  10. Miért került Dániel az oroszlánok vermébe?
  11. Hogy ért véget a zsidók babiloni fogsága, és hogy tértek haza?
  12. Miért rendelkezett Isten előre úgy, hogy Eszter legyen a perzsa királyné? Hogy szabadította meg a zsidó népet a pusztulástól?
Feladatok
  1. Gyorsolvasással vagy hangfelvétel meghallgatásával ismerkedj meg az Ezékiel, Dániel és Eszter könyvekkel!
  2. Olvasd el figyelmesen Ezékiel könyvéből az 1. 2. és 3. fejezeteket! Mi ragadta meg a figyelmedet ezekből a fejezetekből?
  3. A lecke szövege alapján próbáld megjegyezni a babiloni fogság főbb eseményeinek időpontját: mint Jeruzsálem pusztulása, visszatérés a fogságból, Eszter királynő lesz!
  4. Jegyezd meg Bibliádban a leckében idézett igehelyeket, és gyakorold a kikeresésüket!