Vissza a tartalomjegyzékhez
XVI. A keresztyén egyház megalakulása és korai terjedése
Mit tett Isten ebben a korszakban?
A Gyülekezet létrejötte és igehirdetése által Isten megnyitotta az üdvösség lehetőségét minden embernek.
A Szentlélek eljövetele után sok ember felismerheti bűneit,
megtérhet,
és Isten népének tagja lehet.
Isten Lelke által elhívja és felkészíti eszközeit az evangélium hirdetésére.
Az evangélium meghallgatásának és a hitnek a lehetőségét Isten sorra nyitja meg a népek előtt.
Ez a korszak már kétezer év óta tart,
és az evangélium az egész világra elterjedt.
A korszak üdvtörténeti jelentősége
A bibliai üdvtörténet a keresztyén egyház megalakulásában és annak történetében teljesedik be.
Isten ígéretet tett Ábrahámnak,
hogy az ő utódja által nyer majd áldást a föld minden népe (1Móz 12,3).
Ábrahám utódja,
akire az ige utal,
az Úr Jézus Krisztus.
Ő megváltást szerzett a bűnös embereknek,
ez a megváltás valósul meg az emberek életében az evangélium hirdetése nyomán az apostolok,
az első gyülekezet,
azután pedig az egész keresztyén egyház által.
Ez a korszak a Szentlélek eljövetelével kezdődött,
és mind e mai napig tart,
mindaddig,
míg az Úr újra el nem jön,
hogy magához vegye az övéit,
és megítélje a világot.
A keresztyén egyház keletkezése és történetének első évei az Apostolok cselekedeteiben van megírva.
Az egyház teljes történetével az egyháztörténelem foglalkozik.
A kezdeti időszakban az alábbi fontos mozzanatokat,
eseményeket találjuk:
1.
A Szentlélek eljövetele és az egyház megalakulása
2.
A jeruzsálemi gyülekezet élete
3.
Saul megtérése
4.
Péter missziós szolgálata
5.
Az antiókhiai gyülekezet
1.
A Szentlélek eljövetele és az egyház megalakulása
Az Úr Jézus még a tanítványaival volt,
amikor megígérte nekik,
hogy el fogja küldeni a Szentlelket,
akit az Atya megígért (Jn 16,7-11).
Mielőtt visszatért volna a mennybe,
az Úr azt a parancsot adta tanítványainak,
hogy ne induljanak el addig Jeruzsálemből a nagy misszióparancs teljesítésére,
amíg nem kapják meg a Szentlélek jelenlétét és erejét:
Amikor együtt volt velük,
megparancsolta nekik:
„Ne távozzatok el Jeruzsálemből,
hanem várjátok meg az Atya ígéretét,
amelyről hallottátok tőlem,
hogy János vízzel keresztelt,
ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg” (ApCsel 1,4-5).
 
A nagy misszióparancs ránk is érvényes.
Minden hívőnek ki kell vennie részét a nagy küldetésből.
Ezt a szolgálatot mi is – akárcsak a tanítványok – csak a Szentlélek vezetésével és erejével végezhetjük.
Mivel mi már vettük a Szentlelket,
amikor megtértünk,
engedelmes szívvel figyeljünk az ő vezetésére és bátorítására!
Amíg a tanítványok erre vártak,
együtt voltak és imádkoztak.
Júdás Iskáriótes,
aki elárulta az Úr Jézust,
felakasztotta magát.
Hogy a tanítványok,
akiket apostoloknak nevezünk,
ismét tizenketten legyenek,
választottak Júdás helyett egy olyan embert,
aki együtt járt az Úr Jézussal,
és tanúja volt feltámadásának is.
Így választották meg Mátyást a tizenkettedik apostolnak (ApCsel 1,23-26).
a.
A Szentlélek eljövetele
A Szentlélek eljövetele pünkösdkor történt,
ami ötven napra volt a páskaünneptől.
(Az Úr Jézus ezen az ünnepen támadt fel.)
Pünkösdre nagyon sok zarándok jött el Jeruzsálembe azok közül a zsidók közül is,
akik külföldön éltek,
és gyengén,
vagy egyáltalán nem beszéltek már arámul,
azon a nyelven,
amelyiken a zsidók beszéltek abban az időben.
Ezen a napon a tanítványok „mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen” Jeruzsálemben (ApCsel 2,1).
Hirtelen nagy zúgás támadt,
ami erős szélfúváshoz hasonlított.
A zúgáson kívül szétágazó lángnyelvek jelentek meg,
amelyek minden apostolra leszálltak.
Ezekben a pillanatokban mindnyájan megteltek Szentlélekkel (ApCsel 2,4),
és különféle nyelveken kezdtek el beszélni,
amilyeneket ők nem tanultak.
Erre azért volt szükség,
hogy a Jeruzsálemben tartózkodó soknyelvű zarándoknak beszélni tudjanak Jézus Krisztusról.
A zúgás zajára az emberek összeverődtek az utcán,
és az apostolok elkezdtek velük beszélgetni.
Nagy zavar keletkezett ugyanis,
mert az emberek mindnyájan megértették,
amit az apostolok mondtak,
még akkor is,
ha nem tudtak arámul:
Amikor a zúgás támadt,
összefutott ez a sokaság,
és nagy zavar keletkezett,
mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.
Megdöbbentek,
és csodálkozva mondták:
„Íme,
akik beszélnek,
nem valamennyien Galileából valók-e?
Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén (ApCsel 2,6-8)?
Akkor Péter bátran előállt,
és nagyon hatásos prédikációt tartott.
Elmondta,
hogy ami történt,
az a próféciák beteljesedése,
de a názáreti Jézus ígéretének a beteljesedése is.
Szólt arról,
hogy Jézus az Istentől küldött Messiás,
ahogy erről a próféciák tanúskodnak.
De a zsidók nem fogadták el őt annak,
inkább kereszthalálra ítélték.
Azonban Jézus nem maradt a sírban,
mert Isten feltámasztotta,
hisz Úrrá és Krisztussá tette őt.
Mikor ezt hallotta a tömeg,
nagyon megszomorodott,
hogy ezt tették a számukra megígért Messiással,
és kérdezték Pétertől,
hogy most már mit tegyenek?
Péter megtérésre szólította fel őket:
Péter így válaszolt:
„Térjetek meg,
és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében,
bűneitek bocsánatára,
és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké,
sőt mindazoké is,
akik távol vannak,
akiket csak elhív magának az Úr,
a mi Istenünk” (ApCsel 2,38-39).
Akkor mintegy háromezer személy hitt Jézus Krisztusban,
megkeresztelkedett,
és az apostolok közösségéhez csatlakozott.
Így alakult meg az első keresztyén gyülekezet Jeruzsálemben.
 
Péter bátor igehirdetése eszünkbe juttatja,
hogy mi sem a félelem lelkét vettük,
„hanem az erő,
a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7).
Legyünk tehát bátrak és erősek!
b.
A hívők közössége
Az első háromezer keresztyén nagy testvéri szeretetben élt egymással.
A jeruzsálemi templom egyik részében,
a Salamon oszlopcsarnokában gyűltek össze naponként,
de kisebb csoportokban házaknál is találkoztak.
Fő foglalkozásukról így ír az ige:
„kitartóan részt vettek az apostoli tanításban,
a közösségben,
a kenyér megtörésében,
és az imádkozásban” (ApCsel 2,42).
Az apostoli tanítás azt jelenti,
hogy az apostolok tanították a hívőket arra,
hogy mit tett és tanított Jézus Krisztus.
A közösség abban állt,
hogy beszélgettek és elmondták egymásnak,
hogy mi történik az életükben,
és hogyan élik meg a Krisztusban kapott új életüket.
A kenyér megtörése jelentette azt,
hogy együtt ettek,
de azt is,
hogy úrvacsoráztak,
vagyis amikor a kenyeret és a bort elfogyasztották,
megemlékeztek az Úr Jézus Krisztus haláláról.
Az is tudjuk róluk,
hogy imádkoztak,
mert nagy örömet találtak abban,
hogy az Atyával és a Megváltóval beszélgessenek.
 
Az első gyülekezet élete számunkra is példakép.
Az apostoli tanítás,
az igehirdetés a mi gyülekezeti életünknek is szerves része kell,
hogy legyen.
Az őszinte és szoros közösség gyakorlása sem maradhat el.
Az úrvacsora nekünk is drága ünnepünk,
amikor Jézus Krisztus haláláról emlékezünk meg.
A közös imához is ragaszkodnunk kell,
amikor együtt imádjuk az Urat,
és közös kéréseinket is elé hozzuk.
A háromezer ember között voltak szegények is,
és valószínű,
hogy az ünnepre Jeruzsálembe érkezett zarándokok sem siettek haza.
Ezeknek azonban nem nagyon volt,
miből megélniük.
Ezért az első keresztyének vagyonközösségben éltek egy darabig.
Megosztották egymással,
amivel rendelkeztek,
egyesek pedig eladták birtokaikat,
hogy azok árával segítsék a közösséget (ApCsel 4,32-37).
Mindazok pedig,
akik hittek,
együtt voltak,
és mindenük közös volt.
Vagyonukat és javaikat eladták,
szétosztották mindenkinek:
ahogyan éppen szükség volt rá (ApCsel 2,44-45).
Az Úr Jézusban hívőket az első években tanítványoknak nevezték.
Megváltozott életük,
krisztusi örömük és közösségi életük nagy hatással volt a jeruzsálemi emberekre,
úgyhogy a tanítványok száma napról-napra növekedett (ApCsel 2,47).
2.
A jeruzsálemi gyülekezet élete
A jeruzsálemi gyülekezet életét az örömteljes közösség és az evangéliumról szóló erőteljes bizonyságtevés jellemezte.
A Jézusban nem hívő zsidók azonban hamar rátámadtak a gyülekezetre.
Péter és János börtönbe is került,
de az Úr megszabadította őket.
Majd a gyülekezet belső életében is bajok ütötték fel a fejüket,
de a Szentlélek vezetésével sikerült ezeket legyőzni és megoldani.
A kezdeti időszakból az ige a következő eseményekről számol be:
a.
Péter és János meggyógyít egy sántát
Péter és János a gyülekezet első napjaiban nagyon szoros munkatársi kapcsolatban volt egymással,
amíg az Úr más-más munkaterületre nem vitte őket.
Egy alkalommal a templomba mentek imádkozni,
és a templom Ékes-kapujában egy sánta kéregetőt láttak,
aki tőlük is várt valamit.
Péter nem rendelkezett anyagi javakkal,
de Isten jelenlétében és erejében élt,
ami többet ért minden földi gazdagságnál.
Ebből akart valamit adni a sántának.
Azt mondta,
hogy aranya és ezüstje nincs,
de amije van,
azt adja.
Parancsolt a názáreti Jézus Krisztus nevében,
hogy a sánta,
aki addig ült,
álljon fel és járjon.
A sánta ezt megtette,
mert hitt abban,
amit Péter mondott,
így megerősödött a lába és meggyógyult.
Velük együtt ment be a templomba.
Erre sokan köréjük gyűltek,
hogy lássák a csodát.
Ez jó alkalom volt Péternek és Jánosnak,
hogy bizonyságot tegyenek Jézus Krisztusról.
Elmondták,
hogy Jézus volt a megígért Messiás,
de őt,
aki „élet fejedelme volt” ők maguk megölték.
Jóllehet ezt a nép tudatlanságból cselekedte,
de most meg kell térniük a gonoszságból.
Amíg így beszéltek a néphez,
a papok a templomőrség segítségével letartóztatták Pétert és Jánost.
A Nagytanács elé állították őket,
és számon kérték tőlük,
hogy miért tanítanak Jézusról,
és hogy kinek a nevében gyógyították meg a sántát.
Péter itt is bátran elmondja,
hogy Jézus Krisztus nevében gyógyult meg a sánta,
annak a Jézus Krisztusnak a nevében,
akit ők megöltek.
Ezt mondta:
…vegyétek tudomásul valamennyien,
Izráel egész népével együtt,
hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által,
akit ti megfeszítettetek,
akit Isten feltámasztott a halálból:
őáltala áll ez előttetek egészségesen.
Ez lett a sarokkő,
amelyet ti,
az építők,
megvetettetek,
és nincsen üdvösség senki másban,
mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név,
amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,10-12).
A főpapok és az írástudók csodálkoztak Péter és János bölcsességén,
hisz tudták,
hogy írástudatlan emberek.
Mivel azonban féltek a néptől,
hogy fellázad ellenük,
ha az apostolokat valami baj éri,
ezért csak megfenyegették őket,
hogy többé ne tanítsanak Jézus Krisztus nevében.
Péter és János azonban erre is bátran megfelelt:
„Igaz dolog-e az Isten szemében,
hogy inkább rátok hallgassunk,
mint Istenre:
ítéljétek meg magatok;
mert nem tehetjük,
hogy ne mondjuk el azt,
amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,19-20).
Mivel a gyülekezet imádkozott az apostolokért,
azok még bátrabban hirdették az igét a templomban.
Az Úrban hívők száma egyre növekedett,
elérte az ötezret.
Az apostolok sok csodát is tettek a nép között.
Ezért a főpapokat és a sadduceusokat irigység fogta el,
letartóztatták és börtönbe vetették őket,
azzal a szándékkal,
hogy másnap a Nagytanács elé állítják,
és kimondják a halálos ítéletüket.
De az Úr angyala csodálatos módon kiszabadította őket az éjszaka folyamán,
így tovább prédikálhattak a templomtéren.
Akkor újra megfogták őket,
de az egyik tanácstag,
Gamáliel tanácsára meghagyták az életüket,
csak megfenyegették és megverték őket.
Ők pedig örömmel vették,
hogy gyalázatot szenvedhettek az Úr Jézus Krisztus nevéért (ApCsel 5,41).
b.
Anániás és Szafira hazugsága
Egy házaspár,
Anániás és Szafira,
felbuzdult azon,
hogy mások eladták vagyonukat,
és a gyülekezet rendelkezésére bocsátották.
Ők is hasonlóképpen kívántak cselekedni.
El is adtak egy birtokot,
de megegyeztek abban,
hogy az „apostolok lábaihoz” csak egy részét teszik le,
a többit megtartják maguknak.
Ezzel nem is lett volna baj,
de amikor Péter megkérdezte tőlük,
hogy annyiért adták el a birtokukat,
amennyit a gyülekezetnek hoztak,
mind a ketten azt mondták,
hogy igen.
Hazudtak,
a hazugság azonban nem kaphat helyet Krisztus gyülekezetében.
Először Anániás jött a közösségbe,
és amikor hazudott,
Péter megfeddte bűnéért.
Ekkor hirtelen összeesett és meghalt.
Később a felesége is így járt,
mert ő is kitartott a hazugság mellett (ApCsel 5,1-11).
 
Ez a történet beszámol arról,
hogy amikor az első gyülekezetbe bejött a bűn,
akkor az Úr meg is ítélte azt azonnal.
Ha ma nem is ítéli meg az Úr a bűnt azonnali halállal a gyülekezetben,
ez a történet mégis arra tanít minket,
hogy a gyülekezetben a bűnt nem kell megtűrni.
A bűn tönkreteszi a lelki életünket és zavart okoz a gyülekezetben.
c.
A közösségi élet adminisztratív megszervezése
A jeruzsálemi gyülekezetben voltak izráeli zsidók,
és olyan zsidók,
akik külföldön éltek,
és már elgörögösödtek (hellenizálódtak).
Egy idő után a két csoport között feszültség alakult ki (ApCsel 6,1-9).
Ez abban is megnyilvánult,
hogy a görögül beszélő zsidók panaszkodni kezdtek,
hogy a közülük való özvegyasszonyokat mellőzik a mindennapi szolgálatokban.
Sokféle anyagi szolgálat volt ugyanis a gyülekezetben,
hisz vagyonközösségben éltek,
és együtt is étkeztek.
Az adományok begyűjtése,
kezelése,
az ételek elkészítése és az ezzel járó munkák sok feladatot jelentettek.
Amikor erről az apostolok tudomást szereztek,
próbálták orvosolni a panaszt.
Azt látták,
hogy ők maguk nem foglalkozhatnak ezekkel az anyagi munkákkal,
nekik meg kell maradniuk „az imádkozás és az ige szolgálata mellett”,
és nem lenne helyes,
ha az asztalok körül szolgálnának (ApCsel 6,2).
Akkor úgy döntöttek,
hogy választanak hét testvért,
akik az anyagi ügyek lebonyolításánál szolgáljanak.
De akiket ezzel a feladattal bíztak meg,
azoknak is érett lelki embereknek kellett lenniük.
Az apostolok ezt mondták a testvéreknek:
„válasszatok ki magatok közül,
atyámfiai,
hét férfit,
akikről jó bizonyságot tesznek,
akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel,
és őket állítsuk be ebbe a munkába” (ApCsel 6,3).
Úgy is tettek,
és kiválasztották a szolgálatra „Istvánt,
aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt,
valamint Fülöpöt,
Prokhoroszt,
Nikánórt,
Timónt,
Parmenászt és Nikoláoszt,
az antiókhiai prozelitát” (ApCsel 6,5).
Ezzel megnyugodott a gyülekezet,
ami azt eredményezte,
hogy „az Isten igéje terjedt,
és nagyon megnövekedett a tanítványok száma” (ApCsel 6,7).
Mivel a megválasztott testvérek Szentlélekkel teljes férfiak voltak,
nem csak az anyagi dolgokban tudtak szolgálni.
Az ige Istvánt és Fülöpöt külön megemlíti,
és bemutatja lelki szolgálatukat is.
Az ő életüket mutatjuk be röviden az alábbiakban:
d.
István,
az első vértanú
István egy volt azok közül,
akiket az első gyülekezet diakóniai munkára választott ki.
Az ige így tesz bizonyságot róla:
„István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között” (ApCsel 6,8).
István emellett nagyon értelmes is volt,
és nagyon jól ismerte az igét.
Jeruzsálemben több csoportnak volt zsinagógája,
így a szabadosoknak,
ciréneieknek,
alexandriaiaknak,
ciliciaiaknak és az ázsiaiaknak is.
Ezeknek a képviselői vitába szálltak Istvánnal.
A vita Jézus Krisztus személyéről és az ószövetségi törvény fontosságáról szólhatott,
de az említett zsinagógákhoz tartozó zsidók „nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel,
amellyel beszélt” István (ApCsel 6,10).
Ezen nagyon bosszankodtak,
és hazugsággal lázadást keltettek István ellen.
Azt mondták,
hogy István „káromolta Mózest és Istent”.
A fellázított nép,
az írástudókkal az élen,
a nagytanács elé hurcolta Istvánt,
ahol hamis tanúk vádolták,
azzal a céllal,
hogy megöljék.
Ez volt a hazug vád ellene:
„Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél.
Hallottuk is,
amikor azt mondta,
hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet,
és megváltoztatja azokat a szokásokat,
amelyeket Mózes hagyott ránk” (ApCsel 6,13-14).
István nem félt,
a Szentlélek jelenlétének hatására az arca örömtől ragyogott,
és magaviselete bátor volt.
Amikor a főpap megkérdezte tőle,
hogy igazak-e a vádak,
hosszú beszédbe kezdett,
ami a 7.
fejezetben van leírva.
Elmondta,
hogyan hívta el Isten Ábrahámot.
Elbeszélte Izráel történetét Ábrahámtól Salamonig.
Azzal vádolta a jelenlevőket,
hogy „keménynyakú,
körülmetéletlen szívű és fülű emberek”,
és hogy mindig ellenszegülnek Istennek,
amint azt őseik is tették.
Minden prófétát üldöztek,
magát az Igazat,
az Úr Jézust is megölték,
és a törvényt soha nem tartották meg (ApCsel 7,52-53).
Mikor István ezt mondta,
a tanács tagjai dühösen rárohantak,
ő pedig Szentlélekkel telve felfelé nézett,
látta a megnyílt egeket és az Úr Jézus Krisztust.
Amikor ezt nekik elmondta,
kihurcolták a városból és megkövezték.
Mielőtt meghalt volna,
István,
akárcsak az Úr Jézus,
imádkozott gyilkosaiért:
„Uram,
ne ródd fel nekik ezt a bűnt!”
Majd az Úr Jézusnak ajánlotta a lelkét és meghalt.
István megölése után üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen.
Egy Saul nevű fiatalember,
aki egyetértett István kivégzésével,
különösen nagy buzgalommal „pusztította az egyházat,
házról házra járt,
férfiakat és nőket hurcolt el,
és börtönbe vetette őket” (ApCsel 8,3).
Ezért sokan elmenekültek a városból,
az apostolokat kivéve.
e.
Fülöp evangélista szolgálata
István bölcs hitvédő volt,
aki a keresztyének első vértanúja lett.
Fülöp mint evangélista szolgált.
Amikor a jeruzsálemi testvérek szétszóródtak,
hirdették az igét,
amerre csak mentek.
Fülöp Samária városába ment,
és ott hirdette Krisztust,
jeleket és csodákat is tett.
Sokan megtértek,
és hittek Jézus Krisztusban,
annyira,
hogy az egész város örült.
Volt Samáriában egy Simon nevű varázsló,
aki korábban ámulatban és lelki megkötözöttségben tartotta a népet.
Ő is hívő lett és megkeresztelkedett,
de igazán nem szabadult meg régi életétől.
Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok hallottak ezekről az eseményekről,
elküldték Pétert és Jánost Samáriába,
hogy lássák,
mi is történt ott valójában.
Péter kézrátétellel imádkozott a megtértekért,
akik ezáltal megkapták a Szentlelket.
Simon,
a varázsló szerette volna,
hogy neki is legyen ilyen hatalma,
hogy akire ráteszi a kezét,
Szentlelket kapjon.
Pénzt kínált Péternek,
hogy az apostolok adják neki is ezt az erőt.
Péter akkor észrevette,
hogy ez az ember nem is tért meg igazán Istenhez.
Nagyon megintette,
hisz az Isten ajándékát nem lehet pénzen megszerezni.
Ezt mondta:
„Térj meg tehát e gazságodból,
és könyörögj az Úrhoz,
hátha megbocsátja neked szíved szándékát.
Mert látom,
hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél” (ApCsel 8,22-23).
Fülöp nem csak nagy tömegek felé szolgált jó igehirdetőként.
A Samáriában történt események után nem sokkal a Lélek a Jeruzsálemből Gázába vezető útra küldte (ApCsel 8,26).
Ezen az úton épp egy szerecsen (néger) ember haladt,
aki Afrikából,
pontosabban Etiópiából (Szerecsenországból) jött Jeruzsálembe,
hogy Istent imádja.
Ő az etiópok királynőjének udvari főembere és kincstárnoka volt.
Akkor épp hazafelé tartott,
és Ézsaiás próféta könyvét olvasta,
azt a szakaszt,
ahol az Úr Jézus szenvedéséről volt szó.
A Szentlélek arra indította Fülöpöt,
hogy menjen oda ehhez az emberhez,
és hirdesse neki az Úr Jézust.
Ezt meg is tette,
a kincstárnok pedig hitt Jézus Krisztusban,
és megkeresztelkedett.
Így már az Úrtól kapott örömmel haladt tovább az útján (ApCsel 8,39).
 
Legyünk készek a Szentlélek hangjára figyelni,
hogy minket is elküldhessen azokhoz az emberekhez,
akik Istent keresik.
Vezessük az ilyen embereket Krisztushoz!
Öröm van a mennyben egy bűnös ember megtérése fölött.
3.
Saul megtérése
Saul farizeus volt,
az István halála után támadt üldözésnek a fő véghez vivője.
Miután Jeruzsálemben és környékén sokakat börtönbe vetett,
Damaszkuszba,
Szíria fővárosába akart menni,
hogy az oda menekült keresztyéneket is összeszedje,
és rabként vigye Jeruzsálembe.
De Damaszkuszba már nem üldözőként,
hanem hívő testvérként érkezett meg.
Épp Damaszkuszhoz közeledett,
amikor megjelent neki az Úr Jézus.
Hirtelen mennyei fény villant fel körülötte,
ő a földre esett,
és egy hang azt kérdezte tőle:
„Saul,
Saul,
miért üldözöl engem?”
(ApCsel 9,4).
Saul nagyon meglepődött,
és azt kérdezte:
„Ki vagy,
Uram?”
A hang azt válaszolta:
„Én vagyok Jézus,
akit te üldözöl.”
Jézus azt mondta neki,
hogy menjen be a városba,
és majd megmondják neki,
mit kell tennie.
Saul az őt körülvevő fénytől elveszítette látását egy időre,
és segítségre volt szüksége,
hogy bemehessen Damaszkuszba.
Három napig nem látott,
nem evett és nem ivott.
Ekkor az Úr Jézus elküldte egyik tanítványát,
név szerint Anániást,
hogy menjen és imádkozzon Saulért.
Vonakodva ugyan,
de Anániás megtette ezt,
és be is merítette Sault.
Ezek az események nagy változást eredményeztek Saul életében.
Hitt az Úr Jézus Krisztusban,
meggyőződött,
hogy ő a Messiás,
akit Isten a zsidóknak ígért,
és ő a világ Megváltója is.
Új meggyőződését nem rejtette el,
hanem a zsinagógákban hirdetni kezdte,
hogy Jézus az Isten Fia.
A tanítványok zavarban voltak a hirtelen változás miatt,
a nem tanítvány zsidók pedig nagyon haragudtak rá.
Meg is akarták ölni,
de amikor ez Saul tudomására jutott,
kalandos módon elmenekült a városból:
a tanítványok éjszaka leengedték a várfalon egy kosárban,
mert a kapukat éjjel-nappal őrizték,
hogy Sault elfogják (ApCsel 9,23-25).
Amikor Saul visszaérkezett Jeruzsálembe,
azt látta,
hogy a tanítványok tartózkodnak tőle,
mert nem voltak biztosak abban,
hogy valóban keresztyén lett.
Féltek tőle.
Barnabás azonban bízott benne.
Maga mellé vette,
elvitte az apostolokhoz,
és elbeszélte nekik,
hogy mi történt Saullal:
hogyan jelent meg neki Jézus az úton,
és miként tett bizonyságot Damaszkuszban.
Ekkor befogadták az apostolok.
Saul pedig erővel tett bizonyságot az Úr Jézusról,
annyira,
hogy a görögül beszélő zsidók elhatározták,
hogy megölik.
Amikor ezt megtudták a testvérek,
elküldték őt Tarzuszba,
mert Saul onnan származott (ApCsel 9,30).
Itt tölt el néhány évet,
amíg Barnabás újra érte nem megy,
hogy együtt szolgáljanak majd az antiókhiai gyülekezetben.
 
A Barnabáséhoz hasonló szolgálat nagyon fontos a gyülekezetben.
Felkarolni embereket,
segíteni őket,
hogy megtalálják saját szolgálati helyüket,
társaknak fogadni őket az Úr munkájában nagyon hasznos az illető személyek lelki fejlődése számára,
és hasznos a gyülekezet működésére nézve is.
4.
Péter missziós szolgálata
Péter apostol az Apostolok cselekedeteiről írt könyv egyik főszereplője.
Az ő munkája a könyv első részében van leírva.
A könyv szerint munkássága két szakaszra osztható:
az első,
amiről már eddig beszéltünk,
Jeruzsálemben történt a gyülekezet megalakulásával és kezdeti tevékenységével kapcsolatban.
Péter munkásságának másik része vidéken történik Izráel különböző tartományaiban.
Páter apostol szolgálatának első részét fentebb ismertettük.
Munkásságának második részében Péter végig járta az Izráelben megalakult gyülekezeteket,
hogy bátorítsa és tanítsa a testvéreket.
Az ige a következő mozzanatokat említi meg Péter vidéki szolgálatából.
a.
Péter Liddában és Joppéban
Lidda az ország nyugati részén helyezkedett el,
Joppé pedig még nyugatabbra,
épp a tengerparton.
Péter Liddában látogatta a testvéreket,
és meggyógyított egy Éneász nevű embert,
aki már nyolc éve béna volt.
Amikor látták az emberek,
hogy Éneász meggyógyult,
megtértek az Úrhoz.
Joppéban volt egy testvérnő,
akit Tábitának,
más néven Dorkásznak hívtak.
Ez sok jót tett a testvérekkel,
és adományokat adott.
Épp a Péter látogatása előtt halt meg.
Pétert áthívták a testvérek Liddából,
és amikor odaért,
a gyülekezetet nagy gyászban találta.
Péter feltámasztotta Tábitát,
amit megtudtak Joppé lakosai is,
és sokan hittek az Úr Jézusban.
Péter egy ideig Joppéban maradt egy tímár (bőrfeldolgozó) házánál,
akit Simonnak neveztek.
b.
Péter Kornéliusznál
Cézárea ugyancsak tengerparti város,
Joppétól északra található.
Ebben a városban élt egy Kornéliusz nevű római százados.
Kegyes és istenfélő ember volt háza népével együtt,
alamizsnát osztogatott,
és rendszeresen imádkozott Istenhez.
Egyszer,
amint imádkozott,
megjelent neki az Úr angyala,
és azt mondta,
hogy Isten méltányolja imádságát és alamizsnaosztogatását.
Azonban hívassa magához Simon Pétert,
aki Joppéban van,
és ő megmondja neki,
mit kell cselekednie.
Haladéktalanul el is küldte katonáit,
hogy Pétert elhívja (ApCsel 10,7-8).
Péter eközben a Simon házánál volt,
és ebéd előtt elmélkedett a ház lapos tetején.
Kornéliusz meglátogatására Istennek fel kellett készítenie Pétert,
hisz ő zsidó volt,
Kornéliusz pedig római,
és a zsidók nem szoktak bemenni a pogányok házába.
Ezért az Úr egy látomást adott Péternek.
Azt látta,
hogy egy lepedő ereszkedik le az égből,
tele olyan állatokkal,
amik a törvény szerint tisztátalanok voltak,
vagyis olyanokkal,
amilyeneket a zsidók nem ehettek meg.
Amikor Péter elé leszállt a lepedő,
egy hangot hallott:
„Kelj fel,
Péter,
öld,
és egyél!”
Péter semmiképpen nem akarta,
mert ő eddig nem evett semmi tisztátalant.
A hang újra szólt:
„Amit Isten megtisztított,
ne mondd tisztátalannak!”
Ez háromszor történt meg egymás után.
Ezzel az Úr felkészítette Pétert,
hogy el tudjon menni a tisztátalannak tartott Kornéliusz házához.
Amikor befejeződött a látomás,
épp akkor érkeztek meg Kornéliusz emberei,
akikkel Péter haladéktalanul elutazott Cézáreába.
Amikor megérkezett,
Kornéliusz háza tele volt emberekkel,
mert a százados összehívta rokonait és legjobb barátait.
Elmondta,
hogy miért hívatta,
Péter pedig belekezdett az igehirdetésbe.
Nem sokat beszélt,
amikor a Szentlélek leszállt a jelenlevőkre,
mintegy félbeszakítva Pétert.
A jelenlevők nyelveken szóltak és magasztalták Istent.
A zsidó testvérek,
akik Péterrel voltak,
nem győztek csodálkozni azon,
hogy Isten a pogányokon is könyörült.
Akkor Péter azt mondta:
„Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől,
hogy megkeresztelkedjenek,
akik ugyanúgy megkapták a Szentlelket,
mint mi?”
És úgy rendelkezett,
hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében (ApCsel 10,47-48).
Ez a történet nagyon fontos a gyülekezet életében,
mert Kornéliusz háznépe volt az első pogány csoport,
akik Jézus Krisztusban hívőkké lettek.
A zsidó hívők nagyon lassan és nehezen értették meg,
hogy a kegyelem a pogányoknak is adatott.
Amikor az apostolok és a Júdeában élő testvérek meghallották,
hogy a pogányok is befogadták az evangéliumot,
vitatkoztak Péterrel,
és azt mondták:
„Körülmetéletlen emberekhez mentél be,
és együtt ettél velük.”
Ezt ugyanis a törvény szerint nem volt szabad megtenni a zsidóknak.
Péter,
hogy tettét magyarázza,
elmondta,
hogy miként kapta a látomást Joppéban,
és hogy milyen őszintén megtértek Kornéliuszék.
A júdeaiak azonban csak akkor nyugodtak meg,
amikor Péter elmondta,
hogy rájuk is úgy szállt le a Szentlélek,
ahogy kezdetben az apostolokra.
Péter így fejezte be beszédét:
Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten,
mint nekünk,
akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban,
akkor ki vagyok én,
hogy akadályozzam az Istent?”
Amikor mindezt hallották,
megnyugodtak,
dicsőítették Istent,
és így szóltak:
„Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre” (ApCsel 11,17-18).
 
MEGJEGYZÉS:
A Szentlélek kitöltetése és a nyelveken szólás az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben
Az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben négyszer találjuk megírva,
hogy a Szentlélek látványos módon szállt azokra az emberekre,
akik hittek.
Ezek az emberek nyelveken is beszéltek,
amikor ez megtörtént.
Egyes keresztyének azt tanítják,
hogy ma is látványosan jön el a Szentlélek azokra,
akik hívőkké lesznek,
és hogy nekik is nyelveken kell imádkozniuk.
Ha nem imádkoznak nyelveken,
akkor nincs is a Szentlélek az életükben.
Ezzel az állítással kapcsolatban a következő megjegyzéseket kell tennünk:
1.
Amikor pünkösdkor eljött a Szentlélek,
azt csodálatos jelek követték:
a nagy zúgás,
a lángnyelvek,
a tanítványok olyan nyelveken tudtak beszélni,
amit nem tanultak,
de azok az emberek,
akik ismerték az illető nyelvet,
megértették.
A csodálatos jelenségekre azért volt szükség,
hogy a tanítványok is tudják,
hogy valami rendkívüli kezdődött el,
és hogy az emberek figyelmét Isten ezáltal is felkeltse.
A más nyelvek beszélésére pedig azért volt szükség,
mert a soknyelvű tömegnek világosan meg kellett értenie az evangéliumot,
mindenkinek a saját nyelvén (ApCsel 2,7-12).
2.
A könyvben még van három alkalom,
amikor az emberek látványos formában,
nyelveken szólás kíséretében kapták a Szentlelket.
Ezek a következők:
a samaritánusok megtérése,
Kornéliuszék megtérése és az efézusi tanítványok esete (ApCsel 19,1-7).
Ezek a zsidó tanítványokért történtek,
és jelül adattak számukra,
hogy elfogadják testvéreiknek a Krisztusban hívő,
nemzsidó embereket.
A zsidók nem szerették a samaritánusokat,
mert pogányoknak tartották őket.
Amikor az evangélium átlépte a zsidók és a samaritánusok határát,
akkor találkozunk a Szentlélek látványos megnyilvánulásával és az idegen nyelveken való beszéléssel.
Ugyanez történt,
amikor az evangélium átlépte a határt a római pogányok felé Kornéliusz esetében.
A Szentlélek látványos eljövetele és a nyelveken szólás győzte meg az apostolokat és a júdeai testvéreket,
hogy Isten kegyelmet adott a pogányoknak is.
3.
Az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben a nyelveken szólás ismert és mások által értett nyelveket jelentett.
Nem érthetetlen nyelveken való imádkozás volt,
mint amiről olvasunk a korinthusi gyülekezet kapcsán (1Kor 14,2).
4.
Ma,
amikor az emberek megtérnek,
nem látványos formában kapják a Szentlelket,
hanem hit által,
ami nem jár a nyelveken szólás vagy imádkozás jelével.
Az igazi megtérés jele a megváltozott élet (Mt 5,16-20).
c.
Péter megszabadul a fogságból
Péter visszatért Jeruzsálembe igehirdetői körútjáról,
és ismét fogságba került.
Heródes király nem sokkal azelőtt végeztette ki Jakab apostolt (ApCsel 12,1-2).
Mikor látta,
hogy tetszik a zsidóknak,
ha kegyetlenkedik a gyülekezet tagjaival,
Pétert is letartóztatta,
azzal a szándékkal,
hogy megöli.
Péter a börtönben erős őrizet alatt volt,
a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte.
A tervezett kivégzés előtti éjszakán az Úr csodálatosan megszabadította őt.
A cellában Péter két katona között nyugodtan aludt,
az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt (ApCsel 12,6).
Egyszer csak megjelent egy angyal,
felköltötte Pétert,
akinek kezéről leestek a bilincsek,
és kivezette őt a börtönből.
Mikor már kint voltak az utcán,
az angyal eltűnt.
Péter csak akkor döbbent rá,
hogy ez nem álom,
hanem valóság.
Péter egyenesen a testvérekhez ment,
akik össze voltak gyűlve Máriának,
Márk János édesanyjának házánál.
A gyülekezet nagyon örült Péter láttán.
Amikor megvirradt,
Heródes nem találta a foglyot a börtönben,
és ezért a katonákat büntette meg.
Péter pedig eltávozott Júdeából Cézáreába,
és egy ideig ott tartózkodott.
 
Péter megtapasztalta azt a biztonságot,
amiről a zsoltáros is írt.
Mi is hasonló nyugalmat kaphatunk Istenben.
„Aki a Felséges rejtekében lakik,
a Mindenható árnyékában pihen,
az ezt mondhatja az Úrnak:
Oltalmam és váram,
Istenem,
akiben bízom!...
Ha az Urat tartod oltalmadnak,
a Felségest hajlékodnak,
nem érhet téged baj,
sátradhoz közel sem férhet csapás.
Mert megparancsolja angyalainak,
hogy vigyázzanak rád minden utadon (Zsolt 91,1-2, 9-11).
5.
Az antiókhiai gyülekezet
A Szíriában lévő Antiókhiában a jeruzsálemi üldözés után keletkezett a gyülekezet.
Egyesek azok közül,
akik szétszóródtak az üldözés miatt,
elérkeztek Antiókhiába,
és kezdtek beszélni Jézus Krisztusról a görögül beszélő embereknek is,
nemcsak a zsidóknak.
Abban az időben nemcsak a görögök beszéltek görögül,
hanem majdnem mindenki.
A görög ugyanis nagyon elterjedt és jól ismert nyelv volt.
Így alakult meg ebben a városban a gyülekezet,
ami később nagyon erős missziós gyülekezetté vált (ApCsel 11,19-21).
Mikor ezt megtudták a jeruzsálemi gyülekezetben,
elküldték hozzájuk Barnabást.
Barnabás szolgálata által a gyülekezet megerősödött,
és számban is gyarapodott.
Barnabás elment Tarzuszba,
és magával vitte Sault Antiókhiába,
hogy ott segítsen neki a lelki munkában.
Barnabás és Saul egy egész évig munkálkodott együtt a gyülekezetben.
Az Úr Jézusban hívő tanítványokat itt nevezték először keresztyéneknek.
Keresztyén azt jelenti:
krisztusi,
Krisztushoz tartozó.
Ezt a szép nevet a tanítványok Jézus Krisztushoz hasonló életükkel érdemelték ki.
Az antiókhiai gyülekezet az Újszövetség egyik legmissziósabb gyülekezete volt.
Innen indult ki Saul (későbbi nevén Pál apostol) és Barnabás a misszióútra,
és ide is tértek vissza.
A gyülekezet valóságos otthona volt a misszionáriusoknak.
Kijelentés Istenről,
emberről
Isten irgalma és kegyelme lett nyilvánvaló abban,
ahogyan gondoskodott arról,
hogy az evangélium eljusson az emberekhez.
Beteljesedtek a próféciák arról,
hogy Isten üdvössége elér az emberekhez.
A tudatlanság idejét elnézi az Isten,
azonban ebben a korban parancsolja az embereknek,
hogy megtérjenek.
Az ember Isten kegyelmének fókuszában áll.
Megtudjuk,
hogy Isten előtt nincs személyválogatás,
ő minden néphez és fajhoz tartozó embernek üdvösséget akar adni.
Az örömhír továbbításában a hívő embereket az a megtiszteltetés éri,
hogy Isten tervének eszközei legyenek,
hogy hirdessék az evangéliumot.
 

Ismétlő kérdések
  1. Milyen parancsot adott az Úr Jézus a tanítványoknak, mielőtt visszament volna a mennybe?
  2. Miért és kit választottak a tanítványok tizenkettedik apostolnak?
  3. Mikor jött el a Szentlélek és milyen jelek követték?
  4. Miről prédikált Péter pünkösdkor, és milyen eredménnyel?
  5. Mivel foglalkozott az első hívők közössége?
  6. Hogy használta az Úr Pétert és Jánost a korai gyülekezet életében?
  7. Miért kellett meghalnia Anániásnak és Szafirának?
  8. Miért és milyen feladatra kellett az első gyülekezetnek kiválasztania hét jó bizonysággal rendelkező, Szentlélekkel teljes testvért?
  9. Ki volt István, és miért kellett meghalnia?
  10. Milyen szolgálatokat végzett Fülöp?
  11. Hogy tért meg Saul?
  12. Ki volt Dorkász?
  13. Hogyan készítette fel az Úr Pétert, hogy kész legyen elmenni Kornéliuszhoz?
  14. Miért történt, hogy egyes hívő csoportok idegen nyelveken beszéltek, amikor a Szentlélek az életükbe költözött?
  15. Mit tudsz az antiókhiai gyülekezetről?
  16. Ki volt Barnabás?
Feladatok
  1. Olvasd el vagy hallgasd meg hangfelvételről az ApCsel 1-12 fejezeteit!
  2. Keresd meg bibliádban a leckében idézett igeverseket! Jegyezd meg, hogy utólag könnyen megtalálhasd őket!
  3. Tanuld meg kívülről az ApCsel 1,8-at!