‏‏

A megtérés az első nagy élményünk Istennel,

ami gyökeres változást hoz az életünkben.

A megtéréssel megtagadjuk bűneinket,

és elfordulunk azoktól,

életünket Isten uralma alá rendeljük,

és teljes mértékben hiszünk az Úr Jézus Krisztus engesztelő munkájában.

A megtérés „megfordulást”,

más „irányba menést” jelent.

Eszerint a megtérésben valamitől elfordulunk,

és valakihez odafordulunk.

Elfordulunk bűneinktől,

a Sátántól,

bűnös kívánságainktól,

egy magunknak való élettől,

és odafordulunk Istenhez,

a Krisztust szerető,

önfeláldozó és szent élethez.

Más szóval mondhatjuk,

hogy a Sátán uralma alól megszabadulunk,

és önként Isten uralma alá vetjük magunkat.

Ahhoz,

hogy a megtérésünk igazi legyen,

mindkét „fordulásnak” igazinak és teljesnek kell lennie.

Nem elég elhagyni bűneinket,

ha nem adjuk át magunkat teljes mértékben az Úrnak.

Viszont az is igaz,

hogy nem adhatjuk magunkat át az Úrnak,

ha ragaszkodunk bűneinkhez,

és nem akarjuk azokat elhagyni.

Egyes emberekkel az történik,

hogy hallva az evangéliumot,

szeretnének megszabadulni bűneiktől.

A bűn által tönkretett életük helyett egy szép életet szeretnének élni.

Azonban az Istenhez fordulást nem veszik komolyan,

és nem valósítják meg azt,

amit Jézus Krisztus úgy fejezett ki,

hogy aki őt akarja követni,

az tagadja meg magát,

és vegye fel a keresztjét.

Ugyanakkor az Úr Jézus azt is mondta,

hogy el „kell veszítenünk” az életünket érte és az evangéliumért (Lk 9,23-24).

Fontos tehát,

hogy a megtérésben az ember teljesen elforduljon a bűntől,

és adja át magát Istennek.

Az őszinte és igazi megtérésre Isten azzal válaszol,

hogy újjászüli életünket a Szentlélek által.

Őszinte megtérés nélkül a vallásos élet nem ér semmit.

Azt remélem,

hogy azok,

akik e könyv segítségével tanulnak a bibliaiskolában,

már megtértek és újjászülettek.

Amikor most a megtérésről és az újjászületésről szólunk,

azzal a szándékkal tesszük,

hogy világossá tegyük azt,

amit a Biblia ezekről tanít.

E tanítások fényében mindenki visszatekinthet saját megtérésére,

s ha hiányosságot talál,

azokra most odafigyelhet és bepótolhatja.

Ugyanakkor a megtérésről és újjászületésről szóló tanítás megértése a mások felé végzett szolgálatban is nagyon fontos.

Megtérés nélkül nem lehet hívő életet élni,

sem a gyülekezetben szolgálni.

Aki nem él lelkileg,

az nem tud mások lelki életének hasznára lenni.

Az alábbiakban a következőkről lesz szó:

Isten előbb szeretett minket,

mint ahogy mi szerethettük volna őt.

Ő ismert minket még mielőtt megszülettünk volna.

Nemcsak,

hogy ismert bennünket,

de terve volt életünkkel.

Azt,

ami történik velünk megtérésünkkor,

de egész életünkben is,

Isten már rég eltervezte.

Isten sohasem hagyott el bennünket,

annak ellenére,

hogy mi sokáig nem is törődtünk vele.

Már akkor alakította életkörülményeinket,

és készítette elő azt,

ami később kibontakozott az életünkben.

Meghatározta születésünk helyét,

idejét,

azokat a körülményeket,

amikben megszülettünk és felnőttünk;

ezek által formálta az életünket.

Ő hozott össze olyan emberekkel,

akik bizonyságot tettek nekünk az Úr Jézusról,

és hozzá vezettek bennünket.

Isten munkája életünkben átfogóbb,

mint ahogy mi azt néha gondoljuk.

Ez örömmel és bizodalommal tölt el bennünket.

Megtérésünk és üdvözülésünk Isten kegyelme folytán volt lehetséges.

Még mielőtt mi kerestük volna őt,

ő már keresett bennünket.

Megtérésünkben az evangélium hirdetésének döntő szerepe volt.

Az evangéliumban való hit megelőzi a megtérésünket,

hisz ebből ismertük meg,

hogy milyen bűnös emberek vagyunk,

és hogy mi lenne a sorsunk Jézus Krisztus nélkül.

Meghallottuk azt is,

hogy Isten szeret bennünket,

és egy jó terve van az életünkkel.

Tudomásunkra jutott,

hogy Jézus Krisztus áldozata miatt bűneinkre bocsánatot nyerünk,

ha hiszünk Jézusban,

és rá bízzuk az életünket.

Megértettük,

hogy egy új életet kezdhetünk,

elhagyhatjuk a bűnös életünket,

és az életünk feletti irányítást átadhatjuk Istennek.

Ezeket az igazságokat meg kell hallanunk,

és el kell fogadnunk,

hogy igazak.

Enélkül nem lehet megtérni.

Egyes emberek,

miután meghallják és megértik az evangéliumot,

hamarosan megtérnek és üdvözülnek,

mások hosszabb ideig tétováznak,

és csak aztán döntenek úgy,

hogy megtérnek.

Az evangéliumot Isten eszközein keresztül hallottuk meg egy gyülekezetben,

egy igehirdetőn vagy egy bizonyságtevőn keresztül.

Az alábbi igében láthatjuk,

hogy Pál apostol milyen fontosnak tartotta,

hogy az emberek higgyenek az evangélium által közölt igazságokban:

Fontos elfogadni az evangélium üzenetét és az üdvösségről szóló tanítás igazságát.

Ez azonban még nem élő hit,

hanem csupán értelmi hit.

Ha valaki meg akar térni,

annak élő hite kell,

hogy legyen.

Ez azt jelenti,

hogy nemcsak azt fogadjuk el,

hogy az ige igaz,

hanem sokkal inkább azt,

hogy az ránk nézve is igaz,

és rábízzuk magunkat Istenre.

Ez az élő,

vagy üdvözítő hit.

Ilyen értelemben használják az apostolok a „hit” szót az alábbi igeversben:

A megtérés az ember Isten felé fordulása,

amikor az evangéliumot hallja,

és hisz Jézus Krisztusban.

Amikor Isten munkálkodik az ember életében,

a Szentlélek megérteti vele az evangéliumot,

és megmutatja neki a bűneit.

Bűneit ekkor nagyon komolynak látja,

és nem talál semmi mentséget arra,

hogy miért követte el azokat.

Hibásnak és bűnösnek érzi magát.

Ekkor döntenie kell,

hogy Istenhez tér,

kéri,

hogy bocsásson meg neki,

és fogadja el;

vagy pedig elfordul Istentől,

és tovább él a bűnben.

Az őszinte megtérésben,

bűnbánatban ott van az akarat is,

hogy szakítani fog a bűneivel.

A megtérni vágyó ember nemcsak azt akarja,

hogy Isten ne haragudjon rá elkövetett bűnei miatt,

hanem azt szeretné,

hogy szabaduljon a bűntől,

és ne kövesse el többé azokat.

Ezért a megtérő bűnösnek hitre és teljes odaszánásra van szüksége.

Az igazi megtérésben a bűnös ember az alábbi háromból mindegyiket megéli:

Az igazi megtérésben az evangélium hirdetését bűnbánat és töredelem követi.

Az ember bánja azt,

hogy vétkezett,

mert megértette,

hogy bűneivel megbántotta Istent és az embereket egyaránt.

A töredelem azt jelenti,

hogy az ember lelke össze van törve,

nincs jó kedve,

fáj neki,

hogy vétkezett,

és szégyelli magát.

Ez az érzelmi megnyilvánulás nem egyformán erős mindenkinél,

mégis szükséges mozzanata a megtérésnek.

A bűnbánatunk és töredelmünk azt mutatja,

hogy elítéljük addigi bűnös életünket;

hogy szívünk mélyéig megutáltuk,

és elfordulunk attól.

Isten szentségének fényében ítéljük el bűneinket,

mert látjuk,

hogyan bűnös életünk sértette az ő szentségét.

A bűnbánatot és töredelmet megfelelő akarati döntésnek kell kísérnie.

Sokan megindulnak érzelmileg,

de nem hozzák meg a megfelelő akarati döntést Isten mellett,

és a világ,

valamint a bűn ellen.

Ezek állandóan siránkozó emberek maradnak,

és nem lesznek képesek fejlődni a hitéletben.

Ha a bűnös ember megbánja és bevallja bűneit,

akkor Isten megbocsátja azokat,

és megtisztítja a bűn által okozott lelki szennytől.

Amikor ezt a megtérő bűnös elhiszi,

öröm tölti be a szívét,

mert tudja,

hogy bűneit megbocsátotta az Úr,

és hogy most már Istenhez tartozik.

Ez az üdvbizonyosság,

az üdvösség öröme.

A megtérésnek egy másik fontos eleme az Istenbe vetett hit és bizalom.

El kell fogadnunk hittel azt,

amit a Biblia állít rólunk és Isten munkájáról:

mi bűnösök vagyunk,

de Jézus Krisztus által bocsánatban részesülhetünk.

Nem mindent érzünk meg abból,

amit Isten a lelkünkben végez,

de amit ő megígért,

azt megteszi.

Így elfogadjuk hittel Isten ígéreteit a megbocsátásra nézve is.

Aki hisz,

az üdvözül.

A hit nemcsak az evangélium tényeinek elfogadása,

hanem Istenbe vetett bizalom a tények alapján.

Bízunk Istenben lelkünk üdvösségével,

bűneink bocsánatával és jövőnkkel kapcsolatban.

Rábízzuk életünk irányítását,

sorsunk alakítását.

Megtérésünk pillanatától kezdve Isten akarata lesz fontos számunkra.

Megtérni valójában azt jelenti,

hogy a Sátán hatalma,

irányítása alól életünk átkerül Isten vezetése és uralma alá.

Nem lehet úgy megszabadulni a Sátántól,

hogy ne Istenhez térjünk,

hogy ne az ő uralmára bízzuk az életünket.

Istenhez térés nélkül a bűnt elhagyni,

és tiszta életet élni egy sikertelen vállalkozás lenne.

A megtérés a bűntől és a bűnös élettől való elszakadást,

és Istennek való odaszánást jelent.

A lényege az,

hogy elfordulunk a bűnös életmódtól,

és most már Istennek tetsző módon élünk.

Nem történt ott megtérés,

ahol nem tértek el a bűntől.

A megtért ember többé nem akar a bűnben élni.

A bűn hatalma még érezhető az életében,

de a bűnben élés már nem állandó,

nem törvényszerű.

A megtért ember utálja a bűnt.

A bűntől való elszakadással egyszerre történik az odaszánásunk Istennek.

Nincs középút,

ahol már ne lennénk a bűnben,

de még nem lennénk Istennek odaszántak sem.

Mi,

akik megtértünk,

úgy kell tekintenünk magunkra,

mint akik meghaltunk a bűnnek – azaz szakítottunk vele – de élünk az Istennek (Róm 6,10).

Az alábbi két ige a bűntől való elszakadás,

és az Istennek való odaszánás fontosságáról beszél:

Az újjászületést Isten a Szentlélek személye által végzi az őszintén megtérő bűnös életében.

Ez egy csodálatos belső változás,

lelki életre kelés,

lelki feltámadás – ahogy a Biblia mondja.

Amíg az ember bűnei nincsenek megbocsátva,

és amíg nem tér Istenhez,

addig lelkileg halott;

de aki Krisztusba veti hitét,

az életet nyer.

Az újjászületés nagyon fontos,

enélkül nem lehet meglátni Isten országát.

Ez azt jelenti,

hogy bűnösként nem lehet üdvözülni;

csak az üdvözül,

akit Isten Lelke már földi életében megújított.

Az Úr Jézus,

amikor az újjászületésről beszélt,

kihangsúlyozta,

hogy az a Szentlélek és az ige (jelképesen vizet említ) által történik,

és hogy az a változás,

ami az újjászületéssel bekövetkezik,

emberileg nem magyarázható meg.

Éppúgy nem lehet megérteni,

mint ahogy a szél működését sem.

Az újjászületés Isten titokzatos munkája az ember lelkében,

amit különböző módon megtapasztalt belső érzelmi élményekben élhet át egy ember.

Azonban nem az érzelmi élmények,

hanem az új élet jelei alapján lehetünk biztosak abban,

hogy az újjászületés megtörtént.

Ebben is igaz,

amit az Úr Jézus mondott,

hogy „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 7,16).

Az újjászületés jelei valóságos változásként mutatkoznak meg a megtérő bűnös ember életében.

E jelek közül említünk meg néhányat.

Az újjászületett ember:

Az újjászületett ember nem tökéletes és nem hibátlan,

és a változások sem azonnal mutatkoznak meg az életében.

Megtérésünkkel és újjászületésünkkel egy új szakasz kezdődött az életünkben:

új emberek lettünk.

Lelkünk életre kelt,

és közösségbe került Istennel a Szentlélek által.

Új vágyak,

érdeklődések és értékek jelentek meg bennünk,

de a régi még nem múlt el teljesen.

A lelkünkben lévő Isten szerinti vágyak,

Isten szeretete,

a szentség utáni vágy,

az igazság és az ige szeretete,

Isten szolgálata utáni vágy képezi az új énünket,

új identitásunkat.

Ezt a Biblia új embernek nevezi.

A bennünk lévő hajlamosság a bűnre,

az önzés,

a bűnös vágyak,

és bizonyos bűnök iránt való nyitottságunk,

amelyek régen meghatároztak minket,

és a régi énünket alkották,

nem tűnnek el hirtelen.

Ezt a Biblia óembernek nevezi (egyes helyeken pedig testnek – lásd Róm 8.).

Miután újjászülettünk,

az új ember fog megerősödni bennünk,

az óember pedig fokozatosan erejét veszíti.

Az új ember fejlődését a Szentlélek idézi elő bennünk,

ha mi is törekszünk erre:

engedelmeskedünk Istennek,

és az ige szerint kívánunk élni.

Az óember megnyilvánulásait viszont meg kell fékeznünk,

ugyancsak a Szentlélek ereje által.

Erről így tanít bennünket az ige:

A megtérésünkkel átadjuk magunkat Istennek,

aki életre kelti lelkünket,

és átformálja életünket.

Hogy mit tesz Isten velünk,

azt egy szóval,

fogalommal nem is lehet kifejezni.

Fentebb említettük,

hogy Isten újjászül minket,

ami arra az új kezdetre utal,

ami úgy a belső lelkivilágunkban,

mint az életmódunkban bekövetkezik.

Annak a mélyreható változásnak a leírására,

ami újjászületésünkkor történik velünk,

a Biblia több kifejezést is használ,

amelyek leírják Isten munkájának különböző oldalait életünkben.

Az alábbi dolgok újjászületésünkkel egy időben történnek meg:

A Biblia az „Isten fiai” vagy „Isten gyermekei” kifejezést elsősorban a megváltott emberekre használja,

akik Istenhez tértek,

hisznek Jézus Krisztusban,

és a Szentlélek vezetése alatt vannak.

Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia,

de Isten a megtérőket fiaivá fogadja.

Ez mutatja számunkra Isten szeretetét,

és azt a megtiszteltetést,

ami minket Isten részéről ért.

Isten fiaiként abban a megtiszteltetésben van részünk,

hogy Istennek örökösei,

Jézus Krisztusnak pedig örököstársai vagyunk.

A Biblia ezzel fejezi ki azt a sok áldást,

amit az örökkévalóságban kapunk Istentől:

Isten fiának vagy gyermekének lenni nemcsak kiváltság,

hanem elkötelezettség is.

Ahogy a földi életben a gyermekek hasonlítanak apjukra,

nemcsak megjelenésben,

hanem viselkedésben is,

úgy kell nekünk is életünkkel és lelkületünkkel a mennyei Atyára hasonlítanunk.

Amíg bűnösen éltünk,

Isten előtt vétkesek,

hibásak voltunk.

Bűnösen nem lehet megállni Isten előtt,

de a megtérő embert Isten igaznak nyilvánította,

hogy alkalmas legyen a vele való közösségre.

Ha hiszünk Jézus Krisztusban,

a Megváltónkban,

akkor az Atya Krisztus igazságát nekünk tulajdonítja,

más szóval igaznak tekint bennünket Krisztus áldozatáért.

A bűn miatt nincs egyetlen igaz ember sem a földön,

mert

Az ember semmi olyat nem tehet,

amivel kiérdemelhetné Isten jóindulatát,

ezért bármit tesz,

bűnös marad.

Csak kegyelemből lehetünk igazak Isten szemében,

és ez meg is valósul azok életében,

akik Jézus Krisztusban,

és nem a maguk cselekedeteiben bíznak:

A megigazított ember új törekvése az lesz,

hogy igaz emberhez,

Isten gyermekéhez méltó életet éljen.

Amikor az Úr Jézus távozóban volt erről a földről,

megígérte a tanítványoknak,

hogy elküldi a Szentlelket,

aki bennük lakozik majd.

Amikor Péter apostol megtérésre szólította fel hallgatóit a Szentlélek eljövetelekor,

azt mondta,

hogy térjenek meg,

keresztelkedjenek meg,

és akkor megkapják a Szentlélek ajándékát (Szentlelket,

mint ajándékot) (ApCsel 2,38).

Ha valaki megtér és elfogadja Jézus Krisztust élete urának,

akkor a Szentlélek annak a személynek az életébe költözik,

mert „senki sem mondhatja:

Jézus úr,

csakis a Szentlélek által” (1Kor 12,3).

Pál apostol más helyen úgy tanított,

hogy „akiben nincs Krisztus Lelke,

az nem az övé” (Róm 8,9).

A Szentlélek jelenlétét a szívünkben hit által fogadjuk el.

Ő bennünk lakik akkor is,

ha mi nem érezzük azt.

Hívő életünkben azonban gyakran tapasztaljuk,

hogy ő szól hozzánk,

munkálkodik az életünkben,

és hogy teremhetjük a Lélek gyümölcsét.

Az a kifejezés,

hogy „a Szentlélek bennünk lakik” és „nálunk lakik”,

nem egy helyet jelent a testünkben vagy lelkünkben,

hanem arra utal,

hogy a Szentlélekkel szoros kapcsolatban vagyunk.

A bennünk lakozó Szentlélekről az Írás azt mondja,

hogy ő elpecsétel minket Krisztus napjára:

Az elpecsételésünk azt jelenti,

hogy Isten a magáéinak tekint bennünket.

Számunkra ez biztonságot és mennyei örökségünk biztosítását adja.

Biztonságot,

mert Istenhez tartozásunk védelmet jelent számunkra.

Mennyei örökségünk biztosítását,

mert az ige szerint a Szentlélek számunkra olyan,

mint egy zálog.

A zálog egy olyan dolog,

amit odaadnak valakinek,

hogy ezzel biztosítsák egy ígéret betartását.

Isten nekünk mennyei örökséget ígért,

amihez a Szentlelket adta,

mint zálogot.

Biztosan be fogja tartani ígéretét.

Pál apostol azt mondja,

hogy minden hívő be lett merítve (keresztelve) a Szentlélek által,

hogy a többi hívővel együtt egy testet alkosson.

Istennek nem az volt a terve,

hogy a Krisztusban hívő emberek egyedül,

egymástól elszigetelten éljenek,

hanem hogy szerves egységben,

krisztusi szeretetben alkossák Krisztus testét,

az Egyházat.

A Lélek keresztsége tehát nem arra utal,

hogy milyen erősek vagyunk lelkileg,

milyen ajándékaink vannak,

és milyen élményeink vannak az Úrral.

Arra utal,

hogy nem vagyunk egyedül,

mert Krisztus összekötött bennünket lelki testvéreinkkel,

akik ugyanúgy hittek az Úrban,

ahogyan mi is.

A Lélek keresztsége nem állapotunkkal kapcsolatos,

hanem pozíciónkkal a Krisztus egyházában.

Aki komolyan veszi,

hogy a Lélek egy testté keresztelte őt Isten többi gyermekeivel,

az szereti a testvéreit,

kiveszi részét helyi gyülekezetének közösségi életéből,

és szeretettel szolgál feléjük.