‏‏

Az előző leckében láttuk,

hogy a megtérő ember életében gyökeres változás történik – egy új életet kezd Istennel.

Ez az új élet Isten Lelke által jön létre,

aki életünket megváltoztatja az evangéliumba vetett hit által.

Azt is láttuk,

hogy ő már azelőtt munkálkodott az életünkben,

mielőtt mi erről tudtunk volna,

vagy megtértünk volna.

Ebben a leckében megvizsgáljuk,

hogy mire hívott el Isten bennünket,

amikor megtértünk,

azaz mi az Isten akarata minden hívő ember életében.

Nem azért élünk hívő életet,

hogy valamilyen előnyben legyen részünk,

bár a megtérés által sok áldást is kapunk az Úrtól:

megbékülünk Istennel,

megszabadulunk bűnterheinktől,

rendeződik életünk és kapcsolataink,

boldogok leszünk.

De amikor halljuk Jézus Krisztus hívását,

hogy térjünk meg,

nem ezekért az áldásokért tesszük.

Azért térünk meg,

mert Teremtő Istenünk hív magához,

és felismerjük,

hogy engedelmeskednünk kell neki.

Felismerjük,

hogy el vagyunk veszve bűneinkben,

és hogy üdvösségre van szükségünk,

amit csak ő adhat nekünk.

Halljuk Jézus Krisztus szavát,

mint az első tanítványok,

akiknek ezt mondta:

„Jöjj,

kövess engem!”

(Lásd a következő igehelyeket:

Márk 2,14; 10,21).

Az Úr Jézus követése nagyon komoly dolog;

a régi életünket teljesen fel kell adnunk,

és az Isten által felkínált új életet teljes mértékben el kell fogadnunk.

Amikor elindulunk az Úr Jézus követésébe,

az olyan,

mintha meghaltunk volna,

és újra feltámadtunk volna.

Erről így ír Pál apostol:

De mit jelent számunkra gyakorlatilag,

hogy Jézus Krisztus az ő követésére hív bennünket?

Mi van ebben a meghívásban?

Az alábbiakban látni fogjuk,

hogy Urunk mire hív el minket:

Megtérésünkkor új kapcsolatba kerülünk Istennel és az emberekkel.

Korábban bűneinkben meg voltunk halva,

de a Szentlélek által életre keltünk.

Lelkünk a Sátán rabságában volt,

és vele volt közösségben.

De Jézus Krisztus megszabadított,

és arra hív,

hogy vele legyünk közösségben,

vele legyen kapcsolatban a lelkünk.

A hívő ember különleges kapcsolatba kerül Istennel.

Amíg a bűnben volt,

Istennek ellensége volt,

most pedig megigazult hit által,

mert Isten igaznak nyilvánítja őt Jézus Krisztus áldozata miatt.

Ezt mondja az ige:

„Mivel tehát megigazultunk hit által,

békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1).

Isten a gyermekeivé fogad bennünket,

ami szoros kapcsolatra utal.

Ebben a kapcsolatban a szeretet uralkodik:

szeretjük Istent,

és vonzódunk hozzá,

mint gyermek az édesapjához.

Isten is szeret bennünket,

ő a mennyei Atyánk,

aki gondot visel rólunk.

Ezt a közösséget köztünk és Isten között a Szentlélek hozza létre,

aki megtérésünktől bennünk lakik.

Nekünk ápolnunk kell ezt a közösséget igeolvasás,

imádkozás,

engedelmesség és hit által.

A bűn és az engedetlenség megszakítja közösségünket Istennel.

Ezért,

ha vétkezünk,

meg kell bánnunk,

meg kell vallanunk,

és el kell hagynunk bűneinket,

hogy a közösség Istennel helyreálljon.

Közösségünk Istennel nem az érzéseinktől függ,

jóllehet a vele való közösséget legtöbbször a szeretet és boldogság érzésében éljük meg.

Istennel akkor is közösségben vagyunk,

ha ezt nem éreznénk,

mert figyelmünket épp más dolgok kötik le.

Mivel Istennel közösségbe kerültünk,

ezért az ő gyermekeivel is közösségben vagyunk.

Ez egy lelki közösség,

amit a Szentlélek hoz létre akaratunktól függetlenül,

annak következményeként,

hogy bemerített bennünket Krisztus testébe.

Nem lehetünk úgy közösségben Istennel,

hogy ne legyünk közösségben az ő népével.

Amikor újjászülettünk,

olyan családba születtünk bele,

amelyikben sok gyermeke van már Istennek.

Ezt el kell fogadnunk,

és ebben a közösségben élnünk kell,

és ehhez ragaszkodnunk kell,

hisz ez az Úr akarata.

Isten gyermekeivel való közösségünk sokszor örömmel tölt el bennünket.

Jézus Krisztusért szeretjük őket,

és örülünk annak,

hogy ők is szeretik a Megváltót.

Amikor együtt vagyunk és imádjuk az Urat,

akkor megtapasztaljuk a köztünk lévő egységet,

és az Úr jelenlétét közöttünk.

A hívők közösségét a Sátán meg akarja zavarni.

Feszültségek keletkeznek,

szóváltás,

harag és széthúzás ütheti fel a fejét.

Ezeket a kísértéseket le kell győzni szeretetben és türelemmel.

Ne felejtsük el,

hogy mindnyájunknak vannak hibái és bűnei.

Időnként nekünk is meg kell,

hogy bocsássanak mások,

és türelmesen el kell hordozniuk minket.

Isten népe iránti szeretetünk a helyi gyülekezetünkhöz való ragaszkodásban és a testvérek szolgálatában nyilvánul meg.

Istent szolgálni – gyakran a testvéreink és a gyülekezet szolgálatát jelenti.

A szentség:

életünk odaszánása Istennek,

és megváltozása Jézus Krisztus mintájára.

Szentek vagyunk,

azaz Isten számára elkülönítettek (ez a szó alapjelentése),

mert megszabadultunk a Sátán fogságából,

és átadtuk magunkat Istennek.

Ebből a szempontból a Biblia kijelenti,

hogy szentek vagyunk.

Lásd:

Róm 1,7; 1Kor 1,2;

Kol 1,2; 2Tim 2,21.

A szentség másik jelentése a lelki átváltozásunkkal kapcsolatos.

Az átváltozás Krisztus képére,

a vele való hasonlóságra történik.

Újjászületésünk után a bűn gyakorlását elhagyjuk,

és megkezdődik bennünk egy folyamat,

ami által fokozatosan hasonlítani fogunk Jézus Krisztushoz.

Ez elhívásunknak egy nagyon fontos része.

A szentségre,

azaz lelki átváltozásunkra törekedni kell,

és azt kívánni kell.

Az életünk megszentelését Isten Szentlelke végzi,

a mi részünk pedig az ige iránti engedelmesség,

elkövetett bűneink megbánása,

Istennel való kapcsolatunk ápolása,

és ellenállás a kísértéseknek.

A Bibliában nagyon sok felhívást találunk arra,

hogy szentelődjünk meg,

akkor is,

ha épp nem a szent szó van használva.

Amikor Isten mond nekünk valamit,

hogy milyenek legyünk,

akkor mindig szentségre hív fel bennünket.

Lásd a következő igehelyeket:

Róm 12,9.21; 1Kor 13,1-13;

Gal 5,22-23;

Kol 3,5-17;

Zsid 12,10; 13,4-6;

Jak 4,1-12; 1Pt 2,11-12 stb.

A szentség megmutatkozik az életünkben:

a gondolkodásunkban,

a viselkedésünkben és teljes jellemünkben.

Ezekről lesz szó az alábbiakban.

A szentségnek meg kell mutatkoznia először is a gondolkodásunkban.

A gondolatainkat nem foglalhatják le földi gondok (Mt 13,22),

hanem az „odafelvalókkal” kell törődnünk (Kol 3,2).

Az „odafelvalók” az Istennel és az ő országával kapcsolatos dolgok.

Gondolatainknak mentesek kell lenniük bármilyen bűnös kívánságtól,

haragtól,

ítélkezéstől,

ahogy az ige is tanít minket:

A bűn miatt az ember gondolkodása elsötétül,

és elidegenedik Istentől.

Nem gondol Istenre,

a vele kapcsolatos örökkévaló dolgokra.

Az ember a kívánságai rabságába esett,

és csak azon gondolkodik,

hogy hogyan teljesítse vágyait,

és hogyan boldoguljon a földi életben.

A megtéréssel egy új felismerésre tér;

a Szentlélek és az ige hatására mind jobban megérti Isten akaratát,

céljait és elvárásait az emberrel kapcsolatban.

Ez az a világosság,

amiről az Úr Jézus azt mondta,

hogy járnunk kell benne (Jn 12,35).

Gondolataink tisztasága és szentsége nagyon fontos,

mert hamarosan úgy fogunk élni,

és azt fogjuk tenni,

amit gondolunk.

Isten elhívott bennünket arra,

hogy szentül éljünk.

Az ige világossá teszi,

hogy Isten elvárja,

hogy akarata szerint éljünk,

vagyis,

hogy „hitünk mellé ragasszunk jócselekedeteket” (1Pt 1,5 Károli),

és hogy „szentek legyünk egész magatartásunkban” (1Pt 1,16).

Viselkedésünkben szentnek lenni azt jelenti,

hogy azt cselekedjük,

amit Jézus tenne a helyünkben.

Az ige tanítása szerint élünk,

elhagyjuk a bűnös életmódot,

és olyan dolgokat teszünk,

amiket Isten az igében parancsol nekünk.

A szentség nem olyan dolog,

ami jó,

ha van,

de nélküle is hívők lehetnénk.

Ez nem fakultatív tantárgy,

hanem létkérdés.

Ha a szent Istennel vagyunk közösségben,

akkor nekünk is szentül kell élnünk.

A Szentlélek,

aki bennünk lakik,

amint neve is mutatja,

a szentséget munkálja bennünk.

Újjászületésünk egyik következménye,

hogy szeretjük a szentséget,

és törekszünk arra,

hogy szentül éljünk.

Ha kitartunk a szent életmódban,

akkor életünk megszentelődik,

vagyis jellemünk átalakul Isten igéje szerint.

Istennek nem az az akarata,

hogy csak alkalmilag tegyünk jót,

hanem az,

hogy jó emberek legyünk.

Az ige arra szólít fel,

hogy folyamatosan szentek legyünk,

nem arra,

hogy alkalmanként,

néha-néha szent dolgokat tegyünk.

A megszentelődési folyamat egy egész életre szól,

és ezen a földön csak megközelítjük azt,

amivé lennünk kell,

azaz,

hogy olyan jellemmel rendelkezzünk,

amiben Jézus Krisztus tulajdonságai tükröződnek.

A megszentelt jellemet legátfogóbban a Lélek gyümölcse által,

és a szeretet himnuszában (1Kor 13) írja le az ige.

A Szentlélek munkálja ki bennünk,

hogy szentek legyünk.

A megszentelődés olyan fontos dolog a hívő ember életében,

hogy ezzel a témával egy külön fejezetben fogunk foglalkozni.

Isten nem hagyta magára a világot,

ő folyamatosan munkálkodik benne.

Jézus Krisztus által megbékéltette önmagával a világot,

és most azon munkálkodik,

hogy bűnbocsánatot adjon a bűnös embereknek,

és hogy megszentelő munkáját megvalósítsa az övéi életében.

Más szavakkal úgy is mondhatnánk,

hogy királyságát (Isten országa) ki akarja terjeszteni az egész földre.

Ez Isten missziója.

Tehát Isten missziója ezen a földön Isten királyi uralmának (Isten országának) megvalósítása a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdetése és megélése által.

Isten a missziót ebben a világban gyermekei által végzi.

Nekik kell hirdetniük az igét,

és nekik kell bemutatniuk azt,

hogy az evangélium,

azaz a Jézus Krisztusba vetett hit milyen változást tud hozni az emberek életébe.

Megbízatást és küldetést kaptunk Jézus Krisztustól,

hogy az evangéliumot hirdessük.

Ez azt jelenti,

hogy elmondjuk másoknak,

mit tett Isten az emberiségért Jézus Krisztus által a kereszten,

és hogy ennek következményét hogyan lehet személyesen megtapasztalnunk.

Ezt a hirdetést bizonyságtételnek vagy evangelizálásnak szoktuk nevezni.

Ezzel az igehirdetéssel mindenki meg lett bízva,

erre mindenki el lett hívva.

Az igét nemcsak szóval kell hirdetni,

hanem cselekedetekkel is.

Külön-külön egyik sem elégséges.

Cselekedetekkel hirdetjük az igét akkor,

ha látják az emberek a megváltozott életünket.

A hívő embernek hasonlítania kell a jól működő tévékészülékhez,

amelynél a kép és a hang összhangban van egymással – ugyanazt az üzenetet továbbítják.

A krisztusi szeretet megmutatása is hozzátartozik ahhoz az új élethez,

amit megtérésünkkor kezdtünk el.

Ki kell hangsúlyoznunk,

hogy a tanítványoknak Krisztushoz hasonló módon kell szeretni a világot,

azaz a bűnös embereket.

A bűnt elítéljük,

de szeretjük a bűnöst.

Amikor a földön járt,

Krisztus is a „bűnösök barátja” volt.

Szerette az elesetteket,

a szegényeket,

a betegeket,

szeretettel közeledett feléjük.

Isten szeretete szívünkbe áradt (Róm 5,5),

ezért Krisztus szeretetével szeretjük az embereket.

Nem kell elszigetelnünk magunkat tőlük,

hanem segítő szándékkal kell közelednünk hozzájuk.

Rengeteg lehetőség adódik,

hogy a szükségben lévő embereknek megmutassuk Isten szeretetét,

csak figyeljünk fel ezekre a lehetőségekre!

Ezek a segítő cselekedetek sokszor egyszerűek,

nem látványosak,

de Krisztus nagyra értékeli őket.

Lásd:

Máté 25,31-46.

Elhívásunk tehát nagyon komoly életre szól.

Nemcsak arról van szó,

hogy Isten áldását élvezzük a hívő életben,

hanem meg kell értenünk,

hogy elhívásunk közösségre,

szentségre és misszióra szól.