A nevelésnek nemcsak lelki és erkölcsi,

hanem a gyakorlati élettel kapcsolatos oldala is van.

A gyermekeinket segítenünk kell,

hogy az életben eligazodjanak.

Hogy ez sikerüljön,

a szülőknek a gyermekek számára feladatokat kell adniuk,

és be kell vonniuk őket a ház körüli teendőkbe.

Ezek által segítik őket,

hogy ügyesek legyenek,

és fejlesztik gyermekeik felelősségtudatát is.

A szülők nem akkor tesznek jót a gyermekeikkel,

ha megkímélik őket a fizikai teendőktől,

ha mindent megtesznek helyettük,

és minél több mindent megvesznek nekik,

hanem akkor,

ha bátorítják őket a munkára,

és feladatot adnak nekik.

Ezek által olyan képességeket sajátítanak el,

amikre egész életükben szükségük lesz.

A gyermekek gyakorlati dolgokra való nevelése egy nagyon nagy terület.

Nem célunk,

hogy mindennel foglalkozzunk,

ezért csak néhány dolgot említünk meg az alábbiakban:

A szülőknek oda kell figyelniük,

hogy gyermekeik ne váljanak lustává és semmittevővé.

Ha nem adnak nekik feladatot,

és képességeiknek megfelelő munkát,

haszontalanul töltik el idejüket.

A tétlenség pedig rossz dolgokhoz is vezethet az életükben és kapcsolataikban.

A gyermekek sok hasznos időt elpazarolnak tévénézéssel,

telefonozással,

számítógépes játékokkal.

A szülőknek kötelességük,

hogy felülvigyázzák és segítsék gyermekeiket,

hogy hasznos dolgokkal foglalják le magukat.

Kézügyesség fejlesztése.

A szülők vonják be gyermekeiket olyan munkákba,

amiket el tudnak végezni.

A fiúk esetében az édesapák tanítsák meg őket a szerszámokkal bánni,

és velük dolgozni.

Magyarázzák el nekik,

hogy működnek a dolgok,

és a ház körül végezzenek együtt különböző munkákat.

Először ez nem nagy segítség a szülőnek,

de jó tanulási lehetőség a gyermeknek.

Majd később kisebb munkákat a nagyobb gyermekek maguktól is el tudnak végezni.

A lányokat meg kell tanítani a háztartási munkákat megismerni és végezni.

Itt is a fokozatosság a fontos.

A kisebb gyermekek,

ha az édesanyjuknak „segíthetnek”,

azt inkább játéknak fogják fel.

Az édesanya tanítsa meg a kislányoknak,

ahogy nőnek,

hogyan kell takarítani,

főzni,

mosni,

vasalni,

varrni.

Végezze velük együtt,

majd kisebb részmunkákat bízzon rájuk,

végül pedig a teljes munkát átadhatja.

és felkészülés az életre.

A nevelés valójában a gyermekek felkészítése az életre,

úgy,

hogy majd önállóan,

a szülők segítsége nélkül is boldoguljanak a világban.

Ez az önállóságra nevelés megkezdődik akkor,

amikor a kisgyermek elkezd járni,

amikor önállóan tud étkezni,

stb.

Vannak dolgok,

amiket meg kell tanítanunk,

és aminek gyakorlását számon kell kérnünk gyermekeinktől.

Ilyenek:

A gyermekeket fokozatosan neveljük önállóságra.

Mikor kicsik,

teljes mértékben tőlünk függenek,

és mi teszünk meg mindent helyettük.

Ahogy nőnek,

a szülők segítségével tudnak dolgokat tenni,

majd aztán maguktól is.

Amíg kicsik,

addig a szülők döntenek helyettük mindenben,

amint nőnek,

és felelősségérzetük növekszik,

úgy a szülők fokozatosan bevonják gyermekeiket is a döntésekbe,

majd bizonyos területeken átengedik a döntéseket nekik.

Fokozatosan mind több dologban dönthetnek a növekvő gyermekek,

és mire felnőttek lesznek,

minden dologban ők döntenek önmagukkal kapcsolatban – mert már felelősséget tudnak vállalni magukért.

Képességek fejlesztése.

A gyermekek jövője számára nagyon hasznos,

ha gyermekkorban különböző képességeket elsajátítanak.

E képességek elsajátítása és gyakorlása gazdagítja a gyermekek életét,

és hasznosan köti le az idejüket és energiájukat.

Így nem foglalkoznak haszontalan vagy bűnös dolgokkal.

Az is nagyon fontos tényező,

hogy majd,

ha felnőnek,

a gyermekkorban elsajátított képességeket az Úr ügyében való szolgálatban is hasznosítani tudják.

Megemlítünk néhány képességet,

amit a szülők a gyermekeikben fejleszthetnek,

vagy amiknek előhozását elősegíthetik:

Gyermekek bevonása a házimunkába.

A gyermekek,

életkoruk függvényében,

részt vehetnek a ház körüli munkákban,

vagy úgy,

hogy a szüleiknek segítenek,

vagy úgy,

hogy valamit önállóan vagy felügyelet alatt elvégeznek.

Először tartsák rendben a saját holmijukat,

majd a lakásban a rendet és a tisztaságot.

Segíthetnek a takarításban,

mosogatásban,

állatok etetésében és gondozásában.

A lányoknak meg kell tanulniuk takarítani,

főzni,

mosni,

vasalni.

A nagyobbak vigyázzanak kisebb testvéreikre.

A gyermekeknek meg kell tanulniuk,

hogy a családban kötelességük is van,

és hogy valamivel nekik is hozzá kell járulniuk a családi élet működéséhez.

Jó,

ha konkrét feladatokat adnak a szülők,

amiket a gyermekeknek kell elvégezniük a ház körül.

A gyermekeknek meg kell tanulniuk értékelni a pénzt és az anyagi dolgokat.

Mindenért,

amivel rendelkezik a család,

meg kellett dolgozni,

és ezért azokat meg is kell becsülni.

Nem engedhető meg a pazarlás.

A gyermekek vigyázzanak a ruhájukra,

a lakás tárgyaira,

és ne tegyék őket tönkre.

Ha iskolába járnak,

vigyázzanak a felszereléseikre,

ne rontsák el,

ne mocskolják el.

Ha a ruha elszakad,

meg kell javítani,

ha elmocskolódik,

ki kell mosni és vasalni,

nem pedig eldobni,

és azonnal mást venni.

A szülők tanítsák meg a gyermeknek,

hogy a régi dolgokat is lehet még használni,

ha jók és jól működnek,

nem muszáj mindig újat venni,

sem ruha,

sem más felszerelés esetében.

A nagyobb gyermekek vigyázzanak a ruhájukra,

hogy majd a kisebb testvéreik is használhassák azokat.

Természetesen,

a szülőknek is példát kell mutatniuk gyermekeiknek az anyagiak megbecsülésében és a takarékosságban.

Az ételnél is kerülni kell a pazarlást.

Az ételek elkészítésénél kerülni kell a drága és egészségtelen ételeket,

hogy a gyermekek számára se legyenek ártalmasak.

A gyermekeket meg kell tanítani arra,

hogy ne válogassanak,

egyenek meg mindent,

amit a szülők adnak,

és hogy ne dobják el az ételt.

Az italoknál kerülni kell a cukros,

szénsavas és koffeines italokat,

amelyek drágák,

de nagyon károsítják is a gyermekek egészségét.

Ezeknek az italoknak a használatával kapcsolatban először a szülőknek kell egészséges és helyes hozzáállást tanúsítaniuk,

példát adva ezzel a gyermekeknek.

A szülőknek vigyázniuk kell arra,

hogy a gyermekeiket ne kényeztessék el,

és ne engedjenek utánuk.

Ha a gyermekek nem tanulják meg a szülői házban,

hogy megbecsüljék az anyagiakat,

hogy takarékoskodjanak,

és kerüljék a pazarlást,

akkor majd nagyon nehezen fognak boldogulni az életben az anyagiak területén.

Ha a szülők utánuk engednek,

és nem nevelik a gyermekeiket ezen a területen is,

akkor nem jót tesznek nekik,

hanem inkább elrontják őket,

és így saját maguk lesznek gyermekeik problémáinak okozói.

A nevelés egyik célja a gyermekek viselkedésének a formálása.

Ha a gyermekeket nem neveljük,

akkor a viselkedésük helytelen lesz,

és nem tudnak majd boldogulni a társadalomban,

az emberekkel való kapcsolatukban.

A nevelés nélküli gyermek hasonlít a megműveletlen kerthez,

amit,

ha nem dolgoznak,

felveri a gaz,

és kellemetlen lesz.

A gyermekek is,

ha neveléssel nem formáljuk a viselkedésüket,

mindenféle rossz dolgokat fognak tenni,

és rossz szokásokat fognak felvenni.

Minden gyermeknek szüksége van arra,

hogy a viselkedését formálják.

Ez a bűn miatt van,

amivel mindnyájan születtünk,

és aminek következtében az ember viselkedése,

élete elromlik és kellemetlenné válik.

A bűn jelenlétét már a legkisebb gyermekben is fel lehet fedezni,

ahogy erről az ige is bizonyságot tesz:

„Lásd,

én bűnben születtem,

anyám vétekben fogant engem” (Zsolt 50,7).

A gyermekek viselkedésének formálásában a végleges megoldást a megtérésük és újjászületésük adja meg,

amikor nemcsak azt fogják tudni,

hogy mi a helyes,

és mi a helytelen viselkedés,

hanem Isten Lelke megújítja a lelküket,

és erőt,

valamint vágyat ad arra,

hogy azt cselekedjék,

ami jó és helyes.

A viselkedés formálásának néhány fontos területe,

amiben a szülőknek irányítaniuk kell gyermekeiket,

a következő:

Fontos,

hogy a gyermekek engedelmeskedjenek a szüleiknek,

mert ha nem engedelmeskednek,

akkor a szülők nem tudják átadni számukra azt,

amire szükségük van bölcsesség,

tapasztalat és útbaigazítás területén.

Az ige ezt parancsolja a gyermekeknek:

„Ti gyermekek,

engedelmeskedjetek a szüleiteknek minden tekintetben,

mert ez kedves az Úrban” (Kol 3,20).

A szülők nem csak azért várják el,

hogy gyermekeik engedelmeskedjenek nekik,

hogy irányítani tudják őket,

hanem azért is,

hogy a gyermekek az ige parancsát teljesítsék ez által.

A szülők azonban nem lehetnek önkényesek és parancsolgatók a gyermekükkel szemben,

hanem szeretettel kell formálni a viselkedésüket.

Az ige felhívja a szülők figyelmét is:

„Ti apák,

ne ingereljétek gyermekeiteket,

nehogy bátortalanokká legyenek” (Kol 3,21)!

A tisztelet megadása.

A gyermekek adják meg a tiszteletet a szülőknek,

és általában a felnőtteknek,

időseknek.

Tisztelni azt jelenti,

hogy elismerjük érdemeiket,

munkájukat,

tulajdonságaikat,

és felnézünk rájuk.

Ha valakit tisztelünk,

akkor nem beszélünk vele durván,

nem szóljuk meg,

nem gúnyolódunk,

nem vetjük meg.

Isten megparancsolja a gyermekeknek (kicsiknek és nagyoknak),

hogy tiszteljék szüleiket:

„Tiszteld apádat és anyádat,

hogy hosszú ideig élhess azon a földön,

amelyet Istened az Úr ad neked” (2Móz 20,12)!

A tekintély elfogadása.

Ez azt jelenti,

hogy figyelembe vesszük és elfogadjuk azoknak a véleményét és utasításait,

akik fölöttünk vannak képességben,

tudásban,

tapasztalatban vagy tisztségben.

A szülők tanítsák meg gyermekeiket,

hogy fogadják el a szüleik,

a tanítóik és bármilyen vezetőik (társadalomban és a gyülekezetben) tanácsát és útmutatását.

Udvariasság.

A gyerekek legyenek udvariasak.

Ez előzékeny,

kedves viselkedést és beszédet jelent általában mindenkivel,

de különösen az idősebbekkel,

a nőkkel és a magasabb beosztásban lévőkkel szemben.

Az udvarias ember másoknak a javát és személyét helyezi előtérbe,

ő maga pedig a háttérben tud maradni.

A hazugság,

a féligazságok és a félrevezetések sok gondot okoznak az emberek között.

A Biblia nagyon elítéli a hazugságot:

„Ezért tehát vessétek le a hazugságot,

és mondjatok igazat,

mindenki a felebarátjának,

mivel tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25).

A mennyből is kimaradnak „az ebek,

a varázslók és a paráznák,

a gyilkosok és a bálványimádók,

és mindenki,

aki szereti és cselekszi a hazugságot” (Jel 22,15).

A gyermekek könnyen elferdítik az igazságot,

és nem a teljes valóságot mondják – sokszor azért,

mert el akarják kerülni a fegyelmezést.

A szülők neveljék őszinteségre és igazmondásra a gyermekeiket!

Felelősség vállalása.

Az igazmondással kapcsolatos,

hogy a gyermek vállalja a felelősséget tetteiért,

és ha valami rosszat tett,

akkor azt is ismerje be.

Ne meneküljön a felelősségvállalástól azzal,

hogy hazudik.

A szülők teremtsenek olyan bizalmi légkört a családban,

hogy a gyermekek ne féljenek őszintének lenni,

és beismerni hibáikat.

Rend és tisztaság.

A gyermekeket meg kell tanítani arra,

hogy legyenek tiszták és rendesek.

Mosakodjanak rendszeresen,

és mossanak fogat étkezések után.

Ruhájukat ne mocskolják el,

ha mégis bepiszkolódott,

vegyenek tisztát.

A gyermekek a saját dolgaikat,

mint iskolaszerek,

játékok,

ruhák,

tartsák rendben.

Ne szemeteljenek,

a szemetet tegyék az arra fenntartott helyre.

A nagyobb gyermekeket be lehet vonni a lakás tisztántartásába:

sepregetés vagy porszívózás,

portörlés,

mosogatás,

edények elrakása.

A gyermekek rendre és tisztaságra tanításában döntő fontosságú a szülők példája.

A tulajdon tisztelete.

Ez azt jelenti,

hogy semmit nem veszünk el,

ami a másé.

Az ige ezt így fejezi ki:

„Ne lopj!”

(2Móz 20,15),

és „aki lopni szokott,

többé ne lopjon,

hanem inkább dolgozzék,

és saját keze munkájával szerezze meg a javakat,

hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek” (Ef 4,28).

Erre a fontos parancsolatra meg kell tanítani a gyermekeket azért is,

hogy ne vétkezzenek Isten ellen,

de azért is,

hogy a társadalomban jól meg tudják állni a helyüket,

és ne legyen problémájuk ezen a területen.

A társadalomban szigorúan büntetik a lopást.

A fent említett dolgokon kívül még sok olyan jellemvonás van,

amire meg kell tanítani a gyermekeket,

hogy becsületesek legyenek,

és hasznos tagjai a társadalomnak.

Ha a gyermekek megtérnek,

akkor értékelni is fogják ezeket a tulajdonságokat,

és erőt is kapnak ezek elsajátításához.

Amíg ez megtörténik,

addig is fontos felhívni ezekre a figyelmüket,

és gyakorlásukra késztetni.

A szülőknek tehát Istentől kapott feladatuk,

hogy gyermekeik viselkedését formálják.

Az örökölt bűn miatt,

és mások rossz példáját látva,

a gyermekek mind jobban elromlanak,

és viselkedésük mind rosszabbá válik.

Ezért a szülőknek gyermekeik viselkedését irányítaniuk kell az ige által megadott példára.

Tegyék ezt azzal a reménnyel,

hogy amikor majd gyermekeik is megtérnek,

akkor már nem azért viselkednek helyesen,

mert a szüleik ezt várják tőlük,

hanem azért is,

mert ők maguk is így akarják.

Eljön az idő,

amikor a szívükbe zárják az Úr beszédét,

hogy ne vétkezzenek ellene (Zsolt 119,11).

Gyermekeik viselkedésének formálásában a szülők nehézségekbe és akadályokba ütköznek.

Ilyen akadály a gyermekek bűnös természete,

és azok a rossz példák és hatások,

amik a gyermekeket érik.

A gyermekek maguk is ellenállnak,

nem mindig akarják azt tenni,

amit a szüleik elvárnak tőlük.

Ilyen helyzetekben a szülőknek fegyelmezniük kell.

A fegyelmezés hozzátartozik a neveléshez,

és Istentől kapott feladat.

„A bot és a fenyítés bölccsé tesz,

a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára” – mondja az Úr igéje (Péld 29,15).

A fegyelmezés elsősorban nem testi fenyítésből áll.

Ha a szülők mindent megtesznek,

ami a fegyelmezéshez tartozik,

akkor a legtöbb esetben nem is kell fizikai fenyítést alkalmazniuk.

A fegyelmezés valójában egy családi rend meghatározása,

kivitelelése és megkövetelése a gyermekektől.

Természetesen,

ehhez a rendhez a szülőknek is tartaniuk kell magukat.

Nem fegyelmezhetik a szülők a gyermekeket hazugság miatt,

ha ők maguk sem mondanak igazat.

Nem várhatják el a szülők,

hogy a gyermekek ne feleseljenek,

és ne beszéljenek csúnyán,

ha ők maguk is veszekednek és hangoskodnak egymás között és a gyermekeikkel.

A szülők tehát kövessék a fegyelmezés lentebb felvázolt lépéseit:

hogy mi a helyes.

Nem lehet fegyelmezni vagy megbüntetni egy gyermeket azért,

amit nem tanítottak meg neki,

és amire nem figyelmeztették.

A gyermekeknek először meg kell érteniük,

hogy mi a helyes viselkedés,

és ezt a szülők is mutassák meg nekik jó példájukkal.

A szülők magyarázzák el nekik,

hogy miért kell úgy viselkedniük.

A gyermekek nem fogják egyből azt tenni,

amit a szülők elvárnak tőlük,

ezért a szülőknek újra és újra el kell mondaniuk,

ismételniük kell előttük a tanítást.

A hívő szülők az ige alapján határozzák meg,

mi a helyes viselkedés és életmód.

Ezt olvassuk az igében:

A szülők szabjanak határokat a gyermekek viselkedésében.

A szülők nem lehetnek kegyetlenek és túlzottan szigorúak a gyermekeikkel szemben,

de meg kell szabni azokat a határokat,

amiket a gyermekek nem hághatnak át.

A gyermeknek tudnia kell,

hogy mi az,

amit a szülei nem engednek meg neki.

A szülők nem engedhetnek a gyermek után abban,

ami rossz.

Ha már a határokat megszabták,

a szülők legyenek határozottak abban,

hogy be is tartassák.

Ne engedjék meg,

hogy a gyermekek túllépjenek azon,

hanem legyenek következetesek.

Például,

ha azt mondták,

hogy a gyermekek nem nézhetnek tévét addig,

amíg nem tanulták meg a leckéjüket,

akkor tartassák is be velük.

Ha ezt nem teszik,

és megengedik a tévézést,

mielőtt elvégezték volna feladataikat,

a szülők elveszítik tekintélyüket gyermekeik előtt,

és nem fogják őket komolyan venni.

Később pedig,

amikor a szülők elvárnak tőlük valamilyen viselkedést,

hisztizni fognak,

és figyelmen kívül hagyják,

amit a szülők mondtak.

Így a gyermekek irányíthatatlanok és engedetlenek lesznek.

A szülők legyenek következetesek abban,

amit elvárnak a gyermekeiktől.

Ha valamilyen feladatot adtak nekik,

akkor kérjék számon,

hogy elvégezték-e,

és hogy úgy végezték-e el,

ahogyan kérve voltak.

Ha elmarad a számonkérés,

akkor a szülők elveszítik tekintélyüket a gyermekek előtt,

mert azok úgy fogják értelmezni,

hogy nem is fontos teljesíteniük a szüleik kérését.

Elismerés és jutalmazás.

Amikor a gyermekek elvégeztek valamit,

különösen,

ha jól végezték,

a szülők ismerjék azt el,

és dicsérjék meg a gyermekeket.

Az elismerő szavak nagyon bátorítók tudnak lenni,

az állandó kritika viszont elbizonytalanítja a gyermeket.

A dicséret és az elismerés hozzájárul a gyermekek és a szülők közötti jó kapcsolat kialakulásához és megtartásához.

Dicsérni és jutalmazni a munkát és az eredményeket kell,

nem a helyes viselkedést.

A gyermekeknek meg kell tanulniuk,

hogy helyesen viselkedjenek akkor is,

ha nem kapnak érte jutalmat,

és azt is meg kell tanulniuk,

hogy kitartóan és keményen dolgozzanak.

Ebben segít,

ha a gyermekek teljesítményét a szülők elismerik és megjutalmazzák.

Vannak gyermekek,

akiket csak állandó kritika ér.

Ez nagyon rossz hatással van rájuk,

mert elveszítik önbizalmukat.

Fegyelmezés elszigetelés és megvonások által.

Ha a gyermekek nem engednek a szülők nevelésének és útmutatásának,

akkor elszigeteléssel vagy bizonyos dolgoktól való megvonással fegyelmezhetik őket a szülők.

Az elszigetelés azt jelenti,

hogy a gyermeket egy időre kivesszük abból a környezetből,

ahol helytelenül viselkedett,

és beküldjük egy szobába egyedül,

vagy olyan helyre állítjuk,

ahol egyedül lehet.

A megvonás pedig arra vonatkozik,

hogy eltiltjuk valaminek a használatától,

vagy valamilyen tevékenységtől,

amit szeret,

vagy szívesen csinál.

Például eltiltjuk egy időre a számítógép,

mobiltelefon használatától,

esetleg nem biciklizhet,

vagy nem mehet játszani a barátaival.

Fegyelmezés fizikai fenyítés által.

Ezzel a fenyítéssel nagyon meggondoltan kell bánni,

és mint utolsó lehetőséget,

lehet használni,

végső esetben.

Nem szabad minden apróságért fizikai fenyítést alkalmazni,

és nem lehet egy bizonyos kor után (kb.

7 év) alkalmazni,

mert már nem hatékony.

A szülők legyenek különösen figyelmesek arra,

hogy ne fenyítsék fizikailag gyermekeiket,

amikor dühösek vagy haragszanak.

A fizikai fenyíték a gyermekek nevelését szolgálja,

nem pedig a szülők dühének levezetését.

A következő igehelyek a testi fenyítékről szólnak:

Zsolt 23,4;

Péld 13,24;

Péld 22,15;

Péld 23,13-14;

Péld 29,15;

Zsid 12,6.

Néhány dolgot jegyezzünk meg a fizikai fenyítéssel kapcsolatban:

megbocsátás és helyreállítás.

Amikor a gyermekek rosszat tesznek,

és látják,

hogy tévedtek,

gyakran sírnak,

és bánják,

amit tettek.

A szülőknek fel kell ismerniük,

hogy a megbánás gyermeküknél igazi-e.

Akkor igazi,

ha nem a büntetéstől félnek,

és nem csak viselkedésük kellemetlen következményei zavarják őket.

Ha a gyermekek megbánják tettüket,

a szülők bocsássanak meg.

Íme,

egy példa arra,

hogy mikor igazi a megbánás:

A szülő figyelmezteti a gyermeket,

hogy ne rúgja a labdát.

A gyermek mégis megteszi,

és így a labdát elveszik tőle.

Ha nem azt bánja,

hogy elveszítette a labdát,

hanem azt,

hogy engedetlen volt,

akkor a megbánása valódi.

Az engedetlenségével a szülőkkel való kapcsolatának ártott.

Ha a gyermek megbánta,

amit tett,

és a szülő megbocsátott,

akkor a kapcsolat helyreáll közöttük.

A gyermekek nevelésében a szülők példája döntő jelentőségű.

Erre már utaltunk fentebb különböző témák kapcsán.

A gyermekek leginkább azt fogják tenni,

és úgy fognak élni,

ahogy a szülők teszik.

Ha az,

amire a szülők a gyermekeket tanítják,

nem egyezik meg azzal,

amit élnek,

akkor az a gyermekek lázadásához vezet,

és a gyermekek azt fogják választani,

amit a szülőknél láttak,

és nem azt,

amit nekik tanítottak.

A szülőknek nagyon vigyázniuk kell,

hogyan élnek,

mert a gyermekek lemásolják őket mindenben.

Utánozzák a szülők:

Fontos,

hogy a szülők minél több időt töltsenek együtt gyermekeikkel,

mert akkor lesz hatékony a nevelés,

és a szülők jó példáját a gyermekek így tudják elsajátítani.

A gyermekeknek mind a két szülőre szükségük van.

Azok,

akiknek az életéből hosszabb ideig hiányzik az édesapa vagy az édesanya,

nem tudnak egészségesen fejlődni.

Ha a szülők együtt vannak a gyermekeikkel,

beszélgessenek velük azokról a dolgokról,

amiket közösen átélnek.

A gyermekek akkor érzik magukat biztonságban,

ha a szülőkkel vannak,

és ha a szülők szeretik egymást.

Ha hosszabb időre magukra maradnak,

akkor rossz barátok hatása,

és rossz befolyás alá kerülnek.

A szülőknek nagy a felelősségük abban,

hogyan nevelik a gyermekeiket,

és milyen példát mutatnak nekik.

A gyermekek nem lesznek mindig velük,

és nem nevelhetik őket mindig,

ezért jól ki kell használniuk azokat az éveket,

amiket az Úr a nevelésre adott.

Hogy ne későn bánják meg mulasztásunkat,

vegyék figyelembe az igét: