A Szatmárnémeti
Magyar Baptista Gyülekezet
1912 körül alakult, abban az időben, amikor a vidékünkön sokfelé alakultak baptista gyülekezetek.
Más evangéliumi gyülekezetekhez hasonlóan, a baptista gyülekezetek tagjai felnőttkori bemerítés (keresztség) által tesznek tanúvallomást arról, hogy bűnbocsánatot nyertek a Jézus Krisztusban való hit által, és teljesen odaszánták az életüket az Úr követésére. A bemerítés (felnőttkeresztség) tehát azt jelképezi, hogy a hívő ember meghalt a régi, Istentől távol álló bűnös élet számára, és egy új életet él a Jézus Krisztusban való hit által.
A gyülekezeti összejöveteleink célja: Isten igéjét hirdetni, Istennel való közösség imádság által, Istent dicsőíteni énekeinkkel, egymás hite által épülni.

Gyülekezetünk 111 éves
Ezért szeretnénk ünnepélyes keretek között hálát adni augusztus 19-20-án. Ez egy különleges hálaadó alkalom lesz, mert ugyanekkor megtartjuk a szatmárnémeti baptisták találkozóját is. Szeretettel várunk erre az alkalommal mindenkit, aki az évtizedek folyamán valamilyen módon kötődött a gyülekezethez: elköltözött vagy elvándorolt korábbi tagokat, hozzátartozókat, barátokat, vagy azokat, akik bizonyos időt vendégként töltöttek el gyülekezetünkben.
Jelentkezés rokonok vagy ismerősökön keresztül vagy ezen az emailcímen: lelkipasztor@szatmaribaptista.ro
TALÁLKOZUNK AUGUSZTUS 19-20-ÁN!
A gyülekezet 100 éves története - letölthető pdf formátumú könyv:
Mozzanatok a gyülekezet 100 éves történetéből - videó:
Megtalálhatsz minket az alábbi térkép segítségével:
Szatmárnémeti, P-ța Eroilor revoluției (István tér) 9